Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A pofon, ha nőtől jön ...

A családon belüli erőszak témája kapcsán a társadalom általában a viták férfi szereplőit elkövetőként, a nőket áldozatként kezeli. Tamási Eszter kriminológus szakember szerint ennek az az oka, hogy egy személy nem lehet egyszerre elkövető, és áldozat. A férfiak 11%-a vált családon belüli erőszak áldozatává egy 2013-as, svéd kutatás szerint.

A felmérésből az is kiderült, hogy a nők nyolc százalékát bántalmazta párja. A kutatások középpontjában a fizikai bántalmazások álltak, a könnyebb testi sértéstől egészen a súlyosabbig. Amire fény derült még, hogy a bántalmazott férfiak egy része maga is bántalmazó, és ez a nők egy részére is igaz. 

„A viták és verekedések kétoldalúak. Általában nem egy szadista áll az egyik és egy angyalka a másik oldalon, hanem két ember, akiknek valamiféle gondja van egymással” – magyarázza a kriminológus, aki a 2005-ben megjelent, Bűnös áldozatok című könyvében a családon belüli erőszak férfi elkövetőivel és áldozataival foglalkozik.

A szakember szerint a gyermekek és nők bántalmazásának témája túlreprezentált és átpolitizált, miközben a férfi áldozatokról nem esik szó. Amikor ennek okairól és miértjéről kérdezem, a következő kérdésekkel válaszol: „Lehet-e egyszerre valaki áldozat és elkövető? Lehet-e áldozat egy olyan lény, akiről azt hirdetjük, hogy mindent ki kell bírnia? Aki elmegy a háborúba lelövetni magát, aki minden szenvedést el kell, hogy tűrjön, csak mert ő a férfi?” Van tehát egy áldozati és egy elkövető szerep, amelyet a társadalmi sztereotípia osztott az egyes szereplőkre.

Tamási szerint a bántalmazott férfiak nem szívesen vállalják az áldozati szerepet. Ha becsúszik egy pofon, azt mondják, hogy megérdemelték. Sőt a férfiak hibásnak gondolják magukat abban, ha bántalmazzák őket, és nem tesznek feljelentést.

„Ha a pofon egy nőtől jön, azt szégyennek vagy megérdemeltnek tartják” – mondja az OKRI munkatársa, aki szerint az elkövető nők a férfiakhoz hasonlóan mentegetik magukat, ha bántalmazásra kerül sor, és általában olyanokkal magyarázzák tettüket: „Véletlenül nem vettem észre, hogy belefutott a késbe, vagy véletlenül ráöntöttem a forró levest.” Amikor tehát a családon belüli bántalmazásról beszélünk, nem lehet egyszerűen férfira és nőre leegyszerűsíteni a dolgokat. A kriminológus kiemeli, hogy a kimagyarázást és az önhibáztatás mindkét oldalon ugyanúgy működik. „Azok a sztereotípiák, amiket mentségül hozunk fel az erőszakra, egyszerű emberi dolgok, nem pusztán női és férfi dolgok” – teszi hozzá Tamási.

Fontosak azonban a női és férfi szerepek, és az is, hogy a társadalom mit fogad el ebből – véli a szakértő, aki szerint egy férfinak többet kell bírnia, mint egy nőnek, mert ezt várja el a társadalom.

Tamási Erzsébet kifejti, hogy a férfi identitás egyetemes dolog, és három része van. Az első a munka, amellyel pénzt keres, és fenntartja családját. A második a bátorság, amely azt jelenti, hogy versenybe száll más férfiakkal a javakért. „Ezt nem jókedvében csinálja, hanem azért, mert így juthat feleséghez és családhoz. A nőknek nem kellenek a gyenge férfiak.” Az identitás harmadik része a szexuális teljesítmény. Ha ezeket a szempontokat nézzük, akkor a szakember szerint három dologgal lehet megsérteni egy férfit: lúzer, gyáva vagy impotens, és „nem te vagy a gyerekem apja”. A férfinek ezzel kell minden áldott nap megküzdeni. Ha az identitása valamelyik részét nem tudja megélni, akkor nyilvánvalóan baj lesz, és Tamási szerint ez lehet a kriminalitás egyik alapja, ettől válhatnak a férfiak feszültté és erőszakossá.

„A férfiak dolga az, hogy segítsenek a nőnek gyereket nevelni. Ehhez erő kell, ehhez étel kell, régen még mamutot kellett hozzá ölni” – magyarázza a kriminológus. Bizonyos esetekben az egyedülálló nők csak segítséggel, állami támogatásokkal, segéllyel tudják felnevelni gyerekeiket. Ekkor azonban az állam veszi át a férfi szerepét. A kutató szerint ugyanez igaz a férfiakra is, ők sem tudnák egyedül vállalni a gyerekek nevelését: „A férfiak és a nők identitásának is vannak olyan részei, amelyeknek a másik nem tud megfelelni és nem is kell, hogy így tegyen.”

