Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A válóperes gyermekelhelyezési gyakorlat gyermekjogi szempontú vizsgálata

Minden törvényhozó, közigazgatási és bírói testület vagy intézmény köteles alkalmazni a legfőbb érdek elvét oly módon, hogy döntéseinek és intézkedéseinek a gyermek jogait és érdekeit érintő jelen vagy jövőbeli hatását szisztematikus an számításba veszi. A gyermek legfőbb érdekének érvényesülése érdekében a gyermekek minden intézkedés, törvényhozás, valamint ezek végrehajtása során szükségesnek tartja a gyermekekre gyakorolt hatás előzetes felmérését, valamint a gyermekekre gyakorolt hatás folyamatos értékelését, elemzését (az intézkedés konkrét hatásainak értékelését). A Bizottság kifejti, hogy a legfőbb érdek figyelembe vételekor tekintettel kell lenni a gyermekeket érintő rövid és hosszú távú érdekekre egyaránt.

Szülői jogként kerül megfogalmazásra a külön élő szülők tekintetében az a rendelkezés, hogy a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben közös szülői felügyelet hiányában is együttesen gyakorolják jogaikat, mégis az így biztosított kontroll a gyermek érdekét is szolgálja.

A kiskorú gyermek szülői felügyelet vagy gyámság alatt áll (Csjt. 70.§). A szülői felügyelet gyakorlása többféleképpen valósulhat meg a fent idézett szabályozás alapján: 1. együttélő szülők, akik a felügyeleti jogot közösen gyakorolják. 2. külön élő szülők - ellentétes megállapodásuk hiányában – együttesen gyakorolják a szülői felügyeletet mindaddig, amíg gyermekelhelyezés kérdésében bírósági döntés nem születik. 3. házasság felbontása esetén vagy a szülők megegyezése, vagy bírói ítélet alapján kerül rendezésre a szülői felügyelet. A szülők egyezségét a bíróságnak kell jóváhagynia, és ez esetben az alapelvként meghatározott gyermek érdekére figyelemmel kell lennie.

Megegyezés hiányában ítélettel dönt a bíróság. Gyermekelhelyezés esetén a szülők kérelmére a gyermekelhelyezéssel egyidejűleg közös szülői felügyelet rendelhető el. Ez a szülők teljes együttműködését igénylő rendelkezés, de ebben az esetben is elhelyezésre kerül az egyik szülőnél a gyermek. A másik lehetőség,- és közös kérelem hiányában kizárólagos lehetőség-, hogy az egyik szülőnél történik a gyermekelhelyezés, és a felügyeletet is ez a szülő gyakorolja, kivéve a gyermek sorsát érintő lényeges kérdéseket, melyeket a törvény tételesen felsorol. Ezekben a kérdésekben a szülők továbbra is együttesen gyakorolják jogaikat. A gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben való együttes joggyakorlás alóli kivétel, ha a külön élő szülő jogát a bíróság korlátozta, szüneteltette, vagy megszüntette.

A Polgári Perrendtartás is a gyermek érdekének biztosítása céljából a 290.§-ban írt rendelkezésekkel áttöri a Pp. 3. § (1)-ben írt – kereseti kérelem esetére történő elbírálás szabályát akként, miszerint a házasság érvénytelenítése vagy felbontása esetében a bíróságnak a közös kiskorú gyermekek elhelyezése és tartása felől erre irányuló kereseti kérelem hiányában is határoznia kell, ill. az egyező akaratnyilvánítással történő házasság felbontása kérdésében sem dönthet addig, míg a gyermekek elhelyezése, tartása kérdésében nem jött létre megegyezés, és azt jogerős végzéssel nem hagyta jóvá. A Pp. is előírja a 209.§ (3) bekezdésben, hogy az egyezség jóváhagyása során, illetve ítéletében a felek közös kiskorú gyermekének érdekére kell figyelemmel lennie. Az érdemi, ítéleti döntés előtt pedig a Pp. 287 § alapján a tárgyalás elhalasztása esetében szükséghez képest hivatalból is határozhat ideiglenesen a kk. gyermek elhelyezése és tartása, valamint a szülői felügyeleti jogok kérdésében. Ugyancsak a gyermeki érdek érvényesülésének jogi biztosítéka a Pp. 286.§ (1), mely a házassági perek körében előírja, hogy a bíróság az általa szükségesnek talált bizonyítást hivatalból is elrendelheti. A tényállás alapos felderítését szolgálja a tanúvallomás megtagadásának 170.§-ban felsorolt esetei közül a hozzá tartozó, ill. a titoktartásra köteles orvos tanúságtétel megtagadási jogának kizárása.

