Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fű alatt átnyomták, Áder már alá is írta az SNI gyermekekre vonatkozó törvénytervezetet

paragrafus--1-.jpgA CSEVE Csoport egy nemrégiben megjelent oktatási törvénytervezet hiányosságai okán elsőként az illetékes minisztériumhoz fordult, majd a képviselőkhöz is, mert több helyen is nagyfokú hiányosságokat tapasztaltak a 12731-es törvénytervezetben. Pontosabban annak, a sajátos nevelési igényű gyermekekre vonatkozó rendelkezéseiben.

Ahogyan az egy demokráciában joggal elvárható volna, a törvénytervezetet civil társadalmi egyeztetésre kellett volna bocsájtani, majd a civil észrevételeket értékelve, megfontolni a tervezet pontosítását, jobbítását, illetve, ha szükséges, akkor a javítását.

Magyarországon ez nem így van, nem így zajlik. Bár a törvénytervezetről szóló szavazás december 06.-ra volt előirányozva, már semmit sem lehet tenni annak érdekében, hogy ezt a felettébb hiányos jogszabályt az SNI gyermekek érdekében jobbítani lehessen.

A CSEVE Csoport az alábbi hírt juttatta el hozzánk, fotók által is bizonyítva:

„Először is írtunk az EMMI szakembereinek, (kaptunk is választ, amelyet ezúton köszönünk Czeizel Barbarának). Sajnos azonban a válasza nem volt megnyugtató számunkra. Így ismét a döntéshozókhoz fordultunk, hogy mutassák meg azokat a törvényi garanciákat, amelyek biztosítják, hogy az aggályosnak tartott törvény által nem érheti hátrány a szülőket és gyermekeiket (ezekről a garanciákról a mai napig nem kaptunk sajnos tájékoztatást.)

Másodszor a rendelet tervezethez is írtunk észrevételt, hiszen a rendelet tervezete szerint az utazó gyógypedagógusi, az utazó konduktori hálózat igénybe vételéért minden nem állami intézménynek fizetnie kell ezután. Az a félelmünk, hogy az ezzel járó többletköltséget a fizetésre kötelezett intézmények valamilyen formában át fogják hárítani a szülőkre. Ezért kértük, hogy ezt a módosítást ne vezessék be vagy adjanak jogi biztosítékot, hogy az intézmények a többletterheket ne háríthassák a szülőkre, és a törvényre hivatkozva az ellátást se szűkíthessék.

Végül, de nem utolsó sorban minden frakcióvezetőnek és független képviselőnek levelet írtunk, amelyben arra kértük őket, hogy ne szavazzák meg a törvényt.

HELYZETJELENTÉS

Itt szeretnénk bemutatni a mai magyarországi helyzet tökéletes letükröződését, az alapján, ami velünk is megtörtént. A kormánytagok és a parlamenti képviselők munkája egyáltalán nem transzparens, nem értelmezhető és követhető. 

Az a hihetetlen, de Magyarországon már csodálkozásra sem méltó helyzet alakult ki, hogy azt a 12731-es törvénytervezetet, ami ellen egy kampányfilm is született, a Parlament "idő előtt" (mondhatni fű alatt) megszavazta: értsd a parlament.hu nyilvános és az átlag ember számára elérhető helyén a szavazás napja 2016. december 5-6-7-8-ra volt kitűzve,

a szavazást azonban már 22-én megtartották:

és alig 12 óra múlva DR. Áder János is aláírta a törvényt

2016. november 25-én a törvényt a kihirdették a Magyar Közlönyben.

Mivel a szülőket védő törvényi garanciát még mindig nem látjuk, az Ombudsmani Hivatalhoz fordultunk.”

 

 
 


Utolsó kép


Hirdetés



Archívum

Naptár
<< Július / 2017 >>


Statisztika

Most: 14
Összes: 1805294
30 nap: 21222
24 óra: 806