Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Családjogi perek - övön aluli ütésekkel

koros_andras.jpgInterjú dr. Kőrös András nyugalmazott kúriai tanácselnökkel, a Családi Jog főszerkesztőjével.

Dr. Kőrös András 1975-ben végzett az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. 1977-től bíró Budapesten, 1988-ban a Legfelsőbb Bíróság (Kúria) tagja, 1997-től a családjogi tanács elnöke és 2008-tól a Polgári Kollégium elvi előkészítő csoportjának vezetője volt. 2015-ben történt nyugdíjba vonulása óta a Kúria elnöke által létrehozott Új Ptk. Tanácsadó Testület tagja. Közel hatvan publikációja jelent meg, többek között az 1995-2007 között négy kiadást megért, nagysikerű „A családjog kézikönyve” c. társszerzőként írott és általa szerkesztett könyv. A Családi Jog c. szakfolyóirat főszerkesztője. 1998 óta a Nemzetközi Családjogi Társaság (ISFL) tagja, melynek nemzetközi konferenciáin többször tartott előadást.

Évtizedek óta oktat a budapesti Eötvös Loránd és a Pécsi Tudományegyetemen, valamint a bírók, közjegyzők, ügyvédek és gyámügyi munkatársak részére szervezett tanfolyamokon, rendszeresen szakvizsgáztat. 1998-tól részt vett az új Polgári Törvénykönyv Családjogi Könyvének kidolgozásában, ennek folytatásaként a Polgári jog III/VI. Családjog kötetének szerkesztője és társszerzője. Bírói munkásságát a Juhász Andor Díj arany fokozatával (2015), oktatói tevékenységét Pro Notariis Hungariae Díjjal (2008) és egyetemi docensi címmel (ELTE 2015) ismerték el.

  • részlet –

Az idén, 2016. május 26-án a Benczúr Hotelben megtartásra kerülő rendezvény a „Szorítóban” alcímet viseli. Mennyiben jellemző ez a kifejezés a családtagok jogviszonyaira és jogvitáira?

Ez tényleg egy szó szerint „ütős” alcím, hiszen a pereskedő felek vitáját illetően egy bokszmérkőzés képzetét kelti. Sajnos, sok esetben ez megfelel a valóságnak: csaknem 40 éves bírói pályafutásom során számos olyan üggyel találkoztam, ahol a volt házastársak, élettársak között nem is a per – jogi értelemben vett – megnyerése volt a cél, hanem a másik fél lejáratása, kikészítése, „kiütése”. És sajnos ez az ütés sokszor nem az ellenfélen, hanem – nyilván nem szándékoltan – a gyermeken csattan.

Ráadásul, napjainkban a családjogi perek egyre kiélezettebbek, nagy vagyonok sorsáról, gyermek külországba vitelének lehetőségéről kell dönteni, ahol bizony a felek között nem ritkák – a boksznyelvre visszatérve – az övön aluli ütések sem.

Az idei konferencia körbejárja a legütősebb kérdéseket: a cégbe mentett vagy elrejtett házastársi közös vagyon megfoghatóságát, az élettársak vagyoni viszonyainak kezelhetőségét, és nagy figyelmet fordít a legrázósabb eljárásjogi kérdésekre, a jövedelmek bizonyításának nehézségeire és a bizonyítás személyiségi jogi határaira, amelyekről két előadás is fog szólni.

A hagyományos délutáni kerekasztal pedig a Ptk. hatályba lépése óta legvitatottabb kérdésben nyújt lehetőséget kulturált eszmecserére: a gyermek mint „közös tárgy” címmel a közös szülői felügyelet és a váltott gondoskodás perspektíváit tűzi napirendre. A meghívott, neves bíró, ügyvéd valamint pszichológus kollegákat – ez az elmondottak fényében talán nem meglepő – úgy kértük fel, hogy az ellentétes álláspontok hangot kapjanak. A problémák gyakoriságára tekintettel ez évi konferenciánkat nyugodtan illethetnénk a „mindennapi pereink” elnevezéssel is.

Az utóbbi években előtérbe került Magyarországon a közvetítés, azaz a mediáció mint a konfliktusok, viták egyik ún. alternatív rendezési módja. Sokat és sokszor beszéltünk róla, 2014-ben az említett tavaszi családjogi konferencián is kerekasztal-beszélgetés tárgya volt; mi indokolhatja az ez iránt támadt érdeklődést?

