Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kaukázusi krétakör

sotetseget-eluzni.jpg100 ezer gyermekelhelyezési ügy zajlik Magyarországon évente.

Franciaországban vagy Németországban az a gyakorlat, hogy amíg a gyerek nem kezdi el az iskolát, általában 50-50%-ban van az apánál és az anyánál. Ausztráliában a családon belüli vagy gyermekelhelyezési vitákat első fokon úgynevezett mediációs központokban folytatják le. Az ügyek jelentős része el sem jut a bíróságokig. Hollandiában pedig csak akkor nyújthatják be a bontókeresetet a szülők, ha mellékelik hozzá az úgynevezett Elternschatsplant, vagyis a gyermek közös nevelésére vonatkozó tervüket. Ha ilyet nem tudnak vagy nem akarnak lefektetni, akkor a bíró mediációt ír elő, és csak a sikeres foglalkozást követően indulhat meg a válás.

A pszichológusok már régóta ismerik az úgynevezett szülői elidegenítés szindrómát – angol rövidítése: PAS –, amelyet Richard Gardner amerikai gyermekpszichiáter írt le 1985-ben. Ennek lényege, hogy az egyik szülő minden eszközzel igyekszik befeketíteni a másikat, méghozzá úgy, hogy a gyermek maga is szükségét érezze részt venni ebben. Gardner szerint a gyermekeknél az ilyen abúzus felismerhető, ez pedig jelentősen megkönnyítheti a bíróságok munkáját a döntéshozatalban.

A PAS-sal kapcsolatban a mai napig viták vannak a nemzetközi joggyakorlatban. A magyar jogi szabályozás jelenleg ott tart, hogy a perben kirendelt igazságügyi pszichológus szakértő a PAS fennállását a gyermekeknél nem vizsgálja, ugyanakkor igyekszik feltárni a gyermekre irányuló, véleménynyilvánítását befolyásolni törekvő direkt és indirekt ráhatásokat.

A gyermekekkel kapcsolatos viták fontos szereplője a gyámhivatal, amelynek kötelessége minden olyan esetben beavatkozni, ha úgy ítéli meg, hogy a gyerek testi, értelmi, erkölcsi vagy lelki fejlődése veszélyben van. „Üdvös volna, ha a gyámhivatal valóban ezt tenné, de a helyzet az, hogy intézkedései legtöbbször lassúak, körülményesek, és inkább hárítja a felelősséget, nehogy konfrontálódnia kelljen bármelyik féllel – mondja Koncz Krisztina ügyvéd. – Leginkább úgy viselkedik, mint egy békéltető testület, pedig ha jól működne, az elmérgesedett ügyekben is rengeteg terhet vehetne le a bíróságok válláról.” Ráadásul a gyámhatósági eljárás határidőkhöz kötött, vagyis hamarabb születhetne döntés, történhetne gyermekvédelmi intézkedés egy-egy ügyben. Nagyon sokrétű a szabályozás, de mégsem működik hatékonyan és optimálisan a rendszer.

„Ha már nem tudtok szeretni, legalább jók legyetek. Ha jónak lenni sem sikerül, akkor keressétek az igazságot. És ha azt sem találjátok, akkor tartsátok be a törvényeket.”

A néhány éve elhunyt népszerű pszichológus, Popper Péter alighanem nagyon jól ismerte a gyermekeikért a végsőkig küzdeni kész szülők elszántságát. Azokét, akik – a szó szoros értelmében – bármire képesek, hogy a válás után ne a másikhoz kerüljön a gyerek.

Egy négy évvel ezelőtti kora nyári napon Bence kisfiával együtt, vérző karral menekült el otthonról őrjöngő felesége elől. Korábban is voltak tettlegességig fajuló vitáik, miután megszületett kisebbik gyerekük, az asszony egyre agresszívabbá vált, durván bánt a gyerekeivel, akiket a férfi próbált megvédeni. Ekkor már beadták a válási papírokat, a tárgyalást novemberre tűzték ki.

