Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Legalizált gyermekrablás, avagy joghézag a gyermekvédelemben

A mai magyar jogalkalmazásra egységesen jellemző, az alapelvi-elvi gondolkodás hiánya, a jogalkalmazói gyakorlat hajlamos csupán a „betűk” szintjén mozogni, azaz a jogszabályokat kizárólagosan első, nyelvtani szintjén értelmezni. Ez a gyakorlat megfigyelhető a gyermeki jogok területén is, ahol az ENSZ egyezmény vezérgondolata, a gyermek legjobb érdeke (the best interest of the child), és annak védelme a meghatározó vezérelv, azonban erre hivatkozással a jogalkalmazás nem mer, vagy nem akar döntést meghozni olyan esetben, amikor egy jogszabály által nem szabályozott területre téved.

Példa 1: A.A és B.B. élettársi kapcsolatuk megromlását követően B.B. elhagyta A.A.-t, azonban az akkor 5 hónapos közös gyermeküket (akit akkor még szoptatott) nem vihette magával, mert azt A.A nem engedte. Nem csupán nem engedte meg AA. és családja, hogy a gyermeket magával vigye, de később napokon keresztül nem láthatta, nem szoptathatta, a tartózkodási helyéről sem volt információja. B.B. ekkor segítséget kért a gyermekjóléti szolgálattól, illetve a gyámhivataltól, akik az ideiglenes intézkedés meghozatalára vonatkozó kérelmet elutasították, hivatkozva arra, hogy bírósági elhelyezés hiányában mindkét szülő gyakorolhatja a szülői felügyeleti jogokat, és a hatóságoknak, hivataloknak nincs jogosítványuk ebben a helyzetben intézkedni. BB. a bírósághoz fordult, kereseti kérelmében kérte a gyermek nála történő elhelyezését, az eljárás lezártáig ideiglenes intézkedés meghozatalát. A bíróság ideiglenes intézkedéssel B.B.-nél helyezte el a gyermeket. Az procedúra mintegy két hetet vett igénybe.

Példa 2: C.C. és D.D. élettársi kapcsolatuk megromlását követően D.D. elhagyta C.C.-t, azonban két közös kiskorú gyermekük közül csak az egyiket vihette magával (az akkor 12 hónapos E-t) míg nagyobbik gyermeküket (az akkor 4 éves F.F.-t) C.C. bezárta, és nem engedte elvinni. D.D a bírósághoz fordult, keresetlevelében kérve a gyermekek nála történő elhelyezését, továbbá az eljárás lezártáig ideiglenes intézkedés meghozatalát. C.C. is adott be keresetlevelet a lakhelye szerinti illetékes bíróságon. A megelőzés elvére hivatkozva D.D. keresetlevele nyomán indult meg az ejárás. Mire az első tárgyalási napot kitűzte a bíróság, addigra 3 hónap telt el. Az eltelt időre való hivatkozással a bíróság ideiglenes intézkedésében úgy határozott, hogy a kisebbik gyermek D.D.vel míg a nagyobbik gyermek C.C-vel marad az eljárás lezártáig.

A gyámhivatal, mely szervtől fenti példában szereplők segítséget kértek, hivatkozva a Csjt. 72. § (1) bekezdésében foglaltakra - A szülői felügyeletet a szülők együttesen gyakorolják — ellentétes megállapodásuk hiányában — akkor is, ha már nem élnek együtt. - nem hozott határozatot, nem intézkedett, hanem a bíróság elé irányította a feleket, teljesen átlépve a gyermek jogait, és azok védelmében rá rótt feladatait.

A New Yorki Egyezmény jogbiztonsági kötelezettséget ró a részes államokra. 3. cikk: A szociális védelem köz- és magánintézményei, a bíróságok, a közigazgatási hatóságok és a törvényhozó szervek minden, a gyermeket érintő döntésükben a gyermek mindenek felett álló érdekét veszik figyelembe elsősorban. 4. cikk: az Egyezményben részes államok meghoznak minden olyan törvényhozási, közigazgatási vagy egyéb intézkedést, amelyek az Egyezményben elismert jogok érvényesüléséhez szükségesek. Amennyiben gazdasági, szociális és kulturális jogokról van szó, ezeket az intézkedéseket a rendelkezésükre álló erőforrások határai között és szükség esetén, a nemzetközi együttműködés keretében hozzák meg.

