Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A sérülékeny családok számára nem biztosított a lakhatási lehetőség

lakhatas.jpgA kormánynak kiemelten fontos az otthonteremtés, ugyanis felmérések szerint a lakhatás kérdése meghatározó a családalapításban” – mondta Fűrész Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára egy év eleji konferencián. Ezzel ellentétben áll A  Város Mindenkié csoport és különösen a Hajléktalan Nők Egymásért Munkacsoport tapasztalata: rengeteg olyan szülő, többségében anyák kerestek meg bennünket az elmúlt hónapok során, akik komoly nehézségekkel küzdenek gyerekeik eltartása kapcsán.

Ezeknek a szülőknek közös problémája, hogy megoldatlan vagy bizonytalan a lakhatásuk, ami miatt annak is fennáll a veszélye, hogy kiemelik a gyereküket a családjukból - annak ellenére, hogy a Gyermekvédelmi törvény egyértelműen kimondja, hogy pusztán anyagi okból gyereket nem lehet a családjától elválasztani. A hozzánk fordulók közül sokan kilakoltatás előtt állnak, mások családok átmeneti otthonában, illetve anyaotthonban élnek vagy a megfizethető albérlet megtalálása okoz számukra megoldhatatlan problémát.

A Város Mindenkié csoport egyetért a kormánnyal abban, hogy a gyereknevelés felbecsülhetetlen érték, amit a társadalomnak támogatnia kell. A ma hatályos szakpolitikák azonban csak bizonyos gyerekek nevelését támogatják érdemben és a mi tapasztalataink szerint épp a támogatásra leginkább rászorulók számára nem biztosítottak jelenleg a gyereknevelés méltó feltételei.

A minden társadalmi réteg számára elérhető családi pótlék összege 2008 óta nem emelkedett; a családsegítő és gyermekjóléti szolgálatokat az állam nem látja el azokkal az anyagi, illetve kompetenciabeli erőforrásokkal, amelyek révén érdemben támogatni tudnák a hozzájuk forduló családok emberhez méltó lakhatását. Ennek következtében – a hozzánk segítségért forduló anyák elmondása alapján – szerepük gyakran kimerül a gyerekek kiemelésével való fenyegetéssel.

Az alábbiakban olyan valós élethelyzeteket mutatunk be, amelyekben a hozzánk forduló családok együttmaradását veszélyezteti a jelenlegi magyarországi család, illetve lakáspolitika (illetve ezek hiánya). (A történetek az AVM megkeresésekori helyzetet tükrözik.)

Zsóka 49 éves, három gyermekes édesanya, aki már tíz éve küszködik lakásgondokkal Budapesten, és helyzete egyre csak rosszabbodik. Tíz éve teljesen egyedül neveli két lányát és egy fiát, volt férje azóta nem is találkozott a gyerekekkel, és anyagilag sem támogatja őket. Budapesten nagyon sok albérletben éltek már, de a költözések oka szinte sosem az volt, hogy ne tudták volna fizetni a bérleti díjat, hanem az, hogy a főbérlő eladta a fejük fölül a lakást vagy önkényesen megváltoztatta a lakáshasználat feltételeit. Ezek után Zsóka már hosszú ideje arra kényszerül, hogy családok átmeneti otthonában éljen.

Az otthonban, ahol most él, a szerződését kéthavonta újítják meg, ami folyamatos bizonytalanságban tartja. A nehézségek miatt egészségi állapota folyamatosan romlik, emiatt már dolgozni sem képes, napi szinten kezelésekre jár, időközben már védelembe is vették a gyerekeket. Eközben Zsóka az évek során számos kerületben adott be lakáskérelmet, eddig sajnos sikertelenül.

Mária jelenleg családok átmeneti otthonában él 2 gyerekével, az élettársa elhagyta őket, ő azóta egyedül neveli a gyerekeket. Kislánya 9 éves, kisfia 22 hónapos. Az intézményben eltölthető maximális idő lejárta közeledtével még mindig nem volt hova menniük. Anyaotthonba egyáltalán nem szeretett volna menni, mert korábban nagyon rossz körülményeket tapasztalt az ilyen intézményekben (többek között a család magánszférájának teljes hiányát). Néhányat ennek ellenére, jobb lehetőség híján, felhívott, de mindenhol legfeljebb várólistára került.

