Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Politikai hasznot húznak az uniós gyermekélelmezési programból

szegeny-gyermek.jpgMiután két és fél évet csúszott az uniós finanszírozású gyermekélelmezési program, a kormány a program megnyitóján is csak azon ügyködött, hogy politikai hasznot húzzon az élelmiszerosztásból. Az LMP felszólítja a kormányt, hogy gyorsítsa fel a program végrehajtását, és fejezze be a hazug és ízléstelen propagandát.

Az Európai Bizottság már 2014 decemberében jóváhagyta a szegény gyermekes családok és a rendkívül alacsony jövedelmű személyek természetbeni támogatásáról szóló uniós programot, a kormány pedig azt ígérte, 2015 januárjában el is indul a program. Ehhez képest a felhívás csak 2015 végén jelent meg, majd többszöri módosítás és határidő-hosszabbítás után 2016 végén teljesen átírták a pályázatot.

A program keddi megnyitóján Czibere Károly szociális államtitkár adta át az első élelmiszercsomagokat Vásárosnaményben, amiket kormányadománynak állított be. Az uniós program keretében kiosztott élelmiszerdobozokat olyan papírokkal ragasztották körbe, amelyeken az állt, hogy "Ezt a csomagot Magyarország kormánya juttatta el önhöz és családjához."

Az LMP szerint gyomorforgató, hogy a kormány hibájából két és fél évet csúszott uniós élelmiszerprogramot is eszközként használja a kormánypropaganda. A kormánynak nem a mélyszegény családok a fontosak, hanem csak a politikai haszon, amit a kormányzati adománynak hazudott, választások előtti osztogatástól remélhet.

Jancsó Andrea, országos elnökségi tag - OS

 
 


Utolsó kép


Hirdetés



Archívum

Naptár
<< Június / 2017 >>


Statisztika

Most: 16
Összes: 1788355
30 nap: 32832
24 óra: 787