Az államoknak mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy a gyermekek jogai a lehető legjobban érvényesülhessenek. Minden jogi és nem jogi intézkedéssel a gyermekei jogok érvényesülését kell, hogy elősegítsék. A nemzetközi egyezmény alapgondolata; szakítani a tradicionális történelmi gyökerekkel. Annak felismerése, hogy a gyermek nem kicsinyített felnőtt, nem egy uralom alá vonható személy (vö. filius familias, filia familias) hanem egy önálló individuum, önálló élettel, akarattal, és önálló jogokkal. Azaz az egyezmény egyik alapvető célja és alapelve, a szülő gyermek feletti hatalmának csökkentése.

Minden egyes aktus esetében, mely a gyermek élete felett diszponál a gyermek érdekei közül a legkedvezőbbet kell, hogy érvényre juttassa. Mindehhez tudomásul kell vennünk azt az alapvetés; a gyermek önállóan nem képes jogai érvényesítésére, azaz hiába vannak a gyermeknek jogai, ha azokat csak a felnőttek útján tudja érvényesíteni. Mindebből az következik, hogy a felnőtt társadalom felelőssége nem csupán jogi hanem morális kötelezettség is. Az írott normákon túl az íratlan szabályoknak való megfelelőséget is biztosítanunk kell.

A Csjt. tovább igyekszik megfelelni a gyermek legjobb érdekének való jogszabály alkotási követelményeknek: 71. § (1) A szülői felügyeletet a kiskorú gyermek érdekeinek megfelelően kell gyakorolni. 72. § (1) A szülői felügyeletet a szülők együttesen gyakorolják - ellentétes megállapodásuk hiányában - akkor is, ha már nem élnek együtt. (3) Ha a közös szülői felügyelet gyakorlása során a szülők már nem tudnak együttműködni, a közös szülői felügyeletet a bíróság bármelyik szülő kérelmére megszünteti, feltéve, hogy a megszüntetés a gyermek fejlődése szempontjából is indokolt. (4) A szülői felügyeletet gyakorló szülő, illetve a gyámhatóság a gyermek kiadását követelheti attól, aki a gyermeket jogtalanul tartja magánál. 72/A. § (1) A gyermek elhelyezéséről a szülők döntenek. A szülők megegyezésének hiányában a bíróság a gyermeket annál a szülőnél helyezi el, akinél a kedvezőbb testi, értelmi és erkölcsi fejlődése biztosított. 73. § (1) Ha e törvény másként nem rendelkezik, a szülői felügyelet körébe tartozó olyan kérdésekben, amelyekben a szülői felügyeletet együttesen gyakorló szülők nem tudnak egyetértésre jutni - a lelkiismereti és vallásszabadság körébe tartozó kérdések kivételével -, a gyámhatóság dönt. Csjtr. 32. § A közösen gyakorolt szülői felügyeleti jog körében a különélő szülők közötti vita esetén bármelyik szülő kérelmére a gyermek lakóhelye szerint illetékes bíróság nemperes eljárásban soron kívül határoz.

A fenti hivatkozásokban némi ellentmondás fedezhető fel. A 71. § (3) bekezdés illetve a 70/A § (1) bekezdés egyértelműen a bíróság hatáskörébe utalja a gyermek elhelyezésének kérdését, ugyanakkor a 73. § (1) bekezdése egy fajta rugalmas jogalkalmazás lehetőségét vetíti elő, miszerint ha a szülők nem tudnak egyezségre jutni a szülői felügyelet körébe tartozó bizonyos kérdésekben, akkor a gyámhatóság dönt.

Ez a törvényi felhatalmazás azonban ellentétes a korábbi szakaszokban a bírósághoz telepített hatáskörrel, egyértelmű felhatalmazás hiányában pedig egy alacsonyabb szintű hatóság nem mer intézkedni, hanem visszautal a bíróságra telepített hatáskörre.

A magasabb szintű jogszabályok biztosította elméleti lehetőséget kormányrendeleti szinten is – némi módosítással - megtaláljuk: 149/1997 (IX.10.) Korm. rendelet 18. § (1) bekezdése visszatükrözi a Csjt. 73. §-ában foglaltakat Ha a szülői felügyeletet együttesen gyakorló szülők a szülői felügyelet körébe tartozó kérdésekben nem tudnak megegyezésre jutni, a gyámhivatal döntését bármelyik szülő kérheti.

A gyámhivatalok által „bibliaként” forgatott kormányrendelet a törvény szövegével ellentétben – (…) a gyámhivatal dönt (…) már csupán azt tartalmazza, hogy a (…) gyámhivatal döntését bármely szülő kérheti (…) azonban ebben a megfogalmazásban már nem szerepel a gyámhivatal döntési kötelezettsége.

