Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ha a gyermektartásdíj alapja külföldi munkavállalásból származó jövedelem

tartasdij.jpgA gyermektartásdíj alapjaként a kötelezett külföldi jövedelme is figyelembe vehető, ha az azonos időszakra belföldön megállapított munkabér és egyéb juttatás a gyermek indokolt szükségleteit nem fedezi [Csjt. 69/C. §; 4/1987. (VI. 14.) IM rendelet 10. §].

Az alperes - a felperes által nem vitatott előadása és a csatolt jövedelemigazolás szerint - havi 1580 euró jövedelemmel rendelkezik. Az alperes előadta és a felperes sem vitatta azt, hogy milyen jellegű további kiadásai vannak az alperesnek, azonban a saját létfenntartásával, lakhatásával kapcsolatos költségeknek a nettó jövedelemből való leszámítását a tartásdíj alapjának meghatározásánál a jogszabályok nem teszik lehetővé. Erre még az a különleges körülmény sem ad lehetőséget, hogy az alperes a munkáját külföldön végzi, mert az alperest terhelő ilyen jellegű költségek, a magyarországi tartózkodása és magyarországi munkahelye esetén is felmerülnének.

Nem fogadták el a perben eljárt bíróságok az alperes azon álláspontját sem, hogy a tartásdíj-fizetési kötelezettségének az alapjául csak az általa végzett munka belföldi díjazásának összege szolgálhat. A tartásdíj alapjának meghatározásánál mindig a konkrét ügyből, a konkrét körülményekből kell kiindulni. Az alperes munkavégzésére irányadó belföldi jövedelemszint legfeljebb az alperesi jövedelem megállapításánál kerülhetett volna szóba, a felek egyező előadása alapján azonban az alperes jövedelme megállapítható volt. 

A felperes által igényelt gyermekenként 39 000-39 000 forintos gyermektartásdíj az alperesi jövedelem kb. 10- 10%-át teszi ki. E mellett a tartásdíj mellett a gyermekek igényei normál keretek között - luxusigények nélkül - kielégítésre kerülhetnek. A perbeli esetben mindkét kamaszodó fiúgyermek versenyszerűen sportol, a nagyobbik gyermeknek nyelvi tanulmányaihoz és speciális étrendjének biztosításához pedig fokozottabb anyagi hozzájárulás is szükséges. Mindezeket figyelembe véve az első- és a másodfokú bíróság a felperes keresetét összegszerűségében is alaposnak találta. 

Arra helyesen hivatkozott az alperes, hogy a bírói gyakorlat szerint külföldi munkavállalás esetén a bíróságnak a gyermektartásdíj megállapítása során figyelembe kell vennie azokat a többletköltségeket, amelyek hazai munkavégzés esetén nem merülnének fel. A másodfokú bíróság megítélése szerint azonban a gyermektartásdíj összegének meghatározása során az elsőfokú bíróság e körülményeket is mérlegelte. A Csjt. 69/C. §-ának (1) bekezdése szerint a tartásdíj összegét gyermekenként általában a kötelezett átlagos jövedelmének 15-25%-ában kell megállapítani, ezzel szemben az elsőfokú bíróság hozzávetőlegesen gyermekenként 10%-os mértékben határozta meg a fizetendő gyermektartásdíjat. Az alperes által becsatolt igazolásból megállapítható, hogy az alperes 2008. május 26-tól 2008. június 1. napjáig nettó 338 euro díjazásban részesült, ami hozzávetőlegesen 100 000 forint heti, és 400 000 forint havi jövedelemnek felel meg. Ilyen módon a külföldi munkavállalással felmerült többletköltségek is értékelést nyertek, amelynek folytán az elsőfokú bíróság ítélete nem ellentétes a kialakult bírói gyakorlattal. 

A Pp. 270. § (2) és 275. § (3) bekezdésében foglaltakból az következik, hogy a tényállás megállapításának a módjára vonatkozó és az ügy érdemi elbírálására is lényeges kihatással lévő eljárásjogi szabálysértés hiányában a szabad bírói mérlegeléssel megállapított tényállás felülvizsgálati eljárás keretében történő felülmérlegelésének, a bizonyítékok újbóli értékelésének nincs helye. 

A Csjt. 69. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ha a közös egyetértéssel vagy bírósági ítélettel megállapított tartás megállapításának alapjául szolgáló körülményekben lényeges változás állott be, a tartás mértékének megváltoztatását lehet kérni. A 69/C. § (1) bekezdése értelmében a tartásdíj összegét gyermekenként általában a kötelezett átlagos jövedelmének 15-25%-ában kell megállapítani és a gyermektartásdíj meghatározásánál figyelemmel kell lenni a gyermek tényleges szükségleteire, mindkét szülő jövedelmi és vagyoni viszonyaira, a szülők háztartásában eltartott más gyermekekre, valamint a gyermek saját jövedelmére. A családjogi törvény végrehajtásáról, valamint módosításáról szóló 1986. évi IV. törvénnyel kapcsolatos átmeneti rendelkezésekről szóló 4/1987. (VI. 14.) IM rendelet (a továbbiakban: Csjtr.II.) 10. § (2) bekezdése szerint a tartásdíj alapja elsősorban a tartásra kötelezett személy részére