Pár nappal később, amikor a férj a gyerekével és édesanyjával hazafelé tartott az utcán, markos férfiak támadták meg, verték eszméletlenre, a gyereket pedig elrabolták. Bár másnap Bence kézhez kapta a bíróságtól azt az ideiglenes intézkedést, amelynek értelmében a gyerekek az anya tanúk által megerősített alkalmatlansága miatt azonnali hatállyal az apjukhoz kerülnek, nem tudta érvényesíteni azt. Fél évig azt sem tudta, hol vannak a gyerekei, mint később kiderült, ugyanaz az ilyen helyzetekre specializálódott „cég” segített elrejtőzni az asszonynak, amelyik a rablást elkövette.

A pokol innentől három éven át folytatódott számtalan perrel, tárgyalással, rágalmakkal, szakértőkkel.

Az asszonynak három ügyvédje állt fel, hogy nem vállalja tovább az ügyet, a tárgyalóteremben nemegyszer intette meg a bíró az anyát, hogy nyilvánvaló hazugságokkal – a szexuális abúzus vádjától a férj alkoholistázásáig – ne akassza meg az ügyet. Az asszony ellen zajló négy büntetőjogi perből három még folyamatban volt (és van is még mindig), az egyikben jogerősen elítélték kiskorú rejtegetése miatt, amikor a gyermekelhelyezési perben másodfokon is döntés született, amely neki kedvezett. Arra hivatkozásul, hogy az elmúlt években nála voltak a gyerekek, és fontos számukra az állandóság, neki ítélték őket, az apának bővített kapcsolattartást engedélyezve. Bence később utánanézett: rossz helyre költöztek annak idején – az érintett bíróságon lényegében nem nyerhet apa.

A válás anatómiája

Bár apa amúgy is ritkán nyer Magyarországon ilyen jellegű pert – amelyek bár nem nagy gyakorisággal fordulnak elő, nem egyediek és viszonylag hasonló forgatókönyv szerint zajlanak.

Érdekes megállapítást tesz mindkét általunk megszólaltatott pszichológus szakember, a nevelési tanácsadóban dolgozó Rothbart Erika és az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek Budapesti Orvosszakértői Intézetének igazságügyi szakértője, Kovács József: „tanult embernek nincs párja az elhelyezési ügyekben”.

Az akár 4-6-8 évig húzódó jogi hercehurcák szereplői legtöbbször jól szituált, magasan képzett emberek, akiknek van megfelelő jogtudatosságuk és anyagi forrásuk, hogy belemenjenek egy ilyen küzdelembe. De persze nem ez a két legfőbb „hozzávaló” egy ilyen ügyben. Sokkal inkább a sértettség és az ehhez kapcsolódó bosszú, amelynek eszközévé válik a gyerek. Az a teljesen ártatlan résztvevő, aki eleve áldozata egy ilyen helyzetnek, a család szétesésének.

A gyerek a válással önmagában meg is birkózna, ha szülei nem folytatnának háborút, pont érte, de valójában egymás ellen, mondja Rothbart Erika klinikai szakpszichológus, aki sok ilyen eldurvult küzdelemnek és nem megfelelő bírói ítéletnek szembesült már a következményével a nevelési tanácsadóban.

