Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Apa gyenge volt, hát megölt engem ...

Csak tíz éves voltam, előttem állt az élet, egészen addig, míg egy reggelen picike golyó szállt felém, és vége lett. … Nem értettem, csak ámulva néztem apát, mit csinál. Remegett a keze, de abból a sötét fegyverből nagy villanással kiszállt a pici golyó, és most már fentről nézek alá a történtekre, a többi kis angyallal együtt, akik szintén apa, vagy anya miatt jöttek erre az angyali játszótérre.

Most már tudom: apa gyenge volt, ám tőlem erősebb. Mielőtt erre a játszótérre jöttem volna, szomorú voltam, de nem vette észre senki. Anya és apa vagy veszekedett, vagy nem szóltak egymáshoz, és én nem tudtam, miért. Eleinte azt hittem, miattam történik, biztosan elronthattam valamit. Később rájöttem: nem én lehetek a hibás, mert engem teljesen el is felejtettek vitáik közben. Már nem játszottak, és nem beszélgettek velem, így hát sokat sírtam. Sokszor titokban. Már játszani sem volt kedvem a többi barátommal, mert úgy éreztem: bűnös vagyok. Bűnös, mert miattam csúnyán néznek egymásra, mert ha bezárul a szobám ajtaja, ők mindig veszekednek, én pedig nem tudok aludni. Hiába gondolkodom, mit rontottam el, nem tudom. Ők meg nem mondják meg nekem.

A szomszéd nénikkel és bácsikkal is találkoztam sokszor, már az ő szemükbe sem néztem bele. Nem akartam, hogy lássák azt: én bűnös vagyok. Bűnös, mert a szüleim már nem szeretik egymást. Egyébként sem érdekelte őket az, miért lettem szótlan és visszahúzódó. A nagyiék sem fordítottak erre nagy figyelmet, nem vették észre, hogy már a fagyizás sem hoz lázba. … Senki nem kérdezte meg az: mi az, kicsim, mi bánt?

Mit is válaszolhattam volna erre? Hogy anya alig van otthon, hogy apa a szótlanságba menekül és órákig meredten bámul maga elé, ahelyett, hogy jönne velem játszani, mint régen. Tudom, hogy én már nem kellettem nekik, már nem voltam fontos az ő életükben.

Sokszor gondolkodtam el bús magányomban azon: miért kellett megszületnem? Nem kértem, ők akarták, én pedig jöttem. Akkor még mosolyogtak, most pedig már csak haragosan néznek rám, vagy azonnal letorkollnak, ha kérdezek, vagy nem értek valamit. Mit tettem? Hol rontottam el? Nem tudom. Senki sem magyarázta el nekem. …

Aztán reggelizés helyett szembe jött velem egy picike golyó. Csípett, amikor hozzám ért, utána már nem fájt. Nem is ijedtem meg, nagyon gyorsan történt. Azután láttam még, hogy fekszem a földön, apa fölöttem áll, és remeg a keze, amikor a saját fejéhez emeli gyilkos szerszámát. Talán ezért nem célzott pontosan. Azután eldőlt ő is, és megérkezett anya. Sírt és zokogott, amikor kis testemet magához emelte. Ez az ölelés nagyon hiányzott ám, akkor is, amikor még álltam, de ezt akkor már nem tudtam elmondani neki, csak gondoltam, hogy tudja. … Láttam azt is, hogy sok bácsi és néni lepi el házunkat, engem zsákba tesznek, és egy hideg helyre visznek.

Később minden csendes és nyugodt lett, tudtam, hogy most már engem szeretnek. Béke van, és nyugalom. Itt vagyok, és végre fontos vagyok. Most már felszabadultan tudok játszani, vannak kispajtásaim. Ők is elmesélik, hogyan kerültek ide. Egy kis barátnőm még alig élt, és kalapáccsal bántotta az anyukája. Van itt olyan fiú is, aki szintén kisbaba volt még, amikor apukája a falhoz csapta, mert a sírásával megzavarta a számítógépes munkájában. Az ő anyukája is nagyon sírt, amikor azon a reggelen hazaért. De vannak ám itt nálunk testvérek is, akik egyszerre jöttek. Ők azt mondják: cukorkával kínálta az anyukájuk, ennek nagyon örültek, mert csak ritkán kaptak ajándékot, azután itt ébredtek fel. Jött olyan fiú is hozzánk, aki azt mesélte: ő látta azt, hogy idegen bácsik a kinti wc-ben találták meg, amit még most sem ért, hogyan került oda. …

Kis pajtásaimmal sokat beszélgetünk arról, hogy milyen lett volna felnőni. Milyenek lettünk volna menyasszonyi, vagy vőlegény ruhában, milyen érzés lett volna, ha nekünk is élő, picike babánk született volna. Beszélgetünk arról is, mi lett volna belőlünk, ha felnövünk. Én úgy gondolom, orvos lettem volna, mert tetszett anya munkája, ő is meggyógyította a betege néniket és bácsikat. És ez jó.

