Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Gordiuszi csomó: a kapcsolattartási jog végrehajtása

csaladon_beluli_eroszak.jpgA különélő szülőt a gyermekek védelmére szakosodott hivatalok teljes mértékben hagyják magára abban az esetben, amikor a kapcsolattartási joga a gyermeket nevelő szülő által akadályoztatva van. Abban a percben, amikor az első akadályozott kapcsolattartás megtörténik, elkezdődik a PAS, a szülői elidegenítés folyamata a gyermek életében.

Minden hivatal elfelejti, hogy a történetben szereplő gyermekek még túl kicsik ahhoz, hogy átlássanak a vele együtt élő szülő hazugság áradatain, amivel a különélő szülő feléjük való „érdektelenségét” magyarázza el nekik. A gyermekek ugyanis minden egyes hazugságot igaznak hisznek el, lévén, annyira bíznak a saját szülőjükben, hogy meg sem fordul a fejükben, hogy az hazudhat nekik. A szülő ugyanis arra neveli őket, hogy: Ne hazudj! –

… Azt ugyanakkor nem teszi hozzá: Csak én hazudhatok neked, mert azt viszont szabad. ….

A napokban került a kezembe egy, a rendőrkapitányság által meghozott határozat, mely tartalma szerint elutasítja a különélő szülő feljelentését, arra vonatkozóan, hogy a gyermekkel együtt élő szülő oly módon akadályozta a kapcsolattartást, hogy a gyermekek otthon voltak, de sem a lakásba nem engedte be a különélő szülőt, sem pedig a gyermekeket nem engedte el a különélő szülővel, hétvégére, a bíró ítéletének rendelkezésével szemben.

A rendőrség arra hivatkozva utasította el a feljelentést, hogy a gyermekkel együtt élő szülőt a gyámhivatalnál még nem bírságolták meg a kapcsolattartás akadályozásáért, ily módon, és a törvények értelmében ők eljárást nem indíthatnak ebben az ügyben.

Ugyanakkor a gyámhivatal a kapcsolattartás akadályozása kapcsán eljárást mindaddig nem indít, amíg a különélő szülő hatósági eljárással, illetve hatósági tanúkkal nem bizonyítja azt, hogy a kapcsolattartási jogának gyakorlásában akadályoztatva van.

Egyszerűsítve tehát kijelenthető: a gyámhivatal mindaddig nem indít szabálysértési eljárást a kapcsolattartást akadályozó féllel szemben, amíg a rendőrségi eljárás meg nem indult. Az a rendőrségi eljárás, amely csak abban az esetben indul meg, ha már legalább egyszer gyámhivatali szabálysértési eljárás indult, és az bírságolással nem végződött, a kapcsolattartást akadályozó szülővel szemben. …

A kígyó így harap a farkába, Magyarországon, miközben a gyermekek elidegenednek a különélő szülőtől, a bürokrácia útvesztőiben.

Miközben senki nem foglalkozik azzal, hogy létezik egy bírósági ítélet, és a bírósági ítéletet a rendőrségnek tűzzel-vassal végre kellene hajtani.

Miközben nem foglalkoznak azzal, hogy a bírósági ítélet végrehajtása a törvény szerint is a gyámhivatal feladata volna.

VOLNA. …  Elméletileg. …

Azzal tehát, hogy sem a rendőrség, sem a gyámhivatal nem indít eljárást a bírósági ítélet, vagy végzés végrehajtásának vonatkozásában, tulajdonképpen semmibe nézik a bíróságot is, és a bíróság fölé helyezik magukat.

Nem önzőség ez részükről, hanem a jogalkotó felettébb súlyos fokú mulasztása, hiszen a törvényeket ő alkotja. A jogalkotó. És az, aki így alkot meg egy törvényt, hogy azzal ne lehessen segíteni a gyermekeken, és a gyermekeknek, az teljesen alkalmatlan a nép által felhatalmazva a feladata ellátására. Ha egy átlagember így látná el a munkáját, mint Magyarországon a jogalkotó parlamenterek, hát, már rég nem volna állása.