„A válófélben lévő szülőknek gyakran elmesélem a Kaukázusi krétakör történetet, a két anyáét, aki egyaránt igényt tartott ugyanarra a gyerekre, és akik esetében az döntött volna, hogy ki tudja kihúzni a gyermeket a körből. Az igazi anya elengedte a gyereke kezét, hogy ne tépje szét. Senki nem akar lemondani a gyerekéről – valójában nem is kell –, de a helyzetet, amelyet magunk idéztünk elő, nekünk kell megoldanunk úgy, hogy neki jó legyen, ne kelljen meghasonulnia, választania. Hiszen a gyermek egy ilyen helyzetben iszonyú lojalitáskonfliktusba kerül, nem tud kétfelé megfelelni, érzelmileg függő viszonyban van, és előfordulhat, hogy a vele élő szülő akarva-akaratlanul manipulálja a gyereket” – mutat rá a szakember annak a helyzetnek az igazságtalanságára, amikor az egyik szülő úgy tud „nyerésben lenni”, hogy – akár folyamatos jogsértés árán – a másiktól elveszi a kapcsolattartás lehetőségét.

Peti és Diana a válás után az édesanyjukhoz került. Az ítélet szerint az apának joga volt a kapcsolattartáshoz. A gyerekek szerették az apjukat, minden héten várták a találkozást. Az anya azonban másként gondolta, és megtiltotta a gyerekeknek, hogy találkozzanak vele. Az apa ebbe nem törődött bele, és többszöri sikertelen győzködés után ügyvédhez fordult. Per lett az ügyből.

Az anya ekkor azzal jött elő, hogy az apa szexuálisan bántalmazta a kislányát, és azt kérte, tiltsák el a gyermekeitől. Az apa állította, hogy soha egyetlen ujjal nem nyúlt a gyermekeihez, hiszen szereti őket. A két szülő tanúkat, szakértőket vonultatott fel. Egyet, kettőt, ötöt, tízet. Teltmúlt az idő. A bíró mindenkit meghallgatott, aztán másfél évvel később úgy határozott, hogy az apának joga van látni a gyerekeit.

Az anya nem adta fel, fellebbezett és megint fellebbezett. Újabb szakértők, újabb tanúk, újabb másfél év. Közben a bíró számára is világossá vált, hogy az anya tendenciózusan rágalmazza az apát a hatóságok előtt és a bíróságon is. Ítéletet nem hozott ugyan, de ideiglenesen az apához helyeztette el a gyermekeket. Az anya a határozat kézhezvétele előtt eltűnt, és azóta se tudni, hol van. A hatóságok teszik a dolgukat, körözést adtak ki az eltűnt gyerekekre vonatkozóan. Az apa pedig vár. Immár több mint három éve. És fogalma sincs, mit tudnak vagy gondolnak róla a gyermekei. A per folyik tovább.

Az idő nem tétel

„A legfőbb gond az idő” – mondja dr. Koncz Krisztina ügyvéd. Az elsősorban családi joggal, ezen belül gyermekelhelyezési – a 2014. március 15. napja óta hatályos jogszabályok terminológiája szerint: szülői felügyelet gyakorlása iránti – ügyekkel foglalkozó jogász szerint, mivel a törvény nem mondja ki, hogy az ilyen ügyekben mennyi idő alatt kell ítéletet hoznia egy bírónak. „Egy taktikázó fél akár évekig is elhúzhat egy ügyet fellebbezésekkel, újabb és újabb szakértői véleményekkel és ellenvéleményekkel vagy a jog nem rendeltetésszerű gyakorlásával.”

Sokszor érzem úgy, hogy a szülők, belefáradva a küzdelembe, már-már belemennének a megegyezésbe, de az ügyvédjük hajtja őket tovább, hiszen ő birtokában van a bevethető eszközök teljes repertoárjának” – mondja Kovács József szakpszichológus, aki több száz gyermekelhelyezési ügyben írt már szakvéleményt, amely ezeknek a pereknek egyrészt az egyik legfontosabb eleme, másrészt időhúzási eszköz azok számára, akik nem a gyors megegyezésre törekednek.