A szülők, házastársak közötti perek éleződését az érintett felek, de – megkockáztatom – az egész társadalom rosszul éli meg. Ennek ellenpólusaként már az 1990-es évektől megjelent több területen az alternatív vitarendezés legkedvezőbb módszere: a mediáció, eleinte civil kezdeményezésként. 2002-ben törvény született a magyarul közvetítői tevékenyégre keresztelt mediáció folytatásának feltételeiről, szervezeti kereteiről. Elsődleges cél a felek megegyeztetése volt még a pert megelőzően jogvitás kérdéseikben.

A mediáció lényege ugyanis, hogy a vitás kérdéseiket a felek, szakember segítségével maguk oldják meg, és megállapodásuk önkéntesen, hatósági kényszer nélkül végrehajtható, a tartós kapcsolatokban pedig megőrzi a bizalmat közöttük. Nagy kérdés volt, hogyan kapcsolódjon a mediáció a bírósági eljáráshoz, ezért 2009–2010-ben kísérleti program folyt három kiválasztott bíróságon, amely igazolta, hogy a perbe vitt jogvita megoldásában is komoly esélye van a megegyezésnek, ha megfelelő szakértelemmel vezetjük a feleket a megoldás felé.

2012-ben törvénybe iktatták a bírósági közvetítés lehetőségét, módosítva a Polgári perrendtartást, hogy különböző kedvezményekkel inspirálják a feleket a mediáció igénybe vételére és megfelelő eszközöket adjanak a bíró kezébe ennek elősegítésére. Az Országos Bírósági Hivatal hatékony támogatásával alakult ki az a rendszer, amely a bíróságon belül nyújt személyi és tárgyi feltételeket a mediáláshoz, végső megoldásában lehetővé teszi ezt a tevékenységet bírák, titkárok, rendelkezési állományba helyezett bírák részére is.

A folyamatot jelentősen meggyorsította, hogy a 2014. március 15-én hatályba lépett Ptk. a szülői felügyelettel kapcsolatos ügyekben – a gyermek érdekében – a bíróság és a gyámhivatal részére kötelezően elrendelhetővé teszi a közvetítést, pontosabban annak megkísérlését. Ezáltal a perek gyorsabb és békés befejezésére irányuló társadalmi és egyéni igény „összeér”, ami – ha elterjed – kedvező irányba kanyaríthatja az említett negatív jelenségeket.

Sokan és sokszor fejezik ki kétségeiket azzal kapcsolatban, hogy mennyiben lehet a mediáció sikeres megoldás, mennyiben alkalmazható egyáltalán itthon. Milyen érvekkel győzhetők meg a kételkedők akár a közvetítés, akár kifejezetten a bírósági közvetítés érdemeiről és eredményeiről?

Először is látnunk kell, hogy ezen a területen a kis eredmény is eredmény. Ha háromszáz közvetítésre utalt ügyből tíz fejeződik be megállapodással, amelyet a bíróság – részben vagy egészben – egyezségként jóváhagyhat, már jobb lehet a közérzetünk. Nem szabad türelmetlennek lenni, sietni, kiemelkedő statisztikákat várni; hosszú folyamat, amíg az emberek eljutnak a ”ha per úgymond, hadd legyen per” szemlélettől addig, hogy a békés megegyezés szándékával induljanak a vitarendezéshez.

Fontos az is, hogy a közéletben, a médiában milyen mintákat látnak. Induljunk ki abból, hogy mindenkinek jobb a béke, a volt házastárssal, szomszéddal, üzleti partnerrel a jövőbeni elkerülhetetlen együttműködés esélye, mint az idegölő pereskedés. És ugyanez igaz a bíróság oldaláról is: Guy Canivet, a francia Semmitőszék tiszteletbeli elnöke ezt szépen fejezte ki, amikor ezt mondta: „…a jogvita békés megoldása megfelel az igazságszolgáltatás modern felfogásának, egy olyan igazságszolgáltatásnak, amely megfigyel, elősegíti a megegyezést, megkönnyíti a végrehajtást, vigyáz a felek közötti jövőbeni kapcsolatra, amely megóvja a társadalom szövetét.” Ami mindenkinek érdeke, annak sikerében miért kételkedjünk?

A teljes interjú ide kattintva elolvasható.

Az interjút készítette: Dr. habil. Szeibert Orsolya egyetemi docens

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


Utolsó kép


Hirdetés



Archívum

Naptár
<< Június / 2017 >>


Statisztika

Most: 10
Összes: 1805294
30 nap: 21219
24 óra: 806