Hogyan lehet úgy törvényt alkotni, a gyermekek védelmében, hogy közben nem figyelnek oda a gyermekjogok érvényesítésének lehetőségeire?

A kapcsolattartáshoz ugyanis nemcsak a különélő szülőnek van joga, hanem a gyermeknek is. Minden egyes nemzetközi egyezmény kategorikusan kijelenti, hogy a gyermeknek joga van a családjával kapcsolatot tartani. És nemcsak a különélő szülő volna a családja, hanem a különélő nagyszülő, és a különélő unokatestvér is. … Természetesen a bíróságok ezekről a jogokról csak a legritkább esetben – peres fél kérésére, nem pedig hivatalból – rendelkeznek. ….

A gyámhivatal minden akadályozott kapcsolattartás esetében elmulasztja a szakértő bevonását, annak a kérdésnek az eldöntése vonatkozásában, hogy a kapcsolattartást akadályozó szülő alkalmas-e egyáltalán a nevelésre.

Hiszen alkalmas-e az a szülő a nevelésre, aki

  • a saját gyermekét a szabad mozgásában korlátozza?
  • a saját gyermekének a döntéshez és a szabad véleménynyilvánításhoz való jogát nem biztosítja, és nem veszi figyelembe?
  • a saját gyermekének a nemi szerepekre való felkészülését akadályozza? (pl. apa nevel lányt: hogyan beszél neki a menstruációról, és a szüzesség elvesztéséről, vagy a női szerepekre, a háztartás vezetésre hogyan fogja felkészíteni, és fordítva. Ha anya nevel fiút: hogyan beszél neki az első szexuális együttlét alkalmával a hímvessző bevezetéséről, vagy a férfi szerepekre egyébként hogyan fogja felkészíteni? Stb.)
  • a saját gyermeke érzelmi kötődésének mértékét meg sem akarja ismerni, és nem is érdekli, hogy egyáltalán létezik ilyen.

Sokáig lehetne sorolni a kérdéseket, a megtörtént esetek fényében.

A gyermek ugyanis, akit elidegenítenek a saját szülőjétől, előbb-utóbb, ha tetszik, ha nem, hormonális változásokon fog keresztülmenni, és kamaszodni fog, a nemi vágya is fel fog lendülni, mert a természet törvényeinél fogva az bizony jelentkezni fog.

Régóta tanulmányozom ugyanis a gyermeket nevelő második férj, vagy második feleség gyermekhez való hozzáállásának kérdését. Ebben a tanulmányozásban szerencsére a területileg illetékes gyermekvédelmi jelzőrendszer (tehát nemcsak a gyámhivatal) is segítségemre vannak.

Sajnos, az a tapasztalat, hogy a véridegen gyermeket mindig is véridegenként kezeli a pótszülő. Nagyon ritka a kivétel, aki képes arra, hogy ne azt tartsa szem előtt, hogy a gyermek tőle véridegen, nem hús a húsából, és ugyanúgy szeresse, mintha az volna. Az a felnőtt pedig, aki idegenként tekint a gyermekre (hiába mutat mást, és játssza meg magát új házastársának), nem fogja megfelelőképpen felvilágosítani, és a felnőtt életre felkészíteni a gyermeket.

Talán nem véletlen, hogy a legtöbb, elidegenített gyermek kamaszként öngyilkos lesz, vagy rááll a drogra, mert tompítania kell. Tompítania kell azt a fájdalmát, hogy ő nem fontos, hiszen ő az, aki nem kell a különélő szülőjének, de az őt nevelő szülővel sem tud beszélgetni olyan kérdésekről, ami az ő kis életében rendkívül fontosak. Mert ezt a tényt ismeri valóságként.