2014 októberében egy fiatal apa fordult hozzánk, aki szomorúan számolt be arról, hogy a családsegítő elüldözte őt a párjával és a hathónapos babájukkal abból a lakásból, ahol addig szívességi lakáshasználóként éltek. A szociális „szakember” arra hivatkozott, hogy csak a saját bérletű albérletet fogadja el megfelelőnek, ha ilyet egy héten belül nem találnak, elveszik tőlük a kicsit. 

Nagyon sok pénzt költöttek telefonálásra, de mikor a tulajdonosok meghallották, hogy hathónapos a baba, nem akarták nekik kiadni az albérletet. Az anya más lehetőség hiányában elköltözött 260 kilométerre a testvéréhez, ahol most nyolcan laknak egy lakásban. Az apa azóta is Budapesten dolgozik és továbbra is olyan kétszobás albérletet keres, ahol nem okoz gondot a hathónapos babájuk. Amíg ilyet nem talál, a család szétszakítva él, az anya és a kicsi a korábbinál sokkal rosszabb körülmények között.

2014 decemberében egy három gyereket nevelő nagymamát küldtek el abból a családok átmeneti otthonából, ahol a megelőző időszakban éltek. Több családnak kellett akkor elhagynia az intézményt, szinte folyamatos volt a kiköltöztetés. Az intézményben többeket fenyegettek a gyerekek állami gondozásba vételével is, a hozzánk forduló nagymamát is. A család krízisszállásra költözött, ahol legfeljebb 10 napig maradhattak. Mindez a téli időszakban, épp a karácsonyi ünnepek előtt történt. A család szerény jövedelméből ki tudna fizetni egy kisebb bérlakást, de a 3 gyerek hallatán minden tulajdonos visszautasítja őket.

Erzsébet elhagyta korábbi élettársát annak alkoholfüggősége miatt, és mert semmilyen módon nem járult hozzá a család megélhetéséhez. Ekkor Erzsébet kislányával az illetékes gyámhivatalhoz fordult és segítséget kért anyaotthoni elhelyezésben. Az intézmény azonban segítség helyett ideiglenes hatályú elhelyezéssel nevelőszülőnél helyezte el a  kislányt, egy másik településen. Az anya ekkor egy átmeneti szállóra került, ekkor derült ki, hogy ismét várandós.

Szociális munkása segítség helyett rögtön figyelmeztette, hogy önálló lakhatás hiányában a babát már a kórházból sem hozhatja ki. Kitartó próbálkozásai ellenére Erzsébet egyetlen budapesti családos szállóban sem kapott helyet, így egy ismeretlen pár jóindulatán múlott, hogy nem szakították el tőle az újszölöttet. Ők felajánlották számára, hogy egy évig lakhat a használaton kívüli lakásukban.

Azóta Erzsébet egy anyaotthonba költözött, ahol egy éves lányával él, az idősebb gyermeke továbbra is nevelőszülőknél van, a gyámhivatal nem engedélyezi számára, hogy őt is magához vegye, noha most egy olyan intézményben él, amelyet épp arra alakítottak ki, hogy a biztos otthonnal nem rendelkező gyerekes családok számára nyújtson lakhatási lehetőséget. Mivel Erzsébet egyedül neveli a csecsemőt, csak nagyon korlátozott mértékben tud munkát vállalni, de amikor kapott alkalmi vagy részmunkaidős munkát, azt elvállalta. Mindössze szerény lakhatásra és gyerekbarát munkahelyre vágyik, de jelenleg ez is elérhetetlennek tűnik számára.

Zsuzsanna 26 éves, korábbi párja, miután a kormányzati kommunikációnak megfelelően arra biztatta, hogy tartsa meg közös gyereküket, a szülést követően elhagyta a családot, azóta semmilyen formában nem vesz részt a gyerek nevelésében, apasági nyilatkozatot sem tett. Az újszülött megszületésekor Zsuzsanna végzős egyetemi hallgató volt, albérletben élt rokkantnyugdíjas, dializált édesanyjával, nagyon alacsony jövedelemből.

A hallgatói GYED lejártával összjövedelmüket a GYES és a nagymama rokkantnyugdíja jelentette, ami a budapesti bérleti díjak mellett nem elegendő egy albérlet fenntartására. Egyedülálló anyaként, egy csecsemővel és egy ápolásra szoruló rokonnal nagyon nehéz helyzetbe jutottak, munkát nem tud vállalni ebben a helyzetben, ezért a lakhatásuk fenntartása is veszélybe került és ezzel együtt a család együttmaradása is.      