A társadalom által generált sztereotípiák az áldozati és elkövető szerep kapcsán is megfigyelhetőek a kriminológus szerint, aki a következőket mondta: „Az áldozati szerep – bármennyire is furcsán hangzik – valamilyen szempontból egy jó pozíció is. Ha kicsi vagyok és védtelen, akkor sokkal több figyelmet és együttérzést kaphatok.” Tamási hozzáteszi, hogy a társadalom által nőkre ráhúzott áldozati pozíció például a büntetés-végrehajtásban is megfigyelhető: „Egy nő ugyanazért a bűncselekményért kevesebbet kap, mint egy férfi. Ez a világ minden táján így van. Ez nem jó vagy rossz, ez azért van, mert a lapok így lettek kiosztva.”

Tamási felhívta a figyelmet arra, hogy minél többet beszélünk a nők elleni erőszakról, annál inkább érzik a férfiak is, hogy baj van. Megváltozott az áldozatok megítélése az utóbbi húsz évben. 2005 környékén megnyitották az első, a családon belüli erőszak férfi áldozatai számára fenntartott központot Nagy-Britanniában, amit két hét múlva bezártak, mert nem volt rá érdeklődés. A férfiak egyszerűen nem akarták felvállalni, hogy párjuk bántalmazza őket.

„Egy férfi nem fog elmenni egy ilyen helyre, ha megverik, és nem fogja azt mondani, hogy: kérem szépen, én egy megvert férfi vagyok, és segítsenek. Távoltartást kérek a feleségemtől, mert ver engem. A rendőr kineveti. Az áldozat nem lehet egyszerre bátor, valamint gyáva és gyenge is” – véli a kriminológus, aki hozzáteszi, hogy nagy botrányt kiváltó könyve megjelenése és a téma napirendre vétele óta egyre több feljelentés érkezik bántalmazott férfiaktól, és a szakemberek is gyakrabban foglalkoznak a kérdéssel.

Angliában, Németországban és a skandináv országokban is központokat nyitottak a bántalmazott férfiaknak, Magyarországon még nincs ilyen, vannak azonban olyan anyaotthonok, ahol a családon belüli erőszak férfi áldozatait is fogadják. Tamási is megjegyzi, hogy ezek vegyes közösségek, és hazánkban egyetlen olyan társaság van, amely kifejezetten férfiakkal foglalkozik. Ez az Elvált Apák Egyesülete, amely a válási procedúra közben és után segíti a férfiakat.

Amikor Tamási Erzsébet kutatását végezte, megtörtént eseteket vizsgált, büntetőjogi aktákból. Tehát már konkrét ítéletekről beszélhetünk az egyes bántalmazások ügyében. Ennél jóval nagyobb szám az, amiről nem tudunk, mert a férfiak nem vallják be, ha erőszakosan bánt velük párjuk. A kriminológus megjegyzi, hogy a férfiaknál csak akkor történik feljelentés, ha már súlyosabb bántalmazás történik. Ekkor ugyanis az őket kezelő orvos hivatalból köteles feljelentést tenni. A nőknél azonban már a könnyebb testi sértésnél is bejelentést tesznek.

A kapcsolati erőszak című tényállás a Btk.-ban 2013-ban lépett érvénybe. Hogy azóta összesen mennyi feljelentés érkezett a hatóságokhoz a bántalmazottak részéről, arról egyelőre nincs pontos adat. A kutató azt valószínűsíti, egy következő felmérés ismét azt az eredményt hozza, hogy a nőket gyakrabban bántalmazzák, mivel ők vannak a társadalom által sztereotipizált áldozati szerepben.

Amikor Tamási Erzsébet megírta könyvét, felháborodást váltott ki bizonyos szervezetek körében. A nők és gyermekek bántalmazásának folyamatos napirenden tartása szerinte nem oldott meg semmit, mert máig nem akarjuk tudomásul venni, hogy mi miért történik, csak napirenden tartunk egy témát, amire nincsenek jogi megoldások. A kriminológus azt mondja, nem azt kell elemezgetni, hogy ki a hibás a családon belüli bántalmazásokban, hanem azt, hogy ezek miért történnek.

A Büntető Törvénykönyvről (Btk.) szóló 2012. évi C. törvény XX. fejezete (A gyermekek érdekét sértő és a család elleni bűncselekmények) 212/A passzusa kimondja, aki gyermekének szülője, továbbá az elkövetéskor vagy korábban vele közös háztartásban vagy egy lakásban élő hozzátartozója, volt házastársa, volt élettársa, gondnoka, gondnokoltja, gyámja vagy gyámoltja sérelmére rendszeresen

a) az emberi méltóságot súlyosan sértő, megalázó és erőszakos magatartást tanúsít,

b) a közös gazdálkodás körébe vagy közös vagyonba tartozó anyagi javakat von el és ezzel a sértettet súlyos nélkülözésnek tesz ki, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Ha az agresszor rendszeresen könnyű testi sértést vagy becsületsértést követ el, akkor a büntetés maximum három év lehet, ha pedig súlyos testi sértésről, személyi szabadság megsértéséről vagy kényszerítésről van szó, öt év is kiszabható, és egy év a minimum. A kapcsolati erőszakot csak magánindítványra büntetik.

Fenes Gábriel, Nol.hu

 

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


Utolsó kép


Hirdetés



Archívum

Naptár
<< Július / 2017 >>


Statisztika

Most: 10
Összes: 1807439
30 nap: 20743
24 óra: 719