Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy baleset is oka lehet a gyermek kiemelésének

levegobe-dob---depositphotos.jpgMinden kisgyermek szereti az olyan játékokat, amelyekben ők repülnek. Apa, vagy anya feldobja a levegőbe, és elkapja, vagy forog vele, és ő repül. Aki látott már ilyen szülő-gyermek játékot, mindenki tudja, hogy a gyermekek a repülést élvezik, kacagnak, és nevetnek közben, és követelik, hogy: még, még, még! A szakemberek ugyanakkor ezt a játékot nem javasolják 1 éves életkor alatti gyermekek esetében.

Egy ilyen játék során a szülő minden esetben odafigyel arra, hogy gyermeke a játék közben biztonságban legyen, semmi baja ne eshessen. Mégis történhetnek balesetek.

Ilyen baleset történt tavaly nyáron is, az apa, valamilyen oknál fogva nem tudta elkapni 7 hónapos gyermekét, aki a földre zuhant, és a bal combcsontja eltörött. Az apát az ügyészség védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés vétségével vádolja, ezért akár 3 évet is kaphat.

A gyámhatóság a balesetet követő második héten elvette, és ideiglenesen nevelőszülőnél helyezte el a gyermeket.

Hogy ez túlkapás-e, és ha igen, mekkora mértékű túlkapás a gyermekvédelem részéről, mutatja az, hogy a gyermek anyját nem kérdezték meg az esetről, és egyébként is, a törvény értelmében, ha ennek elengedhetetlen szükségét látják, a kiemelést megelőzően el kellett volna rendelni a gyermek védelembe vételét, és a család gondozását. Ez nem történt meg, hanem azonnal kiemelték a kicsit.

A gyermek, főleg egy ilyen pici gyermek mindenek felett álló érdeke, hogy családban, a saját családjában nevelkedjen – ebben az esetben ez a tény a gyermekvédelem látókörén kívül maradt. Ráadásul az ilyen pici gyermek kiszakítása a családból az anyjától való teljes elszakítását is eredményezi, ami a kicsi pszichikai- érzelmi fejlődésének nem tesz jót, sőt: fejlődésében károkat okozhat. Márpedig, a törvény szerint, aki kiskorú gyermek érzelmi- pszichikai fejlődését veszélyezteti, bűncselekményt, mégpedig a kiskorú veszélyeztetését követi el.

Ha a gyermekvédelem fejével gondolkodunk, akkor az apa, a játék közben bekövetkezett baleset lehetőségét nem mérte föl, így, valószínűsíthetően, túl magasra dobta gyermekét, végül nem bírta időben elkapni, így a kicsi a földre zuhant, minek következtében a lába eltörött. Veszélyeztette gyermeke megfelelő fizikai fejlődését és egészségét, tekintettel arra, hogy a gyermek, ha rosszabbul esik, maradandó sérülést is szerezhetett volna. A bíróságtól meg fogja kapni ezért a megérdemelt büntetését.

A játék összes körülményét az ügyészség és a bíróság dolga feltárni, ez még nem történt meg, a gyermekvédelem azonban máris lépett, és kiemelte a gyermeket a családból, minden előzetes óvintézkedés megtétele, és az anya megkérdezése, vagy bevonása nélkül.

Ismételten szükséges feltenni a kérdést: Hogy ez túlkapás-e, és ha igen, mekkora mértékű túlkapás a gyermekvédelem részéről? Döntse el az olvasó maga. …

Fotó: Depositphoto (a fotó illusztráció)

 
 


Utolsó kép


Hirdetés



Archívum

Naptár
<< Június / 2017 >>


Statisztika

Most: 12
Összes: 1788350
30 nap: 32845
24 óra: 787