A bírósági jogalkalmazásra ad iránymutatást a Legfelsőbb Bíróságnak a módosított, 17. sz. irányelve a gyermekelhelyezéssel kapcsolatos szempontokról. Ennek legfontosabb rendelkezéseit kiemelem: „A gyermek elhelyezésének alapvető szempontja: a gyermek érdeke. Ezért a bíróságnak a gyermek életét érintő minden körülmény feltárásával és együttes mérlegelésével kell határoznia. Egyes kiragadott körülmények túlértékelése, más szempontoknak pedig a figyelmen kívül hagyása akadályozza, hogy a gyermek elhelyezésénél a gyermek érdeke megfelelően érvényesüljön.” A Legfelsőbb Bíróság kifejti, hogy a gyermek elhelyezésénél irányadó összes körülmény feltárása és mérlegelése mellett a gyermek életét érintő egyes körülményeknek egyes esetekben különösen nagy jelentősége lehet. Megemlíti konkrétan a családi munkamegosztáson belüli kötelezettségek teljesítését a gyermek gondozásával kapcsolatos feladatok ellátását, mint a gyermek elhelyezésének egyik szempontját.

A gyermek nemének és korának az ügy valamennyi körülményének egymással összefüggésben történő vizsgálatát tartja helyesnek, különösen abban a tekintetben, hogy e tényekre tekintettel melyik házastársnak jobb a nevelési készsége.

A megfelelő környezet állandóságának fontosságát hangsúlyozza azzal, hogy elsődlegesen az egészséges fejlődést elősegítő környezetben való állandó személyes kapcsolatnak van jelentősége. Megjegyzi azonban, hogy amennyiben a törvény rendelkezésének ellenszegülve, jogellenes magatartással teremti a szülő a helyzetet, úgy ez az állapot nem vehető figyelembe döntő súllyal még akkor sem, ha már hosszú ideje fennáll. A másik szülőtől való elidegenítésre irányuló, a gyermeknek a másik szülővel szembeni negatív befolyásolását tanúsító szülő gyermek nevelésére való alkalmatlanságát kívánja levonni.

A bírósági ítélkezési gyakorlatban született alábbi döntések a bizonyításra adnak iránymutatást a BH 114/2004 szerint a „gyermekelhelyezési jogvitában a gyermekek hosszabb távlatú érdekei nagyobb súllyal értékelendők, mint a kialakult helyzetből adódóan várható, átmeneti és leküzdhető nehézségek.” A BH 479/2001 szerint „A bíróságnak a gyermek életét éritnő minden körülmény feltárásával és együttes mérlegelésével kell határoznia, egyes kiragadott körülmények túlértékelése, más szempontoknak pedig a figyelmen kívül hagyása akadályozza, hogy a gyermek elhelyezésénél a gyermek éreke megfelelően érvényesüljön.”

A Gyermek jogairól szóló egyezmény 9. cikke szerint az „Egyezményben részes államok gondoskodnak arról, hogy a gyermeket szüleitől, ezek akarata ellenére, ne válasszák el, kivéve, ha az illetékes hatóságok, bírói felülvizsgálat lehetőségének fenntartásával és az erre vonatkozó törvényeknek és eljárásoknak megfelelően úgy döntenek, hogy ez az elválasztás a gyermek mindenek felett álló érdekében szükséges. Ilyen értelmű döntés szükséges lehet bizonyos különleges esetekben, például akkor, ha a szülők durván kezelik vagy elhanyagolják gyermeküket, illetőleg ha különválva élnek és dönteni kell a gyermek elhelyezéséről.

A Csjt 72A§ (1) szerint: „Ha a szülőnél történő elhelyezés a gyermek érdekét veszélyezteti, a bíróság a gyermeket másnál is elhelyezheti, feltéve, hogy ez a személy a nála történő elhelyezést maga is kéri.” A harmadik személynél történő gyermekelhelyezés tehát nem csupán másodlagos megoldás, tehát nem úgy szól a törvény, hogy a gyermek érdekében, kedvezőbb fejlődését biztosító személynél helyezhető el, hanem a gyermek érdekének kifejezett veszélyeztetettségének esetén ad csak erre lehetőséget.

A Legfelsőbb Bíróság 17. sz. Irányelve szerint: „Ebből az is következik, hogy míg a gyermek nevelésére valamelyik szülő és környezete alkalmas, a gyermek más személynél általában - kivételes körülmények hiányában - nem helyezhető el…” Az Irányelv kifejti, hogy más családtagok részéről „A segítségnyújtás nem járhat azonban azzal a következménnyel, hogy a gyermeket valamelyik szülőjétől elidegenítsék, hogy egymagában ezen a címen a gyermeknek a gondozásában eddig részt vett személynél történő elhelyezését kellő alappal lehessen kérni.”

A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a törvényi feltételek fennállása esetén a gyermek közeli rokonai közül kell kiválasztani azt, akinél elhelyezésre kerül, feltéve, ha az illető alkalmasságát már eddig is bizonyította és maga is kéri a nála történő elhelyezést. „Előfordul, hogy a gyermeket azért nem lehet egyik szülőnél sem elhelyezni, mert a szülők közötti gyűlölködés miatt egyikük sem képes a gyermeket anélkül nevelni, hogy szembe ne fordítsa a másik szülővel. Ilyen kivételes esetben is indokolt lehet a gyermek harmadik személynél való elhelyezése. A döntésnél tekintettel kell lenni arra is, hogy a harmadik személy pártatlan tud-e maradni a szülők vitájában, képes-e elősegíteni, hogy a gyermekkel mindkét szülő kapcsolata élő maradjon.”

