Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Enyhítették a gyermeküket halálra éheztető szülők büntetését

birosag--merleggel.jpgA szülők és a nagyszülők büntetését is mérsékelték. A természetgyógyászét ugyanakkor súlyosították, leültetik.

Az első fokon eljáró Székesfehérvári Törvényszék tavaly májusban tizenöt év börtönre ítélte a 2013-ban a másfél éves agárdi kisfiú anyját, apját és anyai nagyszüleit. Az elsőfokú bíróság a szülőket és a nagyszülőket társtettesként, különös kegyetlenséggel, 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölésben találta bűnösnek. A tábla a szülők büntetését 12-12 évre, a harmadrendű vádlott nagyapáét 10 évre, a nagymamáét 9 évre enyhítette.

Az indoklásban megjegyezték: a törvényszék a maximális büntetést szabta ki, a másodfok azonban figyelemmel volt a vádlottak "korlátozottságára". Orvosi vélemény szerint ugyanis a szülők az egészséges étkezés megszállottjai voltak, és emiatt tudatuk beszűkült, ezért enyhítették büntetésüket. A másodfok a szülők esetében mellőzte a társtettesi minősítést. A szülők és a nagyszülők leghamarabb büntetésük kétharmad részének letöltése után bocsáthatók feltételes szabadságra. 

A természetgyógyászt – aki első fokon két év, három évre felfüggesztett fogházbüntetést szabtak ki – foglalkozás körben elkövetett veszélyeztetésben találták bűnösnek, és a büntetését három év letöltendő börtönre súlyosították, és végleg eltiltották az alternatív gyógyászattól. A bíróság szerint ugyanis nem gondatlan volt, hanem szándékosan szegte meg szakmája szabályait, és nem hívta fel a szülőket, hogy forduljanak orvoshoz. 

Az ítélőtábla a doktornő büntetését egy év helyett hat hónap – két évre felfüggesztett – fogházra enyhítette az idő múlására és arra hivatkozva, hogy az ő magatartása nem volt oksági kapcsolatban a gyermek halálával. Elmulasztotta azonban a kisfiú egyéves állapotfelmérését. 

Az indoklásban a táblabíróság felhívta a figyelmet arra, hogy a gyerek egészségesen született, nem volt fejlődési rendellenessége. Négy hónapos kora körül kezdett kialakulni a vízfejűsége, amelyet kórházban kellett volna kezelni. A szülők azonban természetgyógyászhoz fordultak, aki – a bíróság megfogalmazása szerint – "varázsvesszővel" próbálta a gyermeket gyógyítani egészen a haláláig. 

A bíróság hangsúlyozta: a gyermek megdöbbentő állapotban volt, amikor 18 hónapos korában meghalt mindössze 4,5 kiló volt a szokásos 10-12 helyett. A szakértő szerint, ha időben kapott volna orvosi ellátást és megfelelő táplálást a gyerek, akkor életben marad; a szülők hiába adtak enni neki, a betegsége miatt minden kijött belőle, holott gyógykezeléssel ezt meg lehetett volna szüntetni.

Az ítélőtábla szerint az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást, hogy az első-, a másod-, a harmad- és a negyedrendű vádlottnak az orvosi kezelés elmulasztása miatti magatartása és a gyermek halála között ok-okozati összefüggés van.

A tárgyalás kezdetén a szülők és nagyszülők csak annyit mondtak, csatlakoznak a védőjük által elmondottakhoz, a természetgyógyász és a doktornő pedig arról beszélt, sem szándékosan, sem gondatlanságból, sem közvetve, sem közvetlenül nem volt közük a gyermek halálához. 

A másfél éves kisfiú 2013 áprilisában halt meg Agárdon. Halálát heveny keringési elégtelenség, súlyos soványság, fehérjehiány és kiszáradás okozta. A szakértői vizsgálatok szerint a kisfiúnál vízfejűség, agykamratágulat és agysorvadás lépett fel, veleszületett bél- és emésztőrendszeri betegséget azonban nem találtak nála. 

A jó anyagi körülmények között, egy házban élő szülők és anyai nagyszülők a csecsemő gondozásáról, táplálásáról, az egészségügyi szakemberek, így a természetgyógyász kiválasztásáról is közösen döntöttek.

MTI

 
 


Utolsó kép


Hirdetés



Archívum

Naptár
<< Július / 2017 >>


Statisztika

Most: 14
Összes: 1805294
30 nap: 21221
24 óra: 806