A peres felek gyakorlatilag végtelen számú szakértőt felvonultathatnak, akik persze mind meghallgatják, kikérdezik, analizálják a per tárgyát, vagyis a gyermeket. Előfordul, hogy nyolc-tíz szakértő is felbukkan egyetlen ügyben, amire a bíró megelégeli az egymásnak ellentmondó véleményeket, és a perben maga rendel ki független igazságügyi pszichológus szakértőt. „A gyakorlat az, a bíró egy ideig hagyja, hogy a szülők hozzanak saját maguk által rendelt szakértői véleményeket – mondja dr. Koncz Krisztina. – Előfordult, hogy olyan »szakértő« véleményét csatolták egy keresethez, aki pszichológusdiplomával sem rendelkezett.”

Ezek a drága pénzen (60-80 ezer forinton) vett vélemények természetesen a megrendelőt tüntetik fel jó fényben: a zenész is annak a nótáját húzza, aki fizet. Rothbart Erika klinikai szakpszichológus azt mondja, hogy az ilyen magánszakértői véleményezéseket a gyerekek érdekében meg kellene tiltani, hiszen csupán hangulatkeltő és időhúzó szerepük van, mint tényleges befolyásoló erejük. Az is előfordulhat, hogy a bíróság maga is több szakértői véleményt kér be, ha az ügyvéd megtámadja azt, és gyakran előfordul a szakértők meghallgatása, nem egy esetben több szakértő véleményének szóbeli ütköztetése is a tárgyalásokon.

„Ezek a vizsgálatok megterhelik, nyomasztják a gyermekeket és teljesen felesleges egy harmadik, negyedik, sokadik szakértői vélemény, hiszen ugyanazokkal az eszközökkel ugyanazokra a dolgokra kérdeznek rá a kollégák” – mondja Kovács József, hozzátéve, hogy bizony nem kellemes egy gyereknek a SOTE Anatómiai Tanszékének komor épületében a sorára várni vagy éppen a rácsokkal teli orvos szakértői intézetbe besétálni. És persze rutinszerű a 8. családi rajz elkészítése vagy apáról és anyáról beszélni újra és újra, a válaszok nyilván egy idő után sematikussá válnak.

A szakértőket felvonultató perek ráadásul azért is nyúlnak végtelen hosszúságúra, mert a szakértői meghallgatásokra hónapokat kell várni szakemberhiány miatt.

„Évi 6-700 embert hallgatok meg, egy emberre átlagosan egy óra jut – árulja el Kovács József. – Természetesen ezek után még ki kell értékelnem a találkozást, szakvéleményt készítenem, és adott esetben elmennem a tárgyalásra.” Szerinte ekkora leterheltség mellett még lehet szakszerűen dolgozni, de mégsem egészséges ez így senki számára. Az igazságügyi szakértő hangsúlyozza, hogy egy jól képzett kolléga megfelelő tapasztalattal, a rendelkezésre álló eszközökkel és metódussal, amelyeket módszertani levelek, ajánlások határoznak meg (de nem tesznek kötelezővé) Magyarországon, nagy biztossággal meg tudja állapítani, hogy történt- e szexuális abúzus, alkalmas-eegy szülő a gyermek nevelésére, illetve, hogy kihez kötődik jobban a gyerek. Kivonható a viselkedésből a válással járó stresszfaktor és kiszűrhetők a gyereket befolyásoló magatartások is.

Ugyanakkor, mivel a szakértők is emberek, van szubjektív eleme minden szakvéleménynek, és ezért is térhetnek el esetleg a több helyről rendelt állásfoglalások. Ráadásul a végső döntés a bíróé, aki megítélése szerint használja fel a véleményeket, amelyek sokszor annyit tudnak megállapítani: mindkét fél alkalmas a gyermek nevelésére, a gyerek mindkét szülőhöz egyformán ragaszkodik. A szakértő így gondolja, a gyerek így érzi, a szülők pedig háborúznak tovább…

Kertész Anna, Kövesdi Péter

 
 


Utolsó kép


Hirdetés



Archívum

Naptár
<< Július / 2017 >>


Statisztika

Most: 11
Összes: 1804500
30 nap: 21392
24 óra: 604