Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A gyermekbántalmazás csökkentheti a sejtek életciklusát

A fizikailag vagy szexuálisan bántalmazott gyermekek esetében nagyobb a valószínűsége annak, hogy sejtjeik idősebb korukban gyorsabban öregednek, ez az állapot pedig a rák és a szívbetegség magasabb arányával áll összefüggésben.

A kutatók kimutatták, hogy a gyermekkorukban traumát elszenvedő felnőttekben felgyorsul az a természetes folyamat, mely során a kor előrehaladtával a kromoszómák zárószakaszai, a telomérák elkopnak. 

Korábbi kutatásokból kiderült, hogy a pszichológiai stressz számos betegség és elmezavar kockázatát növelheti. Más kutatások pedig azt mutatták, hogy a telomérák gyorsabban rövidülnek, ha olyan toxinoknak vannak kitéve, mint a sugárzás vagy a dohányfüst. Arról azonban nem állt rendelkezésünkre információ, hogy a gyermekkori érzelmi trauma felnőttkorban hatást gyakorolhat az enzimekre.

Ennek kiderítésére a Rhode Island-i Brown Egyetem kutatói Audrey Tyrka vezetésével 31 tizennyolc és hatvannégy év közötti alany (22 nő és 9 férfi) vérmintájából kinyert DNS-t mérték meg. Csak azok esetében fedezték fel a telomérák gyorsabb rövidülését, akiket állításuk szerint gyermekkorukban bántalmaztak.

A tanulmány készítői szerint az eredményeket nem befolyásolták az életkor, a dohányzás, a testzsír és a demográfiai tényezők. A vizsgálat alapján a fizikai és az érzelmi bántalmazás egyaránt jelentős hatást gyakorolt a telomérák hosszúságára. "Ez alapján arra következtethetünk, hogy a fiatalkori fejlődési tapasztalatok mély nyomot hagyhatnak a biológiai fejlődésre, ami alapvető szinten befolyásolhatja a sejtmechanizmusokat" - nyilatkozta Tyrka. A kutató hozzátette, hogy az összefüggés bizonyításához, valamint az ok-okozati kapcsolat megértéséhez további kutatások szükségesek.

A telomérák és az ezeket szabályozó telomeráz enzim az öregedés és a hosszú élet kulcsfontosságú összetevői. Valahányszor egy sejt osztódik, a telomérák rövidülnek. Az enzim feladata az, hogy részben újjáépítse őket. Végül amikor a telomérák rövidülése meghalad egy bizonyos pontot, bekövetkezik a sejthalál. 

Elizabeth Blackburn ausztrál-amerikai sejtbiológus, aki megosztva nyerte el az orvosi Nobel-díjat, a cipőfűzők hegyeihez hasonlította a telomérákat - amikor a kis műanyag hegyek elvesznek, a cipőfűző foszlani kezd.

A tanulmány eredményei az amerikai Biological Psychiatry online folyóiratban olvashatók. 

 

Forrás: Translation Mediapress

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


Utolsó kép


Hirdetés



Archívum

Naptár
<< Július / 2017 >>


Statisztika

Most: 7
Összes: 1806431
30 nap: 20703
24 óra: 576