Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A hallássérült gyermekek is érdeklődnek az idegen nyelvek iránt

jeleles-szeretlek.jpgNapjainkban mindenki számára nyilvánvaló az idegen nyelvek ismeretének jelentősége. Megtapasztalják ezt az iskoláskorúak, akik középiskolai vagy egyetemi felvételhez gyűjtik a pluszpontokat, valamint az egyetemi hallgatók, akiknek a diploma megszerzéséhez szükséges a nyelvvizsga letétele. Az álláskeresők itthon is gyakran igazolni kénytelenek nyelvtudásukat, és már nem csak multinacionális cégeknél vagy külföldi munkavállalás esetén.

Aki tehát nem jut hozzá, hogy egy vagy több idegen nyelvet elsajátítson, az egyre gyakrabban kerül hátrányba a többiekkel szemben. Különleges helyzetben vannak a hallássérültek, akik az első beszélt nyelvet is számtalan nehézség árán sajátítják el, és akiknek a szükségleteire a nyelvtanárképzés és az idegen nyelvi tankönyv- és taneszközpiac sem készült fel. A kérdéssel tehát feltétlenül foglalkoznunk kell, mert minden további halogatás az érintettek esélyegyenlőségének újabb csorbulásához vezet (Kontráné Hegybíró 2008).

Vasák (2005) a magyarországi siketek helyzetét bemutató könyvében arról számol be, hogy a hallássérültek, különösen pedig a siketek rendkívül aluliskolázottak a társadalom egyéb csoportjaihoz képest, noha teljesen nyilvánvaló, hogy mind a társadalmi, mind a gazdasági felemelkedés egyik legfontosabb útja az iskola. A szerző elmondja, hogy Magyarországon hét településen összesen nyolc általános iskola van a hallássérült gyermekek számára, és mindössze egy olyan középiskola létezik, mégpedig a fővárosban, ahol a siketek képzése szervezetten folyik, s ahol megszerezhető mind a szakmunkás-, mind pedig az érettségi bizonyítvány. Az érettségi vizsgára felkészítő osztályokban bevezették az idegen nyelv tanítását is. A világhálón a cikk írásakor mindössze öt, hallássérülteket fogadó iskola honlapja érhető el, ezek közül kettő tünteti fel, hogy az intézményben folyik idegennyelv-oktatás (http://siketekbp.co.hu; www.siketek.szeged.hu, letöltve 2008. október 31.).

A felsőoktatásba siket és súlyosan nagyothalló fiatalok igen kevesen jutnak be, 2002-ben például 50 hallássérült, felsőoktatásban tanuló hallgatót tartottak nyilván (Kósa–Lovászy–Tapolczai 2005). Az alacsony felvételi arány egyik oka a nyelvvizsga-bizonyítvány hiánya miatt elmaradó többletpont. A felnőtt hallássérültek többsége az általános iskolában nem tanult idegen nyelvet, a hallók középiskoláiban pedig gyakori a siket és a súlyosan nagyothalló tanulók felmentése az idegennyelv-tanulás alól, mert „ez a tanárnak és a diáknak egyaránt kényelmesebb” (Vasák 2005, 162.). A Vasák által elmondottakat egy budapesti, siketek és nagyothallók körében folytatott interjús kutatás eredményei is alátámasztják (Kontráné Hegybíró, megjelenés alatt). Guti és Szépe (2006) rámutatnak arra, hogy az idegennyelv-oktatás megoldatlansága a súlyos fokú hallássérülteknél mind az oktatásban, mind az értelmiségi szintű munkavállalásban hátrányokat okoz, és csökkenti az érintettek társadalmi presztízsét is.

A hatályos törvények a siketek számára lehetővé teszik az idegen nyelvek tanulását, de nem írják elő, hanem az iskolákra bízzák a döntést. A 23/1997 VI. 4. MKM-rendelet, amelynek szövegét a 2/2005 (III. 1.) számú OM-rendelet a sajátos nevelési igényű gyermekek oktatásáról változatlan formában megtartotta, az alábbiakat mondja ki:

IV/3.3. A siket tanulók oktatásában az élő idegen nyelv műveltségi terület tanítása az intézmény pedagógiai programja, helyi tanterve alapján szervezett keretekben, a nyelvi fejlettségi szint függvényében történik. Az oktatás folyamatában jelentős hangsúlyt kap az írásos forma.