Viktória 5 gyereket nevel, 2015 tavaszára várta hatodik kisbabáját, a Vöröskereszt csepeli családok átmeneti otthonában. A várandósság hallatán a családgondozó arról értesítette az anyát, hogy 6 gyermekkel már nem maradhat az intézményben. Ekkor Viktória albérletkeresésbe kezdett, de a család jövedelme nem tette lehetővé a kaució kifizetését, amikor pedig sikerült támogatást szereznie a kaució befizetéséhez (nem az államtól, hanem civil szervezetektől), akkor azzal kellett szembesülnie, hogy 6 gyerekkel minden tulajdonos azonnal elutasítja őket. A gyerekek közül több tartós beteg és a lakhatásuk bizonytalanná válásával a korábban kitűnő tanuló gyerekek tanulmányi eredménye látványosan romlani kezdett, a 4 éves asztmás kisfiúnál 2 év szobatisztaság után rendszeressé váltak a bepisilések.

Időközben Viktória elvetélt (él benne a gyanú, hogy az otthonban uralkodó nem megfelelő higiénés körülmények miatt történt mindez). Ő „főállású anya”, bár amikor tud, vállal alkalmi vagy részmunkaidős munkát; a párja dolgozik, de a munkahelye nem jelenti be, így banki hitelt nem tudnak felvenni. Viktória számos szociális, illetve krízislakás igénylést adott már le a csepeli önkormányzaton, de semmilyen lehetőséget nem kapott, sőt, 2015 közepe óta az önkormányzat egyáltalán nem is írt ki lakáspályázatot.

Ezek a történetek azt jelzik, hogy a kormányzat családpolitikája a valóságban egyáltalán nem működik. Hiába ösztönzik a családokat a gyermekvállalásra, ha széles rétegek nem kapnak ehhez megfelelő támogatást. A főállású anyaság intézménye, a családi pótlék, a gyes, a Családi Otthonteremtési Kedvezmény‎, a Nemzeti Eszközkezelő jelen formájában nem alkalmas arra, hogy valódi segítséget nyújtson a családok lakhatásához (előbbi feltehetőleg a nemzetközi nemi esélyegyenlőségi normákat is sérti).

Czibere Károly felzárkóztatásért felelős államtitkár is leszögezteFontos, hogy a rossz anyagi helyzet, vagy az ingatlan állapota nem indokolja a gyermek családból való kiemelését, ha a szülők nagyon szeretik a gyermeket. Azt gondolom, hogy ezek azok az esetek, amikor segíteni kell a szülőnek abban, hogy náluk maradjon a gyermek.” Csakhogy az államtitkárság, a minisztérium és a kormány semmilyen módon nem biztosítja ennek a segítségnek a feltételeit, sőt, bizonyos intézkedéseik tovább nehezítik az anyagi gondokkal küzdő családok boldogulását.

Mindez nemcsak a kormány által hirdetett családpolitikai célokkal, de a Magyarországot kötő nemzetközi egyezményekkel is ellentétes. Az Európai Szociális Karta Szociális Jogi Bizottságának 2015. évi jelentése megállapítja, hogy a jelenlegi magyarországi helyzet nem felel meg a Kartában előírtaknak, mivel a sérülékeny családok számára nem biztosított megfelelő mértékben lakhatási lehetőség. A Bizottság azt is megerősíti, hogy gyerekeket nem lehet pusztán anyagi (tehát például lakhatási) okból eredő kiszolgáltatottság miatt elválasztani a családjuktól.  

Ehelyett az volna a kormány feladata, hogy valódi, érdemi lakhatási segítséget nyújtsanak az alacsony jövedelmű családoknak is ahhoz, hogy gyereket tudjanak vállalni, illetve már megszületett gyerekeiket tisztességesen fel tudják nevelni!

Dósa Mariann

A szerző szociológus, A Város Mindenkié szövetséges aktivistája.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és A Város Mindenkié (AVM) petíciót készül benyújtani az EMMI-hez, amelyben azt kérik, hogy szegénység, lakhatási nehézségek és más anyagi gondok miatt a hatóságok ne szakítsanak szét családokat, ne emeljenek ki gyerekeket családjaikból.

A petíciót szeptember 20-án aláírhatod az EMMI épülete előtt: https://www.facebook.com/events/1842439385985669/

Vagy aláírhatod online itt: http://hianyzoemlekek.tasz.hu/csatlakozz/peticio/

 

 
 


Utolsó kép


Hirdetés



Archívum

Naptár
<< Július / 2017 >>


Statisztika

Most: 11
Összes: 1804500
30 nap: 21391
24 óra: 604