a) a bérköltség (alapbér, bérpótlék, kiegészítő fizetés, prémium, jutalom, 13. és további havi fizetés stb.), illetőleg a rendszeres személyi juttatás (alapilletmény, illetménykiegészítés, illetménypótlék, egyéb kötelező pótlék, 13. havi illetmény stb.) címén juttatott összes járandóság, valamint

b) a személyi jellegű egyéb kifizetésként, illetőleg nem rendszeres személyi juttatásként járó egyéb jövedelem (végkielégítés, betegszabadság idejére járó díjazás, túlóra, ügyeleti díj, távolléti díj stb.). 

A (3) bekezdés kimondja, hogy ha a (2) bekezdés szerint nem állapítható meg a tartásdíj, illetve a (2) bekezdés alapján megállapított összeg - a gyermeket gondozó szülő jövedelmi viszonyait is figyelembe véve - a gyermek szükségletét nem fedezi, a tartásdíj megállapításánál a más, munkaviszonyból, további munkaviszonyból, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyból, illetőleg a nem munkaviszonyból származó rendszeres jövedelmet (pl. megbízási díj, táppénz, nyugdíj, munkanélküli-járadék, újítási díj, tőkejövedelem) is alapul kell venni, az (5) bekezdése értelmében pedig a tartós külföldi szolgálatot teljesítő, külföldön magyar hatósági engedéllyel munkát vállaló, valamint ösztöndíjasként külföldön tartózkodó kötelezett esetében a tartásdíj alapja a kötelezett belföldi munkaviszonyára megállapított munkabér és juttatás, ennek hiányában a nem munkaviszonyból származó jövedelem azzal, hogy a (3) bekezdést ebben az esetben is megfelelően alkalmazni kell.

Téves az alperesnek az a felülvizsgálati érvelése, hogy a felek jogvitájának elbírálására a Legfelsőbb Bíróság BH 1998/235. száma alatt közzétett Pfv. II. 23.565/1997. számú eseti döntésében foglalt elvek lennének irányadók. A hivatkozott eseti döntés ugyanis azt mondja ki, hogy abban az esetben, amikor a kötelezett olyan más, földrajzilag távoli országban - például Dél-Koreában - él, amely nem tagja a vonatkozó nemzetközi megállapodásoknak, és Magyarországgal jogsegélyen vagy viszonosságon alapuló kapcsolata sincs, a szülők pedig - ebből adódóan - más társadalmi elvárások szerinti életformát tartanak fenn, a gyermektartásdíjat úgy kell megállapítani, hogy az a gyermek szükséglete körében - a gondozás és nevelés tárgyi feltételeit magában foglaló, és a gyermek korához képest indokolt igények kielégítésére alkalmas - megfelelő életvitel biztosít a gyermek részére.

A perbeli esetben az alperes külföldön ugyan, de - Magyarországhoz hasonlóan - az Európai Unió tagjának minősülő Belgiumban él és dolgozik, ez az ország pedig tagja azoknak az uniós egyezményeknek, amelyek alapján az alperes jövedelmére vonatkozó bizonyítási eljárás szükség esetén lefolytatható lett volna, és a két országban a társadalmi elvárásoknak megfelelő életforma - a jövedelmi és anyagi viszonyok különbözőségéből adódó életszínvonalbeli különbségek ellenére - alapvetően nem tér el. Ebből viszont az következik, hogy az alperes tartás alapjául szolgáló jövedelmének és az őt terhelő tartásdíj mértékének a megállapítására nem a hivatkozott eseti döntésben részletezett szempontok, hanem a Csjt. és a Csjtr.II. fentebb idézett szabályai az irányadók.

A Csjtr.II. 10. §-ának (5) bekezdése egyértelmű abban, hogy a 10. § (3) bekezdését külföldön munkát végző kötelezett esetében is megfelelően alkalmazni kell. Ebből pedig az következik, hogy a kötelezett külföldi jövedelme is figyelembe vehető a gyermektartásdíj alapjaként akkor, ha az azonos időszakra belföldön megállapított munkabér és egyéb juttatás a gyermek indokolt szükségleteit nem fedezi (Pfv. II. 20.201/2007/3.).

Az alperes nem hivatkozott arra, hogy a külföldi munkavégzése kiküldetésen vagy más olyan jogviszonyon alapulna, amelynek alapján belföldi jövedelemben is részesülne, nem jelölte meg sem a belföldi munkaviszonyára megállapított, sem pedig a belföldön korábban általa ténylegesen elért havi jövedelmének összegét, becsatolta viszont a külföldi munkáltatójának az általa ténylegesen elért jövedelemre vonatkozó kimutatását és tételesen megjelölte a havi rendszeres kiadásainak az összegét is. 