Az Egyezmény 13.cikkének 1. pontja így hangzik: A gyermeknek joga van a véleménynyilvánítás szabadságára. Ez a jog magában foglalja mindenfajta tájékoztatás és eszme határokra tekintet nélküli kérésének, megismerésének és terjesztésének szabadságát, nyilvánuljon meg az szóban, írásban, nyomtatásban, művészi vagy bármilyen más, a gyermek választásának megfelelő formában.

Az Egyezmény alapján a Csjt. 74.§ kimondja, hogy „A bíróságnak és a gyámhatóságnak a szülői felügyelettel, illetve a gyermek elhelyezésével, valamint az elhelyezés megváltoztatásával kapcsolatos eljárása során - elháríthatatlan akadály esetét kivéve - mindkét szülőt meg kell hallgatnia. Indokolt esetben, így akkor is, ha azt a gyermek maga kéri, közvetlenül vagy szakértő útján meg kell hallgatni a gyermeket is. Ha a gyermek a tizennegyedik életévét betöltötte, az elhelyezésére vonatkozó döntés csak egyetértésével hozható, kivéve, ha az általa választott elhelyezés fejlődését veszélyezteti. A bíróság a gyermeknek az elhelyezésével kapcsolatos álláspontjáról a szülők erre vonatkozó egyező nyilatkozata útján is tájékozódhat.”

Ez a rendelkezés a bírósági eljárás izgalmaitól, feszültségeitől való távoltartás lehetőségét teremti meg a gyermek számára. A gyakorlat szerint a Bíróság a tárgyaláson a szülők távollétében hallgatja meg a gyermeket, éppen azért, hogy a szülői jelenlét ne feszélyezze nyilatkozata megtételében. A szülők eljárási jogait ez esetben a jelenlévő jogi képviselőik útján tudják gyakorolni 8 kérdezés, észrevételezés), illetve a jogi képviselő nélkül eljáró fél számára biztosíték a bírói tárgyalásvezetés és e körben a bíró által feltett kérdések segítenek a lényeges kérdések tisztázásában.

A gyermekek védelméről szóló törvény e tárgyban így rendelkezik: 8. § (1) A gyermeknek joga van a szabad véleménynyilvánításhoz, és ahhoz, hogy tájékoztatást kapjon jogairól, jogai érvényesítésének lehetőségeiről, továbbá ahhoz, hogy a személyét és vagyonát érintő minden kérdésben közvetlenül vagy más módon meghallgassák, és véleményét korára, egészségi állapotára és fejlettségi szintjére tekintettel figyelembe vegyék. (2) A gyermeknek joga van ahhoz, hogy az őt érintő ügyekben az e törvényben meghatározott fórumoknál panasszal éljen.

A bírói gyakorlat számára iránymutatást tartalmazó, fent már hivatkozott Legfelsőbb Bíróság 17. sz. irányelve és a Csjt. 71. §-ának (1) bekezdése értelmében hangsúlyozott kötelessége a szülőknek: biztosítsák az ítélőképessége birtokában lévő gyermekük részére azt, hogy az őt érintő döntések előkészítése során véleményt nyilváníthasson. Ezt a véleményt - a gyermek korára, érettségére figyelemmel - tekintetbe kell venni. A gyermek akkor tekinthető az ítélőképessége birtokában levőnek, ha koránál és helyzeténél fogva képes önállóan és befolyásmentesen kialakítani véleményét. A gyermek közvetlen meghallgatásáról való döntése során a bíróságnak a gyermek életkorára, illetve - amennyiben arra a per adataiból következtetni lehet - érettségére figyelemmel kell lenni [12/1995. (VI. 22.) IM r. 3. §-a].

A Legfelsőbb Bíróság irányelve szerint: A felnőtt élet küszöbén álló gyermek sajátos helyzetének felismeréséből fakad a Csjt. 74. §-ának az a rendelkezése, amely szerint a tizennegyedik életévét betöltött gyermek elhelyezésére vonatkozó döntés csak a gyermek beleegyezésével hozható, kivéve, ha a gyermek által választott elhelyezés a fejlődését veszélyezteti, pl. a gyermek az érdekeivel nyilvánvalóan szembenálló befolyás hatására vagy kizárólag azért választja a nevelésre kevésbé alkalmas szülőt, mert az jobb anyagi körülményeket biztosít, vagy eltűri a gyermek szabados életvitelét. Arra is tekintettel kell azonban lenni, hogy a tizenhatodik életévét betöltött gyermek a szülői házat vagy a szülő által kijelölt más tartózkodási helyet a gyámhatóság engedélyével a szülők beleegyezése nélkül is elhagyhatja, ha az fontos okból érdekében áll [Csjt. 77. § (2) bek.].

A törvényi rendelkezésnek megfelelően született a BH 439/2002, mely szerint a 14. életévét betöltött gyermek elhelyezésére vonatkozó döntés általában csak az egyetértésével hozható.