A 331/2006 (XII.23.) Korm.rendelet viszont az eredeti törvényszöveg szellemében igyekszik szabályozni, amikor így fogalmaz: 9. § A városi gyámhivatal a szülői felügyeleti joggal, illetve a gyermektartásdíjjal kapcsolatban (…) d) dönt a szülői felügyeleti jog körébe tartozó olyan kérdésről, amelyben a szülői felügyeletet együttesen gyakorló szülők nem jutottak egyetértésre.

Ám hiába az egyértelmű(nek tűnő) megfogalmazás ha a jogalkotó nem nevesít ezen döntési jogosítványok között az elhelyezésről szóló jogerős bírósági döntés meghozataláig szólóan a gyermek elhelyezéséről szóló ideiglenes intézkedés lehetőségét.

Továbbá hiába a Csjt-ben is megfogalmazott elv: 1. § (2) E törvény alkalmazása során mindenkor a kiskorú gyermek érdekére figyelemmel, jogait biztosítva kell eljárni továbbá a 71. § (1) A szülői felügyeletet a kiskorú gyermek érdekeinek megfelelően kell gyakorolni – az, hogy mi a megfelelő érdek, tovább ebben a körben nem szabályozott, így a jogalkalmazó magára marad, és a 72. § rendelkezései szerint járt el. Továbbá szintén kevésnek bizonyul a az 1997. évi XXXI. A gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló törvény alapelve, miszerint: 2. § (1) A gyermekek védelmét ellátó helyi önkormányzatok, gyámhivatalok, bíróságok, rendőrség, ügyészség, pártfogó felügyelői szolgálat, más szervezetek és személyek e törvény alkalmazása során a gyermek mindenek felett álló érdekét figyelembe véve, törvényben elismert jogait biztosítva járnak el.

A jogalkalmazó – jelen esetben a gyámhivatal nem képes a jogszabályi rendelkezések között számára kötelező erejű érvénnyel betűhelyet találni, ennek hiányáéban pedig intézkedési vákuumba esik. Azaz nem tett semmit.

Fenti két példa továbbá a jogszabályi rendelkezésekre való utalások röviden szemléltetnek egy rögzült hibás helyzetet: abban az esetben, amikor a különváló szülők között nincs megegyezés a gyermek elhelyezését illetően, és még nincs bírósági határozat az elhelyezésről, addig egy szabályozatlan időintervallumban él a gyermek, mely idő alatt a jogai erősen csorbulnak, adott esetben elvesznek.

A gyámhatóságok, illetve gyámhivatalok nem mernek vagy nem akarnak ideiglenes intézkedést alkalmazni ezekben az esetben, hivatkozva a más fent említettekre, miszerint mindkét szülő joga gyakorolni a szülői felügyeleti jogot. Azonban ebből a szemléletből, ebből a jogalkalmazói gyakorlatból teljesen hiányzik a gyermek legjobb érdeke alapelv és annak alkalmazása. A kisgyermekkori időszakra az érdekérvényesítési képességek teljes hiánya a jellemző, hiszen adott esetben még beszélni sem tudó gyermekekről van szó, mely gyermekek esetében még fokozottabb igény mutatkozna a jogaik védelmére, akár a szülővel szemben is.

A már hivatkozott ENSZ Egyezményen 16. ck. Az alábbiakat tartalmazza: „A gyermeket nem szabad alávetni magánéletével, családjával, lakásával vagy levelezésével kapcsolatban önkényes vagy törvénytelen beavatkozásnak, sem pedig becsülete vagy jó hírneve elleni jogtalan támadásnak”. Ezen elv alapján a gyermeket – akár az egyik szülő részéről is történjék – kiszakítani a megszokott közegéből, azon szőlőtől elszakítani, elzárni, akihez a legerősebben kötődik nem csupán a mindennapi megítélés szempontjából morálisan megkérdőjelezhető, de ellentétben áll az fenti elvvel, hiszen ez az elszakítás az igen érzékeny és sérülékeny kisgyermekkorban a napi életébe történő önkényes beavatkozásnak minősül.

A házassági perekben, illetve a gyermek-elhelyezési perekben rendre hivatkozott és nagy jelentőségű Legfelsőbb Bírósági irányelv, a „17. számú Irányelv a gyermek elhelyezésével kapcsolatos szempontokról” részletesen bemutatja azokat a körülményeket, döntési szempontrendszert, melyek alapul szolgálnak a bírósági gyakorlatban. Azonban legyen bármennyire is körültekintő és alapos az irányelv, annak rendelkezéseit és elveit csupán a bírósági gyakorlat alkalmazza.

