Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Megtörtént - Szabadlábon a szigetszentmiklósi szülők

2005-ben született az első feljegyzés a családsegítő szolgálatnál, ekkor már három gyerek élt a családban. „Az étel zöld volt, majd megmozdult, és tiszta kosz volt a lakásban” – állapítja meg az ombudsmani jelentés. Az apa intézetben nevelkedett, ő maga is megfogalmazta, hogy elfogad segítséget, hiányzik neki a családi minta. Az anya nem túl jó családi körülmények közül került ki. Ez arra utal, hogy a család súlyos helyzetben van, vélhetően több generáció óta halmozódtak a nehézségek. Adott tehát két fiatal szülő, jó szülői minta nélkül. A kosz, bűz, rendetlenség mind azt mutatja: nem birkóznak meg az élethelyzettel, amiben vannak.

Nem gondolom, hogy ilyenkor azonnal ki kell emelni a gyerekeket a családból, de alaposabb elemzésre van szükség. Nem elég havonta egyszer meglátogatni egy családot, és tanácsot adni. Intenzív és bizalmi kapcsolatot kell kiépíteni. A marginális helyzetű családok amúgy is sérülékenyek, sok rossz tapasztalatuk van az intézményekkel, segítő szakemberekkel. Az intézkedések elején a jó kapcsolat kialakítása a legfontosabb, amiben tudnak a segítőkkel a problémáikról beszélni.

Rögtön az első látogatás után sokkal alaposabb elemzést kellett volna a készíteni a kockázatokról és a család erőforrásairól. A családot magas kockázatúnak ítélték és védelembe vették, de a feljegyzésekből nem derül ki, milyen segítséget kaptak. Nem látszott a megoldás, mitől lesznek a mindennapok jobbak. Ez nemcsak a renden múlik, hanem elsősorban a kapcsolatok minőségén. Ezek a szülők is emberi lények, voltak érzelmeik, de erről nem olvashatunk a jelentésben, nem derül ki, milyen a szülők kapcsolata egymással és a gyerekekkel, pedig ez kicsi gyerekeknél nagyon fontos. Hiányzik az erőforrások felmérése, milyen egyéb segítségük van, rokonoktól, szomszédoktól. Annál fájóbb a később kialakult durva helyzet, hogy kezdetben a család együttműködő volt. A jelentések szerint mindig hallgattak a tanácsokra. Nagyon felszínesnek tűnik a kezelés ahhoz képest, hogy milyen állapotban voltak a gyerekek, és milyen állapotok uralkodtak a lakásban.

Gyakori jelenség a gyermekvédelemben, hogy túl kis beavatkozást végeznek, évekig elhúzva, ahelyett, hogy pár hónap alatt javítanának a helyzeten vagy kiemelnék a gyerekeket. Az elején meg kell ismerni a családot és ehhez szabni a beavatkozást. Ha nem érnek el semmit, akkor inkább ki kell emelni a gyereket a családból, és azon dolgozni, hogy visszakaphassák őket. A legrosszabb megoldás az évekig elnyúló laza figyelem, a család dinamikájának igazi megértése nélkül. Így mintegy lassú tűzön sütögetik a családot, és az elhúzódó eredménytelen kezelgetéssel pont a gyerekeket fosztják meg az értelmes élettől. A magyar gyermekvédelemben nagyon gyakori az ilyen elhúzódó traumatizáltság.

A családban 2005 végén született egy negyedik gyerek, koraszülött, kis súllyal, fejlődési elmaradással. Ez újabb kockázati tényező. Ez a fiatal anya négy pici gyerekkel küzdött, ami bármelyik családnak túl nagy teher lenne. Eközben folytatódott a laza együttműködés a gyermekjóléti szolgálattal. Hol jobb, hol rosszabb volt a helyzet a családban. A kosz és a bűz fennmarad, de az újszülöttet rendezett körülmények között várták. 2008-ban megszületett az ötödik gyerek, akit rögtön kiemeltek a családból. Jelentkezett egy ismerős, aki a két legkisebbet családba fogadta, róla semmi nem derül ki a jelentésekből.