Ezekben a perekben egyébként a jogszabály kötelező rendelkezése szerint mindkét szülőt meg kell hallgatni, amely alól csak az elháríthatatlan akadály esete jelent kivételt. (Csjt. 74.§) Mindezeknek azért is van jelentősége, mert a Gyermek Jogainak Bizottsága 41. ülésszakán a részes államok jelentésének tárgyalása során Magyarország tekintetében tett záró észrevételei között „A gyermek véleményének tiszteletben tartása” cím alatt a 24. és 25. pontban kifejezetten felhívta a részes állam figyelmét arra, hogy nem veszik figyelembe kellőképpen a gyermek véleményét. Ezért további intézkedések meghozatalát javasolja a gyermek véleményének tiszteletben tartására. A bizottság leírja, hogy különösen hangsúlyt kell fektetni minden gyermek azon jogára, hogy az őt érintő valamennyi kérdésben szabadon kifejthesse véleményét. Ezt korára és érettségére tekintettel kellőképpen figyelembe kell venni. Ennek az általános elvnek valamennyi jogszabályban, bírói és közigazgatási döntésben, politikában és programokban kifejezésre kell jutnia.

A gyermekelhelyezési gyakorlat, ezen belül a bizonyítási eljárás irányainak, alkalmazott és mellőzött módszereinek vizsgálata és alkalmassága a fenti normatív rendelkezések megvalósulása érdekében.

A jogalkalmazás kérdése szempontjából elsődlegesen rögzíteni kell, hogy a bírósági eljárásban nincs kötött bizonyítási rendszer, a bíróságok előtt ún. szabad bizonyítás folyik. Ez irányadó mind a beszerzendő bizonyítékok mibenlétére, mind pedig azok értékelésére. A Pp. 3. § (5) szerint: Ha törvény másként nem rendelkezik, a bíróság a polgári perben alakszerű bizonyítási szabályokhoz, a bizonyítás meghatározott módjához vagy meghatározott bizonyítási eszközök alkalmazásához nincs kötve, szabadon felhasználhatja a felek előadásait, valamint felhasználhat minden egyéb bizonyítékot, amely a tényállás felderítésére alkalmas.

Több évtizedes ügyvédi pályám során azt tapasztaltam, hogy a gyermekelhelyezési perekben elsődleges szerepe az igazságügyi pszichológus szakvéleményének van.

A gyermek befolyásolásának kérdése igen jelentős tényező a szakértői vélemény eredményessége szempontjából. A szakértőnek tehát vizsgálnia kell, hogy a gyermek állásfoglalása valós érzelmi kötődésen alapul-e, vagy más motívumok, esetleges elkötelezettségek játszanak benne szerepet. Ezt a problémát gyakorló bírók is jelezték, amikor egyikük „együléses” vizsgálatnak minősítette a szakértői vizsgálatot.

A gyermekelhelyezés kérdésében való bírói döntés azonban hosszú távú döntés, és a gyermek életkörülményeinek, jövőjének hosszú távú meghatározója. Az állandóság követelményét rögzíti a Csjt., amikor a gyermekelhelyezés megváltoztatását külön feltételekhez köti. A Legfelsőbb Bíróság 17. sz irányelve is az állandóság követelményét kívánja érvényre juttatni. Hallottam olyan bírói véleményt, mely szerint ezen szempontot nagy körültekintéssel kell figyelembe venni, mert nem minden esetben szolgálja a gyermek életét. A gyermek, valamint a környezetében élő személyek, az őt gondozó szülő, esetleg annak új házastársa által kialakult újabb konfliktushelyzetek esetenként jobban igényelnék a könnyebb változás lehetőségét. E körben felvetődött az is, hogy akár a Gyámhatóság támogatásával, akár bírósági hivatalbóli felülvizsgálat jogi lehetőségének megteremtésével a család életét figyelemmel kellene kísérni. Egyes esetekben, ahol a rövid távon bekövetkező változás lehetősége látszik, akár határozott idejű elhelyezést is indokoltnak látszik.

A család felbomlása, az ott kialakult konfliktushelyzet, lehetséges, hogy a gyermekben olyan átmeneti problémát okoz, amellyel átértékelheti a szülők hozzá való viszonyát, és e körben a gyermek megnyilvánulása éppen a pszichés trauma miatt hosszabb távú érdekével ellentétes lehet. A családban megjelenő átmeneti válság, ill. a saját érdekei érvényesítésére jobban alkalmas szülő olyan helyzetet teremthet, melyben a gyermek kívánsága, véleménye hosszabb távon nem szolgálja a tényleges érdekét. Nehéz, de szükségszerűen megoldandó feladat a gyermek kívánsága és az esetlegesen ezzel ellentétes hosszabb távú érdeke közti döntés. E körben differenciálni és súlyozni kell a gyermekelhelyezés szempontjából irányadó egyes tények között, nevezetesen hogy a gyermek testi, értelmi és erkölcsi fejlődése melyik szülőnél van jobban biztosítva. Kérdés, hogy a gyermek érzelmi kötődése hogy viszonyul a nevelésére alkalmasabb szülőhöz. A gyermeki jogok közül a gyermek mindenek felett álló hosszabb távú objektív érdeke, illetve a vélemény-nyilvánításhoz való joga legyen-e az erősebb.

