Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Megtörtént - soron kívüliség esete a bírósággal

Gyermek veszélyeztetésének ügyében egy panaszos mögé álltunk. A történet címszavakban: apa szeretné anyától elhozni a gyermeket. Az anya felügyelete alatt a kiskorú gyermek folyamatosan veszélyben van, a fizikai és pszichikai bántalmazás, az éhezés, stb. mindennaposak. A gyermeket a külvilágtól elzárva, bezártan tartják, segítséget kérni nem tud, az apát nem engedik a közelébe. Az önkormányzatoktól és a rendőrségtől hiába kért az apa segítséget, nem kapott. Bírósághoz fordult tehát, jogi képviselő nélkül, augusztus 02-án. Az apa kereseti kérelme, és a csatolt bizonyítékok indokoltsága alapján a városi bíróság elnöke az ügyben soron kívüli eljárást rendelt el, a kérelem befogadása után 11 nappal.

A problémák itt folytatódtak. Hiszen mit is jelent Magyarországon, a bíróságok értelmezésében a soron kívüli eljárás, ha egy gyermek veszélyben van?

Soron kívüli eljárásban a tárgyalást kitűzték november 21-re. …

Az apa mögé állva megpanaszoltuk a megyei bíróság elnökénél a városi bíróság soron kívüli eljárásának minősített aktatologatást, szeptember 18-án. A megyei bíróság elnöke másnap visszautalta a városi bíróság elnökének hatáskörébe azt, hogy vizsgálja ki a hozzá beérkezett panaszt. …

A mai napon megkaptuk a városi bíróság elnökének tájékoztatását, vizsgálatának eredményéről. Rövidítve, bemásolom:

„Az irat áttekintését követően az alábbiakat állapítottam meg:

Az Ön gyermekelhelyezés megváltoztatása iránt keresetet nyújtott be 2012. augusztus 02. napján. 2012. augusztus 13. napján a bíróság elnöki úton elrendelte a soron kívüliséget XXX. szám alatt, melyről tájékoztatta a felperest is. 2012. szeptember 13-án a bíróság 2012. november 21. napjára kitűzte a tárgyalást. A november 21-ét megelőző tárgyalási napnál korábbi időpontra – a tárgyalási napok zsúfoltsága miatt – nem volt lehetőség az ügyben tárgyalás kitűzésére.

2012. szeptember 19. napján felperes képviseletével megbízta XXXXX. jogi képviselőt, aki ezen a napon kelt, és a bírósághoz 2012. szeptember 20. napján érkezett előkészítő iratában ideiglenes intézkedés elrendelése iránti kérelmet terjesztett elő. A kérelem benyújtásának napján az megküldésre került az alperesnek azzal, hogy 8 nap alatt az abban foglaltakra nyilatkozzon.

Az iratok jelenleg – az ideiglenes intézkedés iránti kérelem miatt – külön nyilvántartásban vannak 2012. október 20. napjáig.

Tájékoztatom Önt, hogy az ügyben a soron kívüliséget figyelembe  véve intézkedett a bíróság.”

…..

… és aláírta a városi bíróság elnöke. …

… Aki egyben az ügyben eljáró bíró is. …

Mit mondasz? Hogy elfogult volna? Ugyan, miért? Hiszen saját magát ellenőrizhette, és ezt a fenti tényállást arra alapozta. A fenti tényállás pedig azt tanúsítja, hogy a bíróság elnöke nem tartja hibás lépésnek egy soron kívüli eljárásban augusztustól novemberig pihentetni az ügyet úgy, hogy bizonyítékok garmada van a bíróság elé tárva, de még a gyámügyi hivatalt sem hajlandó közben felszólítani, hogy ugyan már, tegye a dolgát. Már miért is volna fontos? „Csak” egy gyermek van veszélyben. …

Köszönjük „áldott és gondos, családbarát” kormányunk!

Köszönjük, hogy a bírák számát csökkentettétek a harmadára, az ügyek számát pedig a hatszorosára duzzasztottátok a hiányos jogalkotási gyakorlatotokkal.

Köszönjük, kedves bírák, hogy egy bűnözőt gyorsított eljárásban legtöbb hat nap alatt elítéltek, egy ártatlan gyermeknek soron kívüli eljárásban négy hónapot várnia kell. Hiszen mennyivel értékesebb is a ti megítélésetekben egy bűnöző, mint egy gyermek élete és sorsa!

Köszönjük azt is, kedves bírák, hogy számotokra a bankok ügyét klasszisokkal fontosabb tárgyalni, mint egy veszélyeztetett gyermekét. Hiszen pénz beszél. … Én meg ugatok. …

Köszönjük, kedves rendőrök, hogy nem segítetek a gyermekjogok érvényesülésében.

Köszönjük, kedves falusi gyámügyesek, hogy nektek még annyira sem számít egy gyermek sorsa, mint a bíróságnak. Ettől függetlenül, bátran járjatok emelt fejjel a falu főutcáján, verve a melleteket: én a hivatalban dolgozom! Büszkék lehettek rá, mint ahogyan a jó szívetekre és emberségetekre is. …

Köszönjük! …

…. Ki lesz a felelős azért, ha a „soron kívüli eljárás” időtartama alatt a gyermek maradandó sérüléseket és károsodást szenved?

Doody

 

Ui: A gyermek állapota 2015-ben: pszichológus segítségével keresi az utat a normalitás felé, és egy drog ambulancia foglalkozásain vesz részt. A gyermek jelenleg alapellátásban van, rövid távú memóriája sérült, a negatív dolgokról, tényekről nem vesz tudomást, ezáltal cselekedetei következményét, vagy egyéb ok-okozati összefüggéseket látni képtelen. Pontos diagnózis még nem született.

Őt veszélyeztető körülmények közül tehát a bíróság 2,5 év után volt hajlandó kiemelni, egy soron kívüli eljárásban, amikor már akkora volt a baj, hogy ezek orvoslásához évek lesznek szükségesek. ...

Ez pedig a bíró, a törvényszék, járási gyámhivatal, egy járási kapitányság, és két falusi jegyző elszámolási kötelezettségéhez fog tartozni, ha eljön az idő,...

.. hamarosan.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


Utolsó kép


Hirdetés



Archívum

Naptár
<< Június / 2017 >>


Statisztika

Most: 9
Összes: 1806431
30 nap: 20705
24 óra: 578