A hallássérültek idegennyelv-oktatására nem könnyű megoldást találni. Az enyhébb fokban nagyothallók jobban elboldogulnak akár a nagyothalló, akár a halló osztályokban, hiszen hallókészülékük segítségével érzékelik az akusztikus inputot, és ha a tanár jól artikulál, sokat ír a táblára, továbbá a tankönyv is tartalmaz magyar nyelvű magyarázatokat, a motivált és szorgalmas tanuló tudja követni a tananyagot. Egészen más azonban a helyzet a siketekkel. Az ő idegennyelv-tanulásuk kérdése anyanyelvi problémákra vezethető vissza, ugyanis az idegennyelv-tanulás fontos feltétele egy biztos anyanyelvi/első nyelvi alap, melyre az idegen nyelv tanításakor építeni lehet.

Míg az enyhébb fokú hallássérültek a magyar nyelvet sajátítják el anyanyelvként, a siket családba születő siket gyermek anyanyelve a jelnyelv. Az a siket gyermek, aki halló családba születik, és ők alkotják a siketek mintegy 90%-át, nyelvszegény környezetben nő fel: a hangzó nyelvet nem érzékeli, jelnyelvvel pedig többnyire mindaddig nem találkozik, amíg be nem íratják a siketek óvodájába. Ezek a gyerekek a magyar nyelvet mint idegen nyelvet sajátítják el az iskolában, váltakozó sikerrel. Sokak meglátása szerint a siketek magyar nyelvi kompetenciája a magyarul tanuló külföldiekéhez hasonló. 

Szabó (2003) egy 1998-as kutatásának eredményét idézve állítja, hogy vizsgálatában a siketek és a nagyothallók a magyar mint idegen nyelv középfokú vizsgafeladatait kevesebb mint 50%-os átlageredménnyel tudták teljesíteni. Problémát okoz egyes grammatikai szerkezetek, a szókincs és az írott szövegek feldolgozása (vö. Hattyár 2008).

Annak a siketnek, aki hallókkal vagy enyhébb mértékben nagyothallókkal jár iskolába, és velük együtt tanulja az idegen nyelvet, két nehézséggel kell megküzdenie: egyrészt nem hallja, ami az órán történik, másrészt nincsenek biztos alapjai abból a nyelvből, amelyet a csoport mint közvetítő nyelvet használ. Külső segítség nélkül a siket vagy súlyosan nagyothalló tanulót így megoldhatatlan feladat elé állítjuk.

Megoldás lenne, több fejlett ország gyakorlatához hasonlóan, a kétnyelvű oktatás bevezetése a súlyos fokú hallássérültek számára. Erre a közelmúltban egyre határozottabban jelentkezett Magyarországon is az igény (Bartha–Hattyár 2002; Bartha–Hattyár–Szabó 2006; Grosjean 1999; Muzsnai 2002; Rácz 2008; Vasák 2005), az elképzelés megvalósításához azonban vagy olyan halló nyelvtanárok kellenének, akik jól tudják használni a jelnyelvet, vagy pedig siket tanárok, akik ismerik az idegen nyelvet, és tudják azt tanítani. A magyarországi nyelvtanárképzés egyik feladatra sem készült fel. Ahhoz, hogy a nyelv­tanárképzésben megalapozott döntést lehessen hozni a hallássérültek nyelvtanulásának a megoldására, feltétlenül tudnunk kell, milyen eddigi tapasztalatokkal rendelkeznek maguk az érintettek, hogyan vélekednek az idegen nyelvek szükségességéről, és mennyire motiváltak a nyelvtanulás iránt.

A kutatás részletei ide kattintva elolvashatóak.

Kontráné Hegybíró Edit – Csizér Kata – Sáfár Anna

 
 


Utolsó kép


Hirdetés



Archívum

Naptár
<< Június / 2017 >>


Statisztika

Most: 12
Összes: 1804501
30 nap: 21391
24 óra: 605