Fenti problémák azt is jelzik, hogy a bizonyítás egyéb eszközeinek érdemes lenne nagyobb jelentőséget kapnia.

A perekben beszerzett nevelői vélemények (óvodai, iskolai pedagógus vélemény) sokszor formálisak. A gyermek gondozottságára, a szülőnek az intézménnyel való kapcsolatára tartalmaznak adatot. E mögött sokszor az is áll, hogy az adott intézmény dolgozója nem kíván nyíltan véleményt formálni a szülők nevelési alkalmasságáról, el kívánja kerülni a konfliktust. Mindez azonban nem a gyermek érdekét szolgálja, hiszen sok esetben éveken át tartó rálátása van a pedagógusnak a család életére, és így folyamatában tudja figyelni a gyermek fejlődését, és meg tudja állapítani, hogy a szülők közül melyik az, amelyik a gyermeknek ehhez a legtöbb és legkedvezőbb segítséget nyújtja. Meglátásom szerint tehát a bizonyításnak nemcsak a statikus állapotra, hanem az azt megelőző folyamatokra is célszerű lenne kiterjednie. Szerepet kaphatna ebben az óvodai, iskolai jelzőrendszer is, a gyermekvédelmi felelős szerepének erősítésével.

Tapasztalatom szerint a nevelési intézmények családjogi tárgyú jogismerete igen hiányos. Meglátásom szerint valamennyi pedagógusnak, az intézményvezetőknek pedig mélyreható és naprakész ismeretekkel kellene rendelkezniük a szülői jogok, kötelezettségek, a szülői felügyeletkörébe tartozó kérdések tárgyában. Javaslatom lenne tehát, hogy ezirányú oktatás, képzés mielőbb bevezetésre kerüljön. A gyermek őszinte megnyilvánulásának tárgyilagos észlelése elsődlegesen a nevelési intézményben lehetséges, főleg addig, amíg a szülők közti konfliktus nem válik nyilvánvalóvá, és nem indul meg a jogi eljárás. A pszichológus szakértők is alkalmazzák a családrajzot, mint vizsgálati módszert, ez azonban már a kialakult konfliktushelyzetben történő megnyilvánulás. Fontosnak tartanám készített korábbi rajzok, családról szóló fogalmazások összegyűjtését és értékelését. A pszichológus munkáját is segíthetné, ha korábbi időből származó anyagok állnának rendelkezésére, ezen túlmenően a bíróság is közvetlenül értékelhetné ezeket a bizonyítékokat.

A tanúvallomások kapcsán kiemelem, hogy azok az I. fokú bírósági eljárásban jelennek meg, mint közvetlen bizonyítékok. Az I. fokon eljáró bíró az, aki a tanúktól közvetlen információkhoz jut, és a verbális közléseken túlmenően a nonverbális jelzéseket is észleli. Ugyanez vonatkozik a szülők személyes meghallgatására, és a gyermek meghallgatására is, amennyiben ez sorra kerül.

Ez a körülmény felveti azt a problémát, hogy az I. Fokú bíróságnak igen jelentős információja van, ezeket az információkat értékeli, vonja le belőlük az ítéleti rendelkezést tartalmazó következtetést, és az indokolásában értékeli, elemzi őket. Az I. fokú eljárás jegyzőkönyvezése azonban csak a tényeket tartalmazza, azonban az eljárás során történhetnek olyan érzelmi, indulati megnyilvánulások, melyeket a bíró ugyan észlel, azonban a jegyzőkönyv azok leírását részletesen nem tartalmazza. (Például az egyik peres fél rendkívül indulatos magatartását, alacsony ingerküszöbét, deviáns magatartását – a jegyzőkönyv csak azt rögzíti például, hogy a bíró figyelmeztetésben részesíti a felet).

A kiélezett perek azonban általában I. fokon nem fejeződnek be, hanem II. fokú eljárásban születik jogerős ítélet. A II. fokú bíróság azonban az iratok alapján hozza meg döntését. A jogerős döntést hozó bíró már letisztult, nem olyan árnyalt információkkal rendelkezik, mint az alapeljárásban részt vevő bíró. Ezen probléma kapcsán, melyet II. fokon ítélkező bíró is érzékeltetett, javasolnám a jogi képviselők felé a jegyzőkönyv készítése során észrevételezési lehetőség kihasználását, éles szituációkban a szó szerinti jegyzőkönyvvezetés kérését, illetve a tárgyalás során történt megnyilvánulások jegyzőkönyvben való rögzítésére indítvány tételét. Az eljáró bíróságok részéről ugyancsak fontosnak tartanám, hogy a családjogi ítélkezésben igen jelentős szerephez jutó egyéniség tükrözésére, bemutatására ezeket a jelenségeket a jegyzőkönyvben aprólékosan rögzítsék, segítve ezáltal a fellebbviteli bíróság munkáját is.

