Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Túl sok gyermek hal meg - változnak a gyermekvédelmi szabályok

depresszio.jpgNyilvánosságra hozták a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ belső vizsgálatát a halálra éheztetett K. Kiara ügyében. A KHSZK igazgatója indította el a vizsgálatot a szervezeten belül működő Család és Gyermekjóléti Szolgálat és Központban.

A vizsgálat megállapításai alapján újítottak a gyermekvédelmi szabályokon, az alábbi változások léptek érvénybe:

- A jövőben ha a családgondozó/esetmenedzser részéről 15 napon belül két sikertelen kapcsolatfelvétel történik egy családdal, és az nem mutat együttműködést, nem engedi be a családgondozót/esetmenedzsert a lakásba, azonnal köteles jelezni írásban az intézményegység-vezetőjének az elakadást, aki felelős a további intézkedések megtételéért, pl: védelembe vételre, vagy egyéb hatósági intézkedésre.

- A vizsgálat megállapította, hogy a gyámhivatal felé az intézményegység ugyan minden esetben jelezte, hogy nem tudott környezettanulmányt készíteni, de nem tett konkrét javaslatot egyéb hatósági intézkedésre pl: nevelésbe vétel. A jövőben egyértelmű gyermekvédelmi intézkedésre vonatkozó javaslatot tartalmazó dokumentum küldhető csak a gyámhivatal felé.

- A tragédia feldolgozásához a munkatársak külső segítséget kapnak szupervízió formájában, aminek célja, hogy a gyermek veszélyeztetettségét minél hamarabb felismerjék és a megszüntetés eszközeit beazonosítsák és alkalmazzák.

- 2005-től a szervezeti egység heti rendszerességgel esetmegbeszélés tart. Az érintett esetben kötelező lett volna esetkonferenciát tartani a szolgálat és a központ együttes részvételével. Fontos, hogy az esetmegbeszélések során kiemelt figyelmet fordítsanak arra, hogy a jelzőrendszer egy tagjának erős véleménye nem befolyásolhatja, nem akadályozhatja meg a probléma kezelését.

A Kistérségi Humán Szolgáltató Központ megindította a munkajogi felelősség vizsgálatát is.

A vizsgálat megállapította:

- A gyermekjóléti szolgálat a családdal az anya harmadik gyermeke kapcsán 2012-ben került kapcsolatba. A tragikus körülmények között elhunyt K. Kiara 2014. decemberében került a szolgálat látókörébe védőnői jelzés útján.

- A jelzést Gyöngyös Város Önkormányzata Védőnői Szolgálata tette meg. A védőnői jelzés szerint a család írásban lemondott a védőnői tanácsadásról és védőnői gondozásról. A védőnő ezzel egyidejűleg tájékoztatta a gyámhivatalt és a gyermek háziorvosát; a gyermekjóléti szolgálat pedig a védőnőtől, mint jelzőrendszeri tagtól közvetlen jelzés kétszer érkezik a gyermekjóléti szolgálathoz védőnői tanácsadás elutasítása és az esedékes védőoltás elmaradása miatt. (Ahogy kedden megírtuk, a kormányhivatal vizsgálata tisztázta a védőnőt, az eredmény szerint ő nem követett el mulasztást.)

- Gyermekorvostól egy alkalommal sem érkezett jelzés a szolgálat felé. (Akormányhivatal még nem végzett az orvos szerepét, felelősségét firtató vizsgálattal, annak eredménye júniusra várható.)

- A gyermekjóléti szolgálat reagált a beérkezett védőnői jelzésekre és gyámhivatali megkeresésre:  1-2 napon belül felkereste a családot, és megkísérelte az együttműködést. A sikertelen kapcsolatfelvételről írásbeli tájékoztatást küldött a gyámhivatal részére. A jelzések azonban nem tartalmaznak konkrét javaslatot a gyermek védelembe vételére, tekintettel arra, hogy nem jutnak be a lakásba, nem tudnak környezettanulmányt végezni, illetve alapellátásban sem működik együtt a szülő.

- 2015-ben védelembe vételi eljárás indul meg a kiskorúval kapcsolatban, amiben a gyámhivatal többször megkereste a gyermekjóléti szolgálatot környezettanulmány készítése céljából és javaslat bekérése céljából, hivatkozással a gyámhivatalhoz érkező védőnői jelzésre. A védelembe vételi eljárást 2015. decemberében gyámhivatali végzés alapján megszüntették. A végzés az indoklásban a gyermekorvos határozott véleményére hivatkozik, ami szerint „a kislány neveltetése, ellátása a szülők részéről biztosított”.

- A végzésben a gyámhivatal a gyermekjóléti szolgálatot alapellátásban történő gondozásra kérte.

- A családlátogatás/kapcsolatfelvétel hatszor történt. Minden próbálkozás ellenére a család elzárkózott az együttműködés elől. (Korábban a gyermekjóléti szolgálat egy volt dolgozója az Indexnek azt mondta, ordítva zavarták el őket.) A családgondozók/esetmenedzserek a többszöri visszautasítás ellenére megtették, hogy várakoztak a család lakhelye előtt, így sikerült pl. egy alkalommal, 2016. április 4-én beszélni.

- A gyermekjóléti szolgálat kapcsolatot tartott a védőnővel és a gyermek gyermekorvosát is megkereste két alkalommal, hogy tájékozódjék a gyermekről, illetve tájékoztassa a kiskorúak ügyében a jelzőrendszeri tagokat.

Blikk szerdai információi szerint gyűlölte gyermekeit a 36 éves J. Médea, az éhen halt gyöngyösi kislány anyja, azért minősítették az ügyet emberölésre, mert felvetődött, hogy a nő halálra akarta éheztetni az egyéves Kiara Jerniát. A most 3,5 éves nővére valószínűleg ugyanerre a sorsra jutott volna, ha nincs a bölcsőde, ő is súlyosan alultáplált volt, amikor csak az anyja gondoskodott róla, de a bölcsődében tudott enni, így valamennyire megerősödött. Az apa, K. Gusztáv és az anya is súlyos pszichés problémákkal küzd, de a Velvet információi szerint az anya nem állt pszichiátriai kezelés alatt.

Az eddigi adatok szerint nincs szó ezotériáról, fény­evésről vagy egyéb okkult hitről, csupán nem akarták, hogy éljen a gyerekük.

Index

 

 
 


Utolsó kép


Hirdetés



Archívum

Naptár
<< Június / 2017 >>


Statisztika

Most: 12
Összes: 1804501
30 nap: 21391
24 óra: 605