Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Megtörtént - A Sz.r Anya Verseny első helyezettje

A „szar-anya” verseny első helyezettje

Nagyjából 10 évvel ezelőtt történt.

Volt egy haverom, akihez gyakran átjártam dumálni, meg néha ott is aludtam.
2 méteres, agyontetovált, 125 kilós ex-sittes „állat” volt, békésen megfért benne a kocsmát szétverő tolvaj és a babalelkű, kutyaimádó kisfiú. Nehéz élete volt, nem ítéltem el, mikor kaját vagy ékszert lopott, segítettem pénzzel, beszélgetéssel és türelemmel.

A hely, ahová a börtön után költözött egy hatalmas lakás volt Budán.
Heten vagy nyolcan éltek ott, neki épphogy jutott egy szoba és csak egy ajtó választotta el őt attól a családtól, amilyet én még életemben nem láttam.
Andi-hívjuk így a nőt-nálam egy pár évvel lehetett csak idősebb. Csinos lett volna, ha festi a haját és nem jár rongyokban, nem szív el napi 3 doboz cigit és nem játszik a számítógéppel napi 18 órát, miközben 3 gyereke is van.

Andiék szobája úgy nézett ki, hogy a szőnyeget vastagon beborította a szemét, az üres flakonok, a használt pelenka és a cigaretta csikk. Szuterén lakás lévén az ablakok nagyon magasan voltak és nem lehetett szellőztetni, ha esetleg kinyitottad, pont beáradt a benzingőz és még rosszabb lett a helyzet.
Andi nem dolgozott, a férje hajnali 5-kor kelt, elment pénzt keresni, éjjel hazajött, evett és lefeküdt. Andi pedig a legkisebb gyerekkel volt otthon, aki akkor lehetett másfél éves, és egész nap a rácsos ágyban sírt, ahogy a haverom mondta, „le van fogdásítva”, a kicsinek reggel bedobált az anyja pár szem péksüteményt és adott neki a cumisüvegben vizet, a nagyobbak elmentek iskolába étlen szomjan tisztálkodás nélkül, Andi pedig vígan játszott a géppel, fején fülhallgatóval, hogy ne is hallja az üvöltő gyereket, aki egész nap a zárt szobában szívta a cigifüstöt és minden vágya az volt, hogy kijöhessen a börtönéből.

Mikor először jártam ott, kisebb sokkot kaptam, kérdeztem a cimborámat, hogy ez így itt micsoda, ez ugye valami vicc, így nem élnek emberek, azt felelte de, így élnek, viszont a harmadik szobában ott van Andi anyja, igazi, temperamentumos Marika néni, ő néha megkergeti és elveri szíjjal a lányát és kihívja a gyámügyet.
Burokban nőttem fel, sohasem láttam azelőtt ilyet, nem tudtam feldolgozni és egyszer, amikor Andi kiment cigiért, kivettem a csöppséget a rácsos ágyból és gyorsan kicseréltem a pelusát. Olyan boldog volt, látszott a tekintetében, hogy kinyílt a világ, gyorsan elkezdett négykézláb szaladgálni, mindent lepakolt, megnézett, majd megérkezett Andi.
Ordítani kezdett velem, hogy mit képzelek, nem vehetem ki a gyereket, mert akkor rászokik (!) és egy határozott mozdulattal vissza is tette a kisfiút a rácsos börtönbe.

Mikor délután megérkezett a két nagyobbik gyerek, ruhástul befeküdtek az ágyukba és nyomkodni kezdték az elektronikus játékaikat, amikor pedig menni készültünk a haverommal sétálni, zokogva kapaszkodtak a lábunkba, hogy hadd jöjjenek velünk, mire az anyjuk elrángatta őket (volt, hogy a kövön fekvő gyereket egészen a szobáig rugdosta) és megtiltotta nekik, hogy kimenjenek.
A gyerekek fogai korom feketék voltak, sem beszélni, sem írni nem tudtak rendesen, a penészes lakástól fulladtak és majd meghaltak az anyjuk szeretetéért, aki le sem szarta őket, csak ordított, hiszen félbe kellett szakítania egy póker játszmát a virtuális világban.

Évekig nem tudtam feldolgozni amit láttam és nem értettem, miért nem csinált semmit a gyámügy, igaz, csak pár hónapig jártam oda a sráchoz és utána nem tudom mi történt.
Annyit tudunk tenni, hogy amikor Andi elment nap közben pár órára, akkor az összes gyereket kivittük a játszótérre és vettünk nekik rendes kaját, de nyilván ezzel nem tudtuk véglegesen orvosolni a helyzetet és utána ugyanúgy a pokolban találták magukat.

Azóta máshogy nézem a házakat.

Azon gondolkodom, mi történhet a falak mögött, hogyan élhetnek családok, hogyan tehetik tönkre a gyerekeket szavakkal, tettekkel, gyűlölettel és veszekedéssel.
A legszörnyűbb pedig az, hogy ezekről nem tudunk, és így elmarad a segítség is.
Talán kéne egy olyan szervezet, mint a polgárőrség, csak ez „családőrség” lehetne és arról szólhatna, hogy havonta egyszer-kétszer mindenki nézzen be 5-10 családhoz a lakókörnyezetében és ha azt tapasztalja, hogy baj van, jelentse az illetékes szerveknek.

Talán van is ilyen fórum, ha nincs, akkor mindenképp támogatnám és szívesen segítenék, mert amikor eszembe jut ez a 3 szerencsétlen gyerek, az anyának nem nevezhető anyjuk és a hajnalokig tartó üvöltözés, akkor eltörik bennem valami és tehetetlen dühöt érzek.

És én burokban nőttem fel, és ez csak egy történet a tízmillióból…

Köszönöm a figyelmet:

 

Bihari Viktória.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


Utolsó kép


Hirdetés



Archívum

Naptár
<< Július / 2017 >>


Statisztika

Most: 12
Összes: 1805294
30 nap: 21219
24 óra: 806