A gyemekelhelyezési perekben a nevelési alkalmasság szempontjából a szülő egyéniségének nagy jelentősége van, az egyéniség a krízishelyzetekben, esetlegesen éveken át tartó, több tárgyalási határnapot igénylő eljárásban jobban és őszintébben meg tud mutatkozni, mint egy egy alkalomra szóló pszichológiai vizsgálat során. A vizsgálatra fel lehet készülni, továbbá annak alkalmi jellegére tekintettel az önkontroll jobban érvényesülhet. Meglátásom szerint az eljáró bíróságnak azt is értékelnie kell, hogy a pszichológus véleményének a személyiség leírásában megállapításai mennyire vannak összhangban a közvetlenség elve alapján szerzett tapasztalataival.

Ennek azért is van jelentősége, mert a gyermekelhelyezési perekben–éppen a gyermek csökkentett érdekérvényesítési képességének, kiszolgáltatottságának eredményeképpen – előfordulhat, hogy a saját érdekeinek artikulálására alkalmasabb, sokszor erőszakosabb fél kerül kedvezőbb pozícióba. A szemben álló felek egyike rendelkezhet olyan képességgel, illetve képzettséggel (pl. pedagógus) aki ezen szellemi többletét nem kizárólag a gyermek érdekében kamatoztatja, hanem esetleg másodlagos érdekeinek érvényesítése érdekében (pl. lakáshasználat, vagyoni igények) használja fel a gyermek felügyeleti jogának megszerzése által. Konkrét ügyben előfordult, hogy az iskolás kor előtt álló gyermeket a pedagógus szülő akként tanította írni, hogy a gyermekkel leíratta, őt mennyire szereti a gyermek, mert szép ajándékot kap tőle, de a másik házastársat nem szereti. Az írás gyakorlása kapcsán kívánta érzelmileg fixálni a gyermekben saját kívánságát. A szülő érdekérvényesítési képessége elősegítheti a javára előnyös szituáció kialakulását, mely alapján ha az állandóság követelményét a bíróság túlzottan jelentős szempontként alkalmazza, gyakorlatilag elő tudja készíteni a számára előnyös bírói döntést. Így pl. felmerült olyan probléma, hogy az iskolavezetés nem kérte mindkét szülő hozzájárulását az iskolába történő beíratáshoz, vélelmezték a másik szülő egyetértését is. Ezáltal más közigazgatási helyre tudta vinni a szülő a gyermeket, majd a hosszú pereskedés kapcsán így tudta a gyermek gondozási jogát megalapozni. Itt utalok vissza arra, hogy a pedagógiai intézmények dolgozói számára a családjogi ismeretek megszerzése rendkívül fontos, ha ténylegesen érvényesíteni és óvni akarjuk a gyermeki jogokat.

A perek elhúzódása egyébként is a gyermeknek a biztonsághoz való érdekét sérti . bírói vélemény, hogy a gyermekelhelyezési per mielőbbi jogerős befejezése a gyermek érdekét szolgálja. E vonatkozásban azonban nem beszélhetünk esélyegyenlőségről, hiszen az ország különböző részein, de Budapesten belül is az egyes bíróságok leterheltsége igen különböző. Az ügy befejezése egyrészt függ a bíróság előtt folyamatban lévő ügyek számától, másrészt azok bonyolultságától. A bírói kar felé szükségesnek tartom a fenti problémát jelezni. Az ügyek elosztásával a családjogi ügyszakban dolgozó bírók számának növelésével pl. Budapesten a helyzet jelentősen javítható lenne.

Az ideiglenes intézkedésre viszonylag ritkán kerül sor, inkább csak a kirívó esetekben. Az ideiglenes intézkedés nem old meg minden problémát, mert pl. útlevél kiadásához is végleges ítéleti döntésre van szükség. Az ideiglenes intézkedés ráadásul előnyös helyzetbe hozza azt a szülőt, amelynél az elhelyezés történik. Az ideiglenes intézkedés ráadásul nem alapul olyan részletes bizonyításon, mint az ítéleti rendelkezés. Ideiglenes intézkedés esetén a bíróság soron kívül határoz. Ez nagyon helyes, hiszen itt utalok Dr. Bíró Endre „A gyermeki jogok jogági pillérei és sajátosságai” című dolgozatában foglaltakra, melyben kifejti, hogy az idő múlásának igen nagy jelentősége van – ez a gyermeki jog egyik sajátossága. Az azonnali intézkedésnek azonban a gyermek érdekében kell állnia, a szükségességet ebből a szempontból kell megítélni. Nem szabad azt acélt szolgálnia, hogy a sikeresebb, erősebb érdekérvényesítési képességgel rendelkező fél az előnyösebb pozíciójához kapjon jogi megerősítést, majd az állandóság követelménye alapján jusson pernyertességhez.

