Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Megtörtént - Amikor egy apa küzd a lányaiért

Egy éve egy ötgyermekes családból tárgyalás nélkül szakítottak ki két 13 éves ikerlányt. Az apát megvádolták és megbélyegezték, ez volt az anya bosszúja, holott ő hagyta el a gyermekeit sok évvel korábban. A hatóságok mégis az asszony mellé álltak. Tévedtek, de még akkor sem ismerik ezt be, amikor már nem az apa ellen folynak vizsgálatok.

Azok után kellett az apának búcsú nélkül megválnia 13 éves ikerlányaitól, hogy a családsegítő egy nappal az apával közösen aláírt együttműködési megállapodás előtt, tanúsította azokat a vádakat, amiket annak az iskolának a gyermekvédelmi felelőse állított a rendőrségen, ahova a gyermekek korábban 7 évig jártak. Ez idő alatt semmilyen problémája nem volt, még akkor sem születtek intézkedések részéről, amikor a lányokat több ízben megtámadták, megverték az iskolatársaik. Majd miután már 1,5 hónapja másik iskolában tanultak, hirtelen erős késztetést érzett, hogy feljelentse és megvádolja az apát, a családgondozóval és az anyával karöltve, olyan csekélységekkel, mint hogy izolálta, bántalmazta és súlyosan veszélyeztette a gyermekeket. 

De ez csak a sor eleje, mert ott volt még, hogy éheztette, ijesztgette, félrevezette őket, ignorálta és büntette, valamint megkülönböztette őket, így hát állításuk szerint féltek, rettegtek tőle a gyermekei. A vádlók szerint az apa azt mondta gyermekeinek, hogy nincs rájuk szükség, hogy utálja őket, és szidalmazta a lányokat. Állították azt is, hogy télen mezítláb, papucsban járatta őket, pornót nézetett velük és kizárta őket a házból, míg az élettársával szexuális életet éltek. Felmerült, hogy télen nyári autógumi abronccsal is veszélyeztette az életüket, pedig azóta nincs autójuk, hogy 2010-ben az anya egyszerűen „magához vette” a járművet. A vádlók szerint a lányokat agyondolgoztatták otthon, és rettegésben éltek.

Nem is olyan csekély vádak ezek, amiket az anya még külön megfejelt azzal is, hogy annak idején őt akarata ellenére orális közösülésre kényszerítette, hogy ütötte-vágta, éheztette és elüldözte az apa. 

Mindezek ellenére a vádakat tanúsító családsegítő éppen másnap írta alá az apával közösen azt az együttműködési megállapodást, ami szerint nem látja szükségesnek a gyermekeket kiemelni a családi környezetből. A rendőrségi feljelentés nyomán azonban eljárás indult, aminek folyamán igazságügyi pszichológus szakértőket is bevontak. Ám sem annak véleményét, sem a rendőrségi vizsgálat eredményét nem várták meg a gyámhivatal emberei, a rendőrségi büntetőeljárásra hivatkozva azonnali hatállyal, jegyzői jóváhagyással elvették a lányokat az apától, kiszakítva 3 testvérük mellől őket. Mivel az anyánál, életkörülményei miatt, nem lehet elhelyezni a gyermekeket, így az anyai nagymamához vitték őket, jó 100 km-re eredeti lakhelyüktől. 

A lányok minden kapcsolatot megszakítottak korábbi családjukkal, apjukkal, testvéreikkel és az apa, őket már évek óta nevelő párjával. Tanulmányi eredményük leromlott, elfogadták az apát nyilvánosan is szidalmazó, rágalmazó közeg befolyását.

Idő közben a rendőrség megállapította, hogy az apa kétséget kizáróan nem követett el semmiféle bűncselekményt, ezért ellene az eljárást megszüntette. Határozatukról viszont se a hamisan megvádolt apát, se a hatóságokat nem értesítették, de még a vádakat felhasználó családsegítőt sem. Az apa folyamatosan hangoztatta ártatlanságát, fellebbezések tömkelegét küldte a hatóságok felé, de senki nem hitt neki. A családsegítő továbbra is folyamatosan hangoztatta a szexuális jellegű vádakat, így gondoskodott arról, hogy az apa fellebbezéseit sorra elutasítsák a gyámhivatalok.

Az apa lakcíme szerint illetékes gyámhatóság odáig ment el, hogy a rendőrségi eljárást bűntettként állította be még más hatóságok felé is. A gyermekelhelyezési perben a bíróság tanúként meghallgatta azt a családsegítő munkatársat, aki az anyánál töltött hétvégét követő napon súlyos veszélyeztetésre hivatkozva kiszakítatta a gyermekeket a családból. Ő tovább állította a rendőrség által már megcáfolt vádakat, és kérte a bíróságtól, hogy az anyánál helyezzék el a gyermekeket.

Ez a családsegítő munkatárs, aki korábban minden jegyzőkönyvbe azt írta, hogy semmilyen kifogást nem talál a családdal kapcsolatban, újabb védelembe-vételi eljárást is indított a gyámhivatalnál, hogy a család minden gyermekét, még a jelenlegi élettárssal közös 4 éves kislányt is, vegyék el tőlük, mivel a családsegítő szerint a gyermekekkel folyamatosan pornófilmet nézetnek. Azonnali hatállyal már nem mertek intézkedni, azonban a jegyző nem jogerősen védelembe vette a többi gyermeket is.

A rendőrségen és a gyermekelhelyezési per folyamán a bíróságon fény derült rá, hogy a felhozott, már hamisnak bizonyult vádakat a családsegítő az anyától hallotta. Az is szemet szúrt, hogy az ikerlányok azonnali védelembe vétele éppen az anyával töltött kapcsolattartó hétvégét követő hétfőn történt meg, erősen azt sejtetve, hogy előre megbeszélt akcióról volt szó.

A bíróság jogerős végzést hozott, miszerint megállapítást nyert, hogy sem a gyámhivatalok eljárásában, sem a rendőrség előtt lefolytatott eljárásban olyan tényező nem merült fel, mely szerint a gyermekek az apai környezetben veszélyeztetve lennének.

Így aztán újabb jogerős bírósági végzés is született, hogy az ismeretlen tettesek ellen hamis vád bűntette miatt indított büntetőeljárást átteszi az illetékes ügyészséghez, tekintettel arra, hogy a fentiekben leírt cselekmény közvádra üldözendő.

Az apa állandó lakcíme szerint illetékes gyámhivatalt  pedig kötelezte a Kormányhivatal, hogy vizsgálja felül az ikrek ideiglenes elhelyezését, valamint jelenleg is eljárást folytat a Budapest Környéki Törvényszék Büntető Kollégiuma az apa személyét ért rágalmak ügyében.

A meghurcolt apa és a családból kiszakított gyermekek története önmagában is megrázó. Hogy a hamis vádakat, rágalmakat tanúsító és annak alapján eljáró hatósági személyek, a helyett, hogy a rendőrségi és bírósági állásfoglalás után igyekeznének rendbe tenni, amit összehoztak, inkább még ennek az apának a többi gyermekét - még a teljes családban, saját szüleivel élő 4 éves kislányát is - el akarják venni, egyenesen félelmetes. Ezek szerint fontosabb védeni a mundér becsületét, mint egy igaztalanul meghurcolt ötgyermekes család életét helyrehozni?

Heiling-Koltai Beáta

Megjelent: 2013. 05. 15. Hírhatár Online

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


Utolsó kép


Hirdetés



Archívum

Naptár
<< Július / 2017 >>


Statisztika

Most: 12
Összes: 1805294
30 nap: 21219
24 óra: 806