A két gyermek kiemelése megviselhette a szülőket. A marginális helyzetű családok mindig félnek attól, hogy elveszik tőlük a gyereket. Különösen azok a felnőttek, akik maguk is állami gondozásban nőttek fel.  Az intézetben felnőtt apa is megijedhetett ettől. Nem ismerjük őket, de egy ilyen nagy változás biztos előidéz reakciókat. Ekkor növekedett meg a nagyfiú iskolai hiányzásainak száma, az iskola jelezte, hogy elkésik, nincs kimosva a tornaruhája, az apa felpofozta a fiút. Egyre több jelzés érkezett, hogy baj van a nagyobb gyerekkel. A család erőforrásai szemlátomást kifulladtak. A kisebb testvérek kiemelésénél fokozottan résen lenni a szolgálatnak, hogy mi történik a három gyerekkel, akik maradtak a szülőknél. Ehhez ismét nem kapott támogatást a család. Történt egy beavatkozás, de nem gondolta végig senki, hogy kell nevelni a három gyereket ezek után, hogy ők otthon maradhassanak. Hisz ők elvesztették újonnan született testvéreiket. Egy család, ami kevés érzelmi tartalékkal bír, nem rendelkezik azzal a kapacitással, hogy a gyerekek változó és erős igényeire jól reagáljon. Hamar kialakulhat egy bántalmazó, türelmetlen, vagy bizarr viselkedés. Tartósan feszült helyzetben az ember destruktív tulajdonságai felerősödhetnek.

Ezek után 2009-ben és 2011-ben született még egy-egy gyerek, de őket hamar odaadták ugyanannak a családnak, aki a korábbi gyerekeket családba fogadta. Róluk semmit nem tudunk, milyen a kapcsolatuk a szülőkkel, az otthon maradt testvérekkel.

2012-ben emelték ki a három legidősebb gyereket is a családból, nevelőszülőhöz kerültek. A legidősebb fiú ekkor már 11 éves volt. Ekkor készült az első komoly szakértői vélemény a gyerekekről, amit pszichológus, szociálpedagógus vett fel. Orvos nem vizsgálta őket, bár kötelező lenne. A szexuális bántalmazásról ekkor nem volt szó. Ez megint súlyos késedelem: eltelt hat év az első feljegyzés óta, és most történt először egy hiányos szakértői elemzés arról, milyenek ezek a gyerekek. Holott nemcsak a kiemelésnél kellene szakértői vélemény a gyerekekről, hanem már a legelején, mikor a gyermekvédelem látóterébe kerülnek, akár több szakember bevonásával. Így a három idősebb testvér sérült a legtöbbet, hat évet töltöttek nehéz helyzetben, azóta mindhárman komoly gyerekpszichiátriai ellátásra szorulnak.

A nevelőszülőknél jöttek ki a korábbi traumák, mert itt végre megnyugodhattak a gyerekek. Több szakvélemény készült, az egyik utalt szexuális zaklatásra, a többi nem. A nevelőszülő közben nem tudott megbirkózni a gyerekek problémáival, 2013-ben másik nevelőszülőhöz kerültek.

Az ügy arra is rávilágít, hogy a magyar gyermekvédelem nem rendelkezik megfelelő tudással a családon belüli erőszakról, bántalmazásról, szexuális abúzusról. Pedig az elmúlt évtizedekben bőséges szakirodalom keletkezett erről a témáról, léteznek képzések, de az ellátórendszer nem volt képes arra, hogy befogadja ezt a tudást. Eleinte ezek az anyagok elsősorban angol nyelven voltak hozzáférhetőek és sajnos csak kevés szakember tud angolul. De az utóbbi években egyre több információ magyar nyelven is hozzáférhető.

Szarvashibák történtek a kihallgatás során is, a bíróság meg az ügyészség más szakértőket használt, nem bíztak meg ugyanabban a csapatban. Ilyen esetben az lenne az alapfeltétel, hogy olyan ember foglalkozzon a gyerekekkel, aki ért a szexuális bántalmazáshoz és rendszerszemléletben dolgozik. Ha a bíróság meg az ügyészség vitatkozik, hogy az abúzus megtörtént-e, az azt jelenti, hogy nincs az igazságszolgáltatásban használt megbízható szakembergárda bántalmazási ügyekben.

A szigetszentmiklósi eset nem az első, amely gyerekek súlyos bántalmazására és a szolgáltatások és hatóságok súlyos mulasztásaira hívja fel a figyelmet. Az utóbbi években több gyerekhalállal végződő eset is volt. Minimális kötelessége lenne a döntéshozóknak, hogy valódi és sokoldalú szakértelem bevonásával minden lehetséges tanulságot levonjunk ezekből az esetekből. Legalább ennyivel tartozunk ezeknek a sokat szenvedett gyerekeknek.

A szigetszentmiklósi esetben az ombudsmani vizsgálat a fellelhető dokumentumok alapján készítette el jelentését. Ez fontos elemzés, ennek alapján fogalmazhatóak meg a fenti szakmai kérdések a beavatkozás minőségével kapcsolatban. De ennél többre, mélyebb szakmai elemzésre és mélyrehatóbb változásokra van szükség ahhoz, hogy megelőzzük gyerekek szenvedését.

 

 Szilvási Léna, az SOS-Gyermekfalvak gyermekvédelmi programigazgatója 

gyermeksorsok.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


Utolsó kép


Hirdetés



Archívum

Naptár
<< Július / 2017 >>


Statisztika

Most: 13
Összes: 1804502
30 nap: 21391
24 óra: 606