Míg az irányelv tartalmazza azt, hogy „A bírósági határozat alapján a gyermeket kiadni köteles szülő súlyosan vét a gyermek érdekei ellen, ha a – törvényes rendelkezéseknek közvetve vagy közvetlenül ellenszegülve – a gyermeket magánál visszatartja. (…) A gyermek nevelésére való alkalmatlanság vonható következtetés abból, ha a szülő a gyermeket el akarja idegeníteni a másik szülőtől (…)”

Továbbá hivatkozva a második példaestre, ahol a gyermek joga többszörösen sérült, hiszen szintén az Irányelv az alábbiak szerint rendelkezik: „A család szétesése rendszerint súlyos válságot idéz elő a gyermeknél. Ennek hátrányos következményei fokozottan hatnak rá, ha a testvéreknek is el kell szakadniuk egymástól.”

Mindezek alapján világosan látható, hogy a jogi szabályozás megadja a lehetőséget a gyermek jogainak védelmére, a már jogszabályban megfogalmazottak megfelelnek az ENSZ Egyezmény elveinek és a benne foglalt kötelezettségeknek, hiszen jól szankcionálja azt a magatartást, amikor a szülő a gyermek érdekével ellentétesen a másik szülőtől megpróbálja elragadni, elzárni avagy csak elidegeníteni a gyermeket. Azonban mindez a szankció nincs nevesítve, ezért alkalmazásra sem kerül olyan esetekben, míg a bíróság nem hoz határozatot, vagy egyáltalán az eljárás megindul.

A fenti példákban említett esetekben egy-egy olyan élethelyzet állt elő, ahol a fokozottan érzékeny korú kisgyermekeknek szüksége lett volna védelemre annak érdekében, hogy a gyermekeket a lehető legkisebb sérülés érje. Azon hatóságok, hivatalok, akiket a jogalkotás felruházott azon lehetőségekkel, hogy a gyermekek jogainak legfőbb védelmezői legyenek, jogszabályi felhatalmazás hiányában (illetve annak elvi szintű értelmezési képességének hiányában) nem képesek elvek mentén dönteni, cselekedni, határozatot hozni, evvel szemben a gyermek legjobb érdekét ki- és/vagy megkerülve bár, de egy jogszabályi helyre hivatkozva indokolják a döntésük hiányát.

Ebben a szabályozatlan időintervallumban tehát egyetlen, törvényben megfogalmazott mondat felülír minden egyéb a gyermek érdekére vonatkozó hivatkozást. Azaz a gyermek joga sérül, és mindaddig nem orvosolódik, míg a bíróság jogerős határozatát meg nem hozza.

Ismerve a mai magyar jogalkalmazási gyakorlatot, továbbá az alapvető emberi reakciót a döntések felvállalásáról és a döntések következményeinek vállalásáról, illetve az ahhoz való emberi viszonyulást, azt gondolom, hogy még nem érett a helyzet arra, hogy elvárható legyen az elvi szintű jogalkalmazás. Ugyanakkor a fenti példákkal szemléltetett élethelyzet a napi gyakorlatban rendszeresen előfordul, és kisgyermekek (és kötődő) szüleik kénytelenek átélni – még ha rövid időszakokra is – a fenti anomáliát. Azt azonban, hogy ennek milyen káros hatásai vannak, felmérni nem lehet, kimutatni nem lehet, hiszen a gyermek elmondani, megfogalmazni nem tudja, hogy mit él át, mit érez – egészen egyszerűen életkora okán.

Azt pedig, hogy mi a rövid idő (egy hét, egy hónap) csak a mi felnőtt mércénk szerint tudjuk megítélni, mert egy egészen kicsiny gyermeknek, akit elszakítanak a gondozójától, attól, akihez erősen kötődik, az ő számára az egy hét is elviselhetetlenül hosszúnak, beláthatatlannak tűnik. Úgy ítélem meg, hogy egy egyszerű jogalkotói lépéssel a(z egyértelmű) szabályozottság medrébe lehetne terelni a problémát, akár úgy, hogy egyértelmű jogszabályi felhatalmazást kapnak a gyámhivatalok egy ilyen helyzetben a döntés meghozatalára – itt jegyzem meg, nem mérlegelési jogkörben, hanem intézkedési kötelezettséggel terhelten – akár a bíróságok kapnak egy rövidített eljárásban lehetőséget arra, hogy döntést hozzanak – bármely megoldás jó és alkalmazható lehet. A kérdés véleményem szerint nem is az, hogy kinek a hatásköre lehet az ilyen esetben való intézkedés, hanem az, hogy ez szülessen meg.

Orosháza, 2010. február 14.

Dr. Nagy Erika

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


Utolsó kép


Hirdetés



Archívum

Naptár
<< Július / 2017 >>


Statisztika

Most: 12
Összes: 1804501
30 nap: 21391
24 óra: 605