Az igazolt külföldi nettó keresményének összege a perbeli gyermekek tényleges szükségleteinek a fedezéséhez szükséges mértékű gyermektartásdíj fedezésére kétségkívül alkalmas, ezért a felek jogvitájának az elbírálása szempontjából nincs jelentősége annak, hogy az alperes rendelkezik-e, és igenlő esetben milyen összegű belföldi jövedelemmel, illetőleg mennyi lenne a belföldi munkaviszonyára megállapított vagy a korábban általa ténylegesen elért belföldi jövedelmének összege.

Az alperes által tételesen felsorolt rendszeres havi kiadások közül a lakhatási, élelmezési, ruházkodási és a munkába járással kapcsolatos közlekedési költségek túlnyomó része akkor is kiadásként merülne fel, ha az alperes a kereső tevékenységét belföldön folytatná, a gépkocsija vételárának törlesztésére vonatkozó kötelezettsége a tartási kötelezettségét nem előzi meg, az élettársával és annak nagykorú gyermekével szemben pedig törvényes tartási kötelezettség nem terheli, ezért az ezzel kapcsolatos kiadásaira a kiskorú gyermekeivel szemben alappal nem hivatkozhat.

Az alperes külföldön elért havi nettó átlagkeresete tehát a magyarországi átlagkereseteket - a külföldi munkavégzésével összefüggő tényleges többletköltségeire is figyelemmel - lényegesen meghaladja. Az idézett jogszabályok helyes alkalmazásával és az ítélkezési gyakorlattal is összhangban járt el tehát az első- és a másodfokú bíróság akkor, amikor a tartásdíj alapjaként ezt a jövedelmet vette alapul (BH 2003/117.).

A külföldön élő és dolgozó alperes jövedelme lényegesen meghaladja a magyarországi átlagkereseteket, helyes ezért az első- és a másodfokú bíróságnak az az eljárása, hogy az alperest terhelő tartásdíj mértékét a perbeli gyermekek korának és egészségi állapotának megfelelő szükségletek alapulvételével határozta meg (BH 2003/117.).

Egységes az ítélkezési gyakorlat abban, hogy a szülő a törvényes tartási kötelezettsége körében a gyermek - korából, egészségi állapotából, neveltetéséből és egyéni körülményei¬től függő - ún. alapszükségleteit köteles biztosítani, önkéntes kötelezettségvállalás hiányában viszont nem terjed ki a tartási kötelezettsége a luxusigények fedezetének a biztosítására. Az alapszükségletek körébe azonban nem csupán a lakhatás, az egészséges élelmezés, ruházkodás, valamint a kiskorú gyermek taníttatásával kapcsolatos kiadások, hanem a kulturális, sportolási és bizonyos rendkívüli képzésben való részvétel szokásos költségei is beletartoznak, és az alapszükségletek köre - a gyermek korától, egészségi állapotától, irányultságához igazodó neveltetésének feltételeitől, és esetleg más, egyéni körülményektől függően - eltérő is lehet. 

A szülőknek a gyermek szükségleteivel és a saját jövedelmi viszonyaikkal arányban álló kötelezettségéről rendelkező Csjt. 69/C. §-a nem értelmezhető olyan kiterjesztő módon, hogy a többletmunkával vagy a magasabb jövedelem elérése érdekében nehezebb munkafeltételek vállalása mellett elért többletjövedelem folytán előnyösebb anyagi helyzetbe került szülőre az arányosnál nagyobb teherviselési kötelezettséget hárítson, ha azt a gyermek indokolt szükségletei nem követelik meg (Pfv. II. 20.364/1990.). 

Az alperes nem vitásan többletterhet vállalt magára azzal, hogy a magyarországi átlagkereseteket lényegesen meghaladó jövedelem elérése érdekében külföldön vállalt munkát. Hasonló többletterhe azonban a felperesnek is felmerül azáltal, hogy a két kamaszkorú gyermek egyedüli gondozása és nevelése, valamint az állandó munkaviszonyának ellátása mellett - jövedelemkiegészítő tevékenységként - alkalmi munkát is vállal, az ilyen módon elért teljes jövedelme azonban az alperes keresetének csupán a töredékét - 1/7 részét - teszi ki. Ilyen körülmények mellett a gyermekek indokolt szükségletei megkövetelik azt, hogy az alperes az eltartásukhoz a külföldön elért jövedelmének a gyermekenkénti 10%-ának megfelelő összeggel hozzájáruljon, hiszen ez az összeg a Csjt. 69/C. §-ának (1) bekezdése szerinti havi 15-25%-os, tehát átlagosan havi 20%-os mértékű gyermektartásdíjnak csupán a fele részét teszi ki.

A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.

(Legf. Bír. Pfv. II. 21.240/2009.)

2138/2010. számú polgári elvi határozat

 
 


Utolsó kép


Hirdetés



Archívum

Naptár
<< Június / 2017 >>


Statisztika

Most: 10
Összes: 1807440
30 nap: 20744
24 óra: 719