De most nagyon érdekes dologra figyeltünk fel, amit még itt, ezen a játszótéren sem értünk. Nálunk sok bácsi és néni fényképezett, és kérdezgetett mikrofonnal. Egyedül nálunk. Kis barátaim azt mondják, náluk nem voltak ennyien. Nem tudom, az én esetem miért különleges, mint ahogyan nem tudom azt sem, a tévében az ügyvéd bácsi miért nem beszélt arról, mit vettek el tőlem. Miért nem beszélt arról, mennyit élhettem volna még. Én nem tudom, mi az az ujjlenyomat, nem tudom, mi az a minősített eset, vagy aljas indok. Azt a kifejezést sem értem, amikor őt felmentve azt mondják: anya miatt történt. Nem történhetett miatta, mert nem volt otthon. Ha otthon lett volna, biztosan megvéd apától, hogy ne bántson. Ez apa döntése volt, nem anyáé. Anyáé talán korábban, amikor soha nem volt otthon. Amikor egyedül hagyta apát és engem.

Még valamit nem értek: tőlem apa elvette az életemet, és ezt senki nem említi meg, amikor a felelősségre vonásáról beszél. Csak azt mondják, lehet, nem is büntetik meg őt ezért. Nem értem, mert ha én rosszat csináltam, mindig megbüntettek. Jó alaposan. Ő miért nem érdemel alaposabb büntetést? Miért nem beszél az ügyvéd bácsi a tévében az eljárás alatt a gyermekek jogainak védelméről? Ha volna valaki, aki nem hazudik, és tényleg védené a gyermekek jogait, lehet, kevesebb játszópajtásom volna itt, de az is lehet, még én sem jöttem volna ide. Be is fejezem, mert inkább játszani megyek, mert a nagyok világát úgysem érthetem már meg. ….

……………….

2012 a gyermekbarát igazságszolgáltatás éve volt. Magyarországon ez annyiban merül ki, hogy új bútorokkal szerelték fel a kihallgató szobákat, de egy büntetőeljárásban nem veszik figyelembe a gyermekek jogait. A „gyermekbarát igazságszolgáltatás” évében bevezették azt, hogy egy gyermek már 12 éves kortól büntethető legyen. Nem tesznek semmit az ellen, hogy a gyermekgyilkos szülők valóban és igazán meglakoljanak. Az az anya, aki kalapáccsal agyonverte újszülöttjét, 16 évet kapott. 16 év az ő szánalmas életéből azért, mert elvett egy egész életet. Az az apa, aki a falhoz vágta csecsemőjét, mert az meg merte zavarni a munkájában, kényszergyógykezelésen vett részt, egy év után el is engedték. Annak ellenére, hogy egy egész életet vett el.

A büntetőeljárásokban nem érvényesülnek a gyermekek jogai. Egyetlen ügyvéd sem képviseli az elhunyt áldozat jogait, hiszen a nyomozók nem kérnek fel szakértőket. A bíróságokon ugyanez a helyzet. A vádat képviseli az állam, de az ügyész nem szakosodott a gyermekjogokra, kizárólag a büntetőjogban jártas. Nem született még olyan ítélet a gyilkos szülők esetében, amely a másik szülőt azonos felelősség alá vonná, és bűnhődtetné meg őt is.

Miért? Hiszen hallgatólagosan részt vett az a szülő is gyermeke meggyilkolásában, aki nem önmaga tartotta a fegyvert. Hiszen a cselekményhez vezető ok kiváltásában aktív szerepet vállalt. Felelős azért, mert annyira nem foglalkozott az élet-, vagy házastársával, hogy nem vette észre, az mire készül. Vagy tudott róla, csak nem vette komolyan, és nem kért segítséget, senkitől, nem költözött el gyermekével, hanem ott maradt, ezzel lehetőséget adott arra, hogy a társa megölje gyermeküket.

A szülői felelősség egyetemleges.

Igenis, büntessék meg azt a szülőt is, aki asszisztált a passzivitásával, illetve a saját életében megtett cselekményeivel ahhoz, hogy gyermekét megöljék.

Igenis, egyforma súlyú büntetést alkalmazzanak a gyilkos szülő esetében a tettével. Ha elvette gyermeke életét, vegyék el az övét is. Ha kínozta a gyermekét, hát kínozzák meg őt is.

De egyetlen esetben se hagyják ki a felelősségre vonás alól a gyilkos szülő társát sem.

Ő is felelős.

Társtettes gyermeke meggyilkolásában.

Hogyan lehetséges az, hogy a „gyermekbarát igazságszolgáltatás” évében úgy Magyarországon, mint Európában több joga van egy állatnak, mint egy gyermeknek?

 

Doody 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


Utolsó kép


Hirdetés



Archívum

Naptár
<< Június / 2017 >>


Statisztika

Most: 11
Összes: 1804500
30 nap: 21390
24 óra: 604