Holott, ez nem igaz,  „csak” egy felnőtt egykoron úgy döntött, hogy kizárja gyermeke életéből a MÁSIK szülőt. Nagyon egyszerű, és önző okból: az a másik nem ugrál úgy, ahogyan ő fütyül, és ez sérti a saját magába vetett egyisten hitét. A gyermekvédelmi szervek, a jogalkotón keresztül pedig úgy dönt: a jog eszközeivel segíti a gyermeket nevelő szülő ebbéli törekvéseit.

Átgázol tehát az akadályozó szülő gyermekén, nincs tekintettel sem rá, sem az érzéseire. Alkalmas-e az ilyen szülő a nevelésre?

És az a gyámhivatal, aki ezekre a kérdésekre választ képtelen adni, de nem is foglalkozik ezekkel a kérdésekkel alkalmas-e egyáltalán a gyermekek védelmét ellátni?

És az a jogalkotó, aki úgy alkotja meg a gyermekvédelmi törvényeket, hogy közben megfeledkezik a gyermekek jogairól, alkalmas-e arra, hogy jogalkotó legyen?

Végül, de nem utolsó sorban: miért is nem segít a gyámhivatal a kapcsolattartási jog végrehajtásában a különélő szülőnek? A válasz nagyon egyszerű: mert a gyermekkel együtt élő szülővel egy helyen lakik a legtöbb esetben, vagy azonos vonzáskörzetben. Mert a jogalkotó ezt így rendelte el, amikor az hivatalok illetékességéről rendelkezett. Az egy lakóhely, vagy az egy illetékességi körzet azt jelenti, hogy sanszos, hogy valaha egy iskolába jártak, egy utcában laknak/laktak, vagy éppen párkapcsolatban élnek egymással. Azaz: mindenképpen elfogultak a gyermekkel együttélő szülő irányában. Nem csesznek ki vele. Mert, ha nem ők ismerik egymást, akkor anyuci, vagy apuci lehet barát, ismerős, munkatárs a gyámhivatali ügyintéző, és a gyermekkel együtt élő szülő családi-baráti kapcsolatrendszerének összefüggéseiben.

Így, vagy úgy, de ismerik egymást. A különélő szülő pedig idegen. A természet törvényei szerint a falkát kell védeni, nem a betolakodót. Csakhogy a természet törvénye szerint a falka minden tagja védi, óvja, ha kell, az élete árán is a kicsinyeket. Nemcsak a saját kicsinyét, de a másét is. Az emberek nagy többsége, sajnos, erre képtelen. A sajátját védi, a másikét viszont csak abban az esetben, ha nem egy fodrászhoz járnak. Például. …

Stephen King mondása nagyon aktuális és nagyon találó, a gyermekvédelmi rendszer és a jogalkotó, jelenlegi, a gyermekekhez való hozzáállásának jellemzésére:

„A vadállatban is van szánalom. Bennem nincs. Tehát nem vagyok vadállat. ….”

Fotó: Apák az igazságért Egyesület

Kapcsolódó írások:

Kényszerű félárvaság, avagy: veszett fejsze nyele - katt ide

A gyámhivatal nem tudta, hogy az egyik szülő a munkatársa - katt ide

A gyámhivatal határozata nem ismeri a valós tényeket - katt ide

Az apa párkapcsolatban a járási gyámhivatal vezetőjével - katt ide

A gyermekkel való kapcsolattartás akadályozása - katt ide

Az élete után gyermekéért harcol az édesanya - katt ide

Egy apa harca két gyermekéért - katt ide

Pert nyert az apa a gyámhivatallal szemben - katt ide

Egy apa szíve megszakadt - katt ide

A gyermekjóléti szolgálatnál az ombudsman nem vizsgálódhat - katt ide

Határozat nélkül indult és lezárt gyámhivatali eljárás - katt ide

Az apa elrabolta, Kínában tartja fogva a gyermekeket - katt ide

A korlátolt korlátlan kapcsolattartás joga - katt ide

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


Utolsó kép


Hirdetés



Archívum

Naptár
<< Június / 2017 >>


Statisztika

Most: 11
Összes: 1804500
30 nap: 21392
24 óra: 604