Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A gyermeknek nem jobb a saját családjában?

kulcs-a-zarhoz.jpgEgyre több gyerek kerül ki a családjából anyagi okokból, pedig a gyermekvédelmi törvény ezt kifejezetten tiltja. Abból a pénzből, amennyit az állam a nevelőszülői, valamint az intézményi ellátásra szán, meg lehetne szüntetni a lakhatási okokkal magyarázható veszélyeztetettséget, de erre nincs törvényi lehetőség. Pedig a saját családban maradás előnyeit oktatási és bűnelkövetési kutatások is igazolják.

Heni 18. születésnapját egy budapesti gyermekotthonban ünnepelte, ahol az édesanyja is felköszöntette. A lány – akinek a keresztnevét megváltoztattuk – 16 éve „intézetis” gyerek. Édesanyja hajléktalan: jelenleg egy külvárosi, zártkertes övezetben lakik, egy eredetileg hétvégi háznak épült, rozoga épületben, ahol víz van, de villany nincs, és egy összebarkácsolt kályha adja a fűtést. Nem éppen gyereknek való vidék. Heni elmondása szerint azért került be a gyermekotthonba, mert kétéves kora körül az édesanyjával elvesztették a lakhatásukat.

Eleinte barátoknál, rokonoknál szálltak meg, ám ahogy világossá vált, hogy az asszony nem tud talpra állni, ő maga hajléktalanellátásba, a kétéves kislány pedig intézetbe került. Azóta az édesanya folyamatosan látogatta a lányát, és mindig igyekezett az ünnepeket is lehetőség szerint együtt tölteni vele. Heni azt gondolja, hogy alapvetően azért nőtt fel az „intézetben”, mert nem volt hol lakniuk.

A gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerekek többsége a gyermekvédelmi törvényben meghatározott veszélyeztetettség miatt kerül ki a családjából, kevesebben vannak azok, akiknek nincsenek szülei vagy elhagyták őket. A veszélyeztetettségnek nagyon sok oka lehet (a legismertebbek ezek közül kétségtelenül a bántalmazás különböző válfajai). A beutalási statisztikák azt mutatják, hogy annak ellenére, hogy összességében egyre kevesebb gyerek nevelkedik a családján kívül, közülük egyre több az olyan, aki azért kénytelen nevelőcsaládban vagy intézményben élni, mert családja lakhatása nem megoldott.

Bár a gyermekvédelmi törvény egyértelműen tiltja (1997. évi XXXI. tv. 7. §), hogy a gyermeket „kizárólag anyagi okból fennálló veszélyeztetettség miatt” a családjától elválasszák, a szegénység növekedése és a helyzet jogi tisztázatlansága miatt egyre több az ilyen eset.

Hozzá kell tenni, a gyermekvédelmi törvény megszületése óta (aminek már 18 éve – a szerk.) soha nem is rendeltek forrást ahhoz, hogy az anyagi problémák miatti veszélyeztetettséget meg lehessen szüntetni, még csak eljárásrendet sem dolgoztatott ki rá a jogalkotó. Az érintettek ezért ilyen esetekben sokszor inkább nem is keresik szorult helyeztükben az ellátórendszert, mert attól tartanak, hogy az érdemi anyagi segítség lehetősége híján ez csak oda vezet, hogy „elveszik tőlük a gyereküket”. Pedig a családból kiemelés magas költségeiből sok esetben megoldható volna az érintettek lakhatása is.

Amikor a gyámhivatal (vagy más hatóság) szakellátásba utalja a gyerekeket, az erről szóló határozatban az ügyintéző szövegesen indokolja a beutalást. Ezt a szöveges indoklást egy számsorra is lefordítják, ezek alapján statisztikailag megfoghatóak a tendenciák – a törvényi tiltás ellenére a felsorolásban szerepelnek az anyagi és a lakhatási problémák is. A 2012-es statisztika szerint az összes budapesti eset akár ötödénél szerepet játszhattak az anyagi és lakhatási indokok. Ez csak a fővárosban több mint 200 gyereket jelent. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy az összes, átmeneti nevelésbe vétellel záruló esetek száma éve óta csökken, és a törvényi tiltás miatt látenciát is feltételezhetünk (vagyis nem a valóságos indokot, az anyagit jelölik meg magyarázatként), akkor azt mondhatjuk, hogy arányát tekintve az anyagi okok miatti beutalás még nagyobb mértékben nőtt, mint ahogy az a statisztikából látszik.

Amiatt, hogy egy esetnek több oka is lehet (így egyszerre több kódot is kaphat), muszáj megnézni, hogy mi bizonyíthatja, hogy a kiemelések jelentős részének valóban fő vagy kizárólagos oka a család nehéz anyagi helyzete – hiszen ez az, amire a törvényi tiltás vonatkozik, és természetesen a helyzet sokszor valóban bonyolult.

