Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Megtörtént - A pedofil kisétálhatott a bíróságról

Minden szülő rémálma, ami a 13 éves Patrikkal hétfő kora este megtörtént. És minden szülő büszke lenne a gyermekére, ha úgy tudna viselkedni ilyen helyzetben, ahogy ez a hatodikos fiú tudott. Patrikot két huszonéves férfi a gyanú szerint elrabolta az egyik győri lakótelepen, a fiú elmondása szerint egyikük erőszakoskodott is volna vele, de sikerült megakadályoznia. "Csak" az elsőrendű gyanúsított került előzetesbe.

Csütörtökön 10 órakor kezdődött a gyanúsítottak előzetes letartóztatásáról a tárgyalás a Győri Járásbíróságon, ahol az elsőrendű gyanúsítottat, Sz. Zsoltot előzetesbe letartóztatásba helyezték. Ellene a gyanú szexuális erőszak, illetve személyi szabadség megsérése. A gyanúsított sem állandó lakóhelyet, sem állást nem tudott felmutatni. Ő akár 15 évet is kaphat Patrik elrablásáért.

A másodrendű gyanúsított, Ő. Ádám esetében a személyi szabadság megsértését nem tartotta megalapozottnak a bíróság, így szabadon távozhatott a bíróság épületéből. Az eljárás ettől függetlenül folyik ellene. Mind az ügyész, mind Sz. Zsolt,  illetve utóbbi ügyvédje is fellebbezett a döntés ellen.

„Anyutól mentem haza apuhoz Marcalvárosból Adyvárosba – kezdi a történet felelevenítését Patrik. – Este hat óra múlt néhány perccel, amikor két férfi leszólított a lakótelepen. Az egyik bal oldalról megfogta a vállamat és arcon puszilt. A másik szinte ugyanabban a pillanatban megfogta a jobb kezem, s már húzott is föl egy második emeleti lakásba." Az utca, a lépcsőház üres volt, a fiú nem tudott kinek kiabálni. Félt, de felmérte, hogy talán jobb így, mert ha kiabál, talán jobban bántják.  

A lakásban előbb a mosdóba vitte be az egyik férfi Patrikot. Ketten maradtak s egyértelmű volt, hogy mit akar a 13 éves fiútól az elrablója. A kamasz megpróbált mindent, látta, hogy zavart állapotban van a férfi, próbálta őt mindenféle érvvel lebeszélni a szándékáról. Először meggyőzte, hogy menjenek ki a konyhába, majd arról is, hogy öt percre engedje el, mert visszajön. Patrik úgy tett, mintha belenyugodna a helyzetbe, a férfi valamiért elhitte. Amikor leengedte az utcára, és kicsit távolabb került tőle, azonnal rohanni kezdett. Otthonról hívták a rendőrséget.

Még aznap elkapták a két gyanúsítottat. A szülők úgy tudják, fogdában vannak, a rendőrség pedig az ügyészségen kezdeményezi az előzetes letartóztatását a két huszonéves férfinek. A rendőrség sajtószóvivője egyelőre nem kívánt nyilatkozni az ügyben. 

Sudár Ágnes - Kisalföld

 

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


Utolsó kép


Hirdetés



Archívum

Naptár
<< Július / 2017 >>


Statisztika

Most: 14
Összes: 1804503
30 nap: 21391
24 óra: 607