A Csjt. által biztosított közös szülői felügyeleti jog többféle problémát vet fel. Szabályozása meglehetősen elnagyolt, a gyakorlatban viszont sok problémát tud okozni. Alkalmazása kizárólag akkor lehetséges, ha mindkét szülő kéri, és a szülők együtt tudnak működni a felügyeleti jog gyakorlásában. Szerepük azonban csak formailag közös, hiszen ténylegesen csak az egyik szülőnél kerül elhelyezésre a gyermek, továbbá bírói rendelkezés történik a gyermektartásdíjról és a kapcsolattartásról is. Így tehát azt a benyomást keltheti, hogy tetszetős jogi megoldás tényleges taralom nélkül. Az a szülő, akinél a gyermek nincs elhelyezve, nem érzi azt, hogy ő a „vasárnapi” szülő, hiszen hivatalosan a gyermek közös szülői felügyelet alatt áll. Ennek ellenére a jogok gyakorlása, kötelezettségek teljesítése mégsem történik közösen, hiszen a szülők között az életközösség nem áll fenn, és a gyermek ténylegesen csak egyikük felügyelete alatt él. Ezzel a jogintézménnyel egyébként vissza is lehet élni, hiszen a pereskedés, az esetleges veszteség elkerülése motiválhatja az egyik felet abban, hogy a közös szülői felügyeletre tegyen perbeli indítványt, melyet a másik féllel könnyebben el tud fogadtatni, ezáltal a közös szülői felügyeleten belül nála kerül a gyermek elhelyezésre, majd a bírói döntést követően a gyermeket ténylegesen nevelő szülő az így szerzett előnyt kihasználva fokozatosan kiszoríthatja a másik felet a gyermek életéből. Az egyetértés megbomlásával, ha a szülők már nem tudnak együttműködni, a közös szülői felügyelet bírói úton megszüntethető, ha ez a gyermek fejlődése szempontjából indokolt, ez esetben azonban nem tárgyalják újra az ügyet, hanem a gyermek annál a szülőnél marad, akinél elhelyezésre került.

Ez alól természetesen kivétel a gyermekelhelyezés megváltoztatása iránt indult per. A megváltoztatási pereknek azonban komoly akadálya az állandóság követelménye, melyet a bírói gyakorlat következetesen szem előtt tart.

A harmadik személynél történő gyermekelhelyezés gyakorlatában a bíróságok az egyezmény, a Csjt, és a Legfelsőbb Bíróság 17. sz. irányelvének fent részletezett szabályai szerint járnak el. A BH 1993/3 sz. 172. sz. jogesetben a Legfelsőbb B íróság kifejtette, hogy helyesen járt el az I. fokú bíróság, amikor a gyermek hosszabb távú érdekének szem előtt tartásával, és a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően (a nagyszülőknél való elhelyezésre irányuló) keresetet elutasította az ügyben, ugyanis a gyermek korábban édesanyjánál volt elhelyezve, aki súlyosan beteg volt, és szüleivel, azaz a gyermek anyai nagyszüleivel együtt élt és gondozta a gyermeket, az anya halála utána perben kellett dönteni az apánál vagy a nagyszülőknél történő gyermekelhelyezés felől. Tekintettel arra, hogy a Csjt. 75.§ (1) bekezdése szerint a gyermek gondozása … a szülői felügyelet körében a szülők kötelessége, mely más oldalról a szülőnek a gyermek neveléséhez való jogát jelenti, így az apánál történő elhelyezés mellett döntött a bíróság.

Rendkívül nagy empátiát és felelősségtudatot igényel annak a kérdésnek az eldöntése, melyre jogszabály egyértelmű iránymutatást nem adhat, hogy mely magatartásformák azok, amelyek a konkrét esetben a gyermek érdekeit oly módon veszélyeztetik, hogy a harmadik személynél történő elhelyezés indokolttá válik. Itt ugyanis több, korábban felsorolt, a gyermek érdekét szem előtt tartó szempont került összeütközésbe. Így pl. a gyermeknek az állandósághoz való joga sérülhet abban az esetben, ha korábban egyik szülőnél, és ezen szülő szüleinél egy családi közösségben nevelkedett. Az adott szülő elhalálozása, vagy nevelésre alkalmatlanná válása esetén a gyermek kikerül abból az érzelmi és életközösségből, amelyben eddig nevelkedett. Ráadásul az esetek zömében érzelmi kötődése a korábbiakban nevelésében jelentős szerepet játszó nagyszülőkhöz irányul. Ez esetben – megkérdezésekor – nyilván a nagyszülőnél való elhelyezést szeretné, így vélemény-nyilvánításához, illetve annak alapján való döntéshez fűződő joga sérül.

Amennyiben veszélyeztetettsége nincs a másik szülőnél, úgy értelemszerűen az addig tőle külön élt szülőjéhez kerül. Gyakorló bírói vélemény szerint ez nem mindig szolgálhatja a gyermek érdekét. Az ilyen döntéseknél a jogszerűség és a gyermek érekét szolgáló igazságosság párhuzama eltérhet. Különösen nehéz helyzet adódik, ha földrajzilag távolabb eső helyre kell a gyermeknek emiatt költözni, és az az értékes segítségnyújtás, amit eddig a nagyszülők a közös háztartás kapcsán a gyermeket gondozó szülőnek tudtak nyújtani, már fizikai nehézségekbe ütközik. Tovább súlyosítja a helyzetet, ha a gyermekétől korábban külön élt szülő a gyermek másik rokonságába tartozó nagyszülőkkel ellenséges viszonyban van. Ilyen esetekre szükségesnek tartanám külső segítség bevonását, akár a család pszichológiai gondozását, melynek kapcsán a gyermek érdekében a nevelésében eddig és ezután részt vevő személyek konfliktuskezelése megtörténne a gyermek érdekében. Ilyen ügyekben a gyermek saját érdekérvényesítő képességében erősebb fél esetleg jobban tudja artikulálni a gyermek általa vélt érdekét.