Ha azokat az eseteket nézzük, ahol az anyagi és lakhatási természetű indokok felmerülnek, akkor azt láthatjuk, hogy leggyakrabban az újszülöttek és az egy év alattiak az érintettek (ebből a korosztályból kerül ki az egyharmaduk!). Ez sajnos erősíti azt a gyanút, hogy a kiemelésnél a lakáskörülmények és a család anyagi helyzete játszott döntő szerepet. Itt nem szabad megfeledkezni a védőnői szolgálat munkájáról: a védőnők már a terhesség alatt tájékozódhatnak, és javaslatot tehetnek a veszélyeztetettség megállapítására. Az egyik legdrámaibb helyzet, amikor „nem adják haza a babát a kórházból”, pedig sokszor az első gyerekről van szó, amikor a szülőknek még nem is volt módjuk anyaként-apaként vizsgázniuk. Jól látszik, hogy a gyerekek életkorának előrehaladtával az anyagi okú beutalások száma meredeken csökken. Míg újszülött korban a leggyakoribb indok a szülők hajléktalansága, a lakásproblémák, kilakoltatás, fűtés vagy közművek hiánya miatti gyermekkiemelés a 18 éves korig bezárólag megjelenik a rendszerben.

Ugyancsak erősítheti a gyanút, hogy az anyagi okkal kódolt kiemelések egy részében ez lehet a fő ok, az esetek területi megoszlása: jellemző, hogy az anyagi okú kiemelések összefüggést mutatnak a lakóhellyel. Budapesten azokban a kerületekben gyakrabban fordulnak elő az anyagi indokok, ahol a rosszabb anyagi helyzetű lakosság, valamint az önkormányzati bérlakások magasabb aránya jellemző. A fővárosban az esetek kétharmada a kerületek alig több mint egyharmadában koncentrálódik. Különösen sokkoló adat, hogy a két legérintettebb kerület, a nyolcadik és kilencedik együtt az esetek 19 százalékáért felel.

A gyermekvédelmi szakellátás keretein belül a családjukból átmenetileg kikerülő gyerekek intézménybe, illetve a törvény 2014-es módosítása szerint 12 éves kor alatt kötelezően nevelőszülőkhöz kerülhetnek. Utóbbi olcsóbb és szakmailag is elismertebb megoldás a családjukból kikerülő gyerekek nevelésére. A két ellátási formával kapcsolatban érdemes a bekerülési költségeket is megvizsgálni.

A Fővárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálat utoljára hozzáférhető, a 2010-es pénzügyi jelentéséből származó adatai szerint egy gyermek nevelőcsaládban való elhelyezése 91 ezer forintba került. Ha az intézményesítés költségeit nézzük, havi szinten 210 ezer forint esik egy ellátottra. Anélkül, hogy a nevelőcsaládok juttatásait sokallnánk, el kell mondani, hogy a rendszerben nincs meg a lehetőség arra, hogy akár csak ennek a havi 91 ezer forintnak egy részét a saját családon belüli maradásra lehetne költeni.

Tekintve, hogy a fővárosban piaci alapon egy egyszobás lakást már negyven-ötven ezer forintért ki lehet venni, és egy többfős család számára alkalmas lakás bérlése is megoldható lenne hasonló keretből – nehéz megmagyarázni, hogy a forrásátcsoportosítás lehetőségének bevezetésével erre miért nem ad lehetőséget a törvény.

Eddig pusztán költségoldalról közelítettük a kérdést, pedig a tét sok esetben nem feltétlenül pénzben mérendő, még akkor sem, ha költség-haszon elemzésekkel az anyagi természetű költségek is kimutathatók volnának. Adatokkal jól alátámasztható például a különböző hátterű gyerekek várható oktatási előmenetele.

10–18 éves állami gondozott gyerekek közt végzett vizsgálatot Kothencz János 2009-ben. Míg 2000-es országos kompetenciavizsgálat (PISA) szerint a 15-18 évesek 3,7%-a járt általános iskolába, addig a Kothencz-féle 1732 fős mintán ez az arány 47% volt. Gyarmati Andrea szintén a hazai kompetenciamérések eredményei alapján vizsgálta a saját családban, a nevelőcsaládban és a gyermekotthonban élők közötti teljesítménykülönbségeket. A nevelőszülőknél élők átlagosan 13%-kal, míg a gyermekotthonban lakók átlagosan 16–17%-kal alacsonyabb pontszámot értek el 8. osztályban mind szövegértésből, mind matematikából, mint a saját családban nevelkedettek.

A kompetenciamérések eredményeiből világosan kimutatható, hogy Magyarországon erős a kapcsolat az iskolai teljesítmény és a társadalmi státusz között, és hogy a különböző hátterű gyerekek közötti teljesítménybeli eltérés az OECD átlagánál jelentősen nagyobb. Ebből következik az is, hogy a saját családjában nevelkedő gyermek valószínűleg magasabb iskolai végzettséget ér el, és sokkal kisebb az esélye az iskolai lemorzsolódásra, mint a nevelésbe vett gyerekeknek. Mivel a magasabb iskolázottság a későbbi munkába állási esélyeket is javítja és a szociális okokból elkövetett bűnözési esélyeket is csökkenti, viszonylag egyszerűen belátható a saját családban tartás gazdasági racionalitása.

Bár szinte lehetetlen a családból kiemelés társadalmi költségeinek teljes keresztmetszetét forintosítani, a döntéshozóknak látniuk kellene, hogy a mérlegelés nem érhet véget a bérköltségek és normatívák összeszámolásakor.

Kovács Vera 

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


Utolsó kép


Hirdetés



Archívum

Naptár
<< Július / 2017 >>


Statisztika

Most: 9
Összes: 1805295
30 nap: 21213
24 óra: 803