A bizonyítási eljárás során itt is jelentős szerepe van a tanúvallomásoknak, környezettanulmánynak, és a már korábban ismertetett pszichológus szakértőnek és egyéb bizonyítékoknak. Miután a bizonyítás tárgya az, hogy a gyermek csak veszélyeztetettsége esetén kerülhet más személyhez, ennek bizonyítása komoly feladat. Kirívó esetektől, melyek gyakorlatilag az antiszociális magatartásokat, alkoholizmust, drogfüggőséget, stb. foglalja magában, eltekintve a harmadik személynél történő elhelyezésre nem kerül sor.

Jelentős problémát látok abban, hogy a döntéshozók, illetve a döntés végrehajtásában közreműködő szervek csak esetileg kapnak információt döntésük, eljárásuk helyességéről. Célszerűnek tartanám azokban az esetekben a családok monitorozását, ahol peres eljárással, ítélettel (tehát nem egyezséggel) dőlt el a gyermekek elhelyezése. Ennek egyik célja lehetne, hogy a veszélyeztetettség esetén felmerüljön a gyermekelhelyezés megváltoztatásának kérdése, másrészről hogy a döntésben részt vevő szervek tapasztalata gazdagodjék. A döntés helyességének vagy helytelenségének következményeivel való szembesülés feltehetően növelné tapasztalatukat, melyeket további munkájuk során hasznosíthatnának, és a döntések meghozatalakor lelkiismereti szinten még jobban elmélyülnének az adott problémában.

Nem vitás, hogy a családjogi ügyekben, ezen belül a gyermekelhelyezési perekben való döntés az átlagosnál nagyobb felelősséggel jár. Ez adódik egyrészt abból, hogy – mint Dr. Bíró Endre „A gyermeki jogok jogági pillérei és sajátosságai” című dolgozatában kifejtette, hogy a gyermeki jogok … a konkrét jogalany cselekvőképtelenségéből következő áttételes jogképviselet okán más érdekek erősebben artikulálhatnak és érvényesülhetnek, mint az érintett gyermekek érdeke.” Természetesen az egyes bírói döntésekben az eljáró hatóságok képviselőinek saját személyisége, eddigi életútja, élettapasztalata is tükröződik. Mint már utaltam arra, jelentős problémát hordoz az eljárás azon rendje, miszerint a közvetlenség elve elsősorban az I. fokú eljárás során érvényesül, a II. fokú eljárásokban elsősorban az iratok alapján döntenek. Előfordul ott is, hogy a felek személyesen megjelennek, és a bíró kérdést intéz hozzájuk. Meglátásom szerint családjogi ügyekben, és különösen gyermekelhelyezési perekben a II. fokú eljárásban is jobban kellene alkalmazni a közvetlenség elvét, és a feleket legalább személyesen meghallgatni, hogy a jogerős ítéletet hozó bírói tanács közvetlen benyomást szerezzen a peres felekről. Mindezt természetesen az egyéb bizonyítékokkal összességében tudná mérlegelni.

Jelen dolgozatomban a Gyermek jogairól szóló egyezménynek a hatályos magyar jogban, illetve a joggyakorlatban való érvényesülését kívántam bemutatni a gyermekelhelyezések területén. Tapasztalataim nagy részét a főváros területéről szereztem, egy-két vidéki ügyben vállalt képviselet élményével kiegészítve. Meglátásom szerint a jogszabályok az Egyezmény rendelkezéseinek megfelelnek. A jogalkotásnak még vannak feladatai a gyakorlatban felmerülő problémák jobb megoldása érdekében. E körben célszerű lenne a Gyámhatóság jogkörének, feladatainak bővítése. A jogalkotásnak. illetve a Legfelsőbb Bíróság jogalkalmazás gyakorlatát alakító iránymutatásainak jelentősebb szerepet kellene adniuk a bizonyítási eljárás kiegyensúlyozottabbá tétele érdekében az egyéb bizonyítékoknak, különösen, amelyek a gyermek nevelésének, fejlődésének, mint folyamatnak a bemutatására alkalmasak - természetesen a szabad bizonyítás rendszerének fenntartása mellett. A közvetlenség elvét ezekben a perekben jobban érvényesíteném a II. fokú eljárásban, és a rendkívüli perorvoslatokban is. A gyakorlati jogalkalmazás során tett fenti észrevételeim gyakorló bírókkal folytatott beszélgetéseim és saját ügyvédi praxisom alapján alakult ki.

Dr. Karsai Edina egyéni ügyvéd

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


Utolsó kép


Hirdetés



Archívum

Naptár
<< Június / 2017 >>


Statisztika

Most: 12
Összes: 1804501
30 nap: 21391
24 óra: 605