Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bontóper - meglepetésekkel

bontoper.jpgAmikor egy házasság eljut oda, hogy vagy az egyik fél vagy a másik, vagy mindkettő úgy gondolja, hogy nem szeretnék együtt folytatni, hanem válni szeretne, akkor a házasság felbontását kell kezdeményeznie az egyik házastársnak. A házasság felbontása történhet a házas felek közös megegyezéséről szóló egyezséget jóváhagyó bírósági végzéssel, vagy egyezség hiányában, a bontó okok vizsgálatát követően bírósági ítélettel.

A Csjt. hatálya alatt a magyar bontójog „a feldúltság elvét követve akkor teszi lehetővé a házasság felbontását, ha az teljesen és helyrehozhatatlanul megromlott. Ez úgynevezett kerettényállás, amely mögött kifejezett bontóokok nincsenek; a bíróságnak főszabályként fel kell tárnia a házasság megromlására vezető körülményeket. Akkor nem szükséges ezt megtenni, ha a házastársak egyező akaratnyilvánítással kérik a házasság felbontását, s ez a nyilatkozat végleges elhatározáson alapul, befolyásmentes és egyezően kerül előterjesztésre. A véglegességről azáltal győződik meg a bíróság, hogy a házastársak elvarrják közös életük valamennyi szálát: megegyeznek a járulékos kérdésekben. Nemcsak a járulékos kérdésekben való megegyezés jelenti a közös megegyezésen alapuló bontást, hanem egyéb feltételek mellett a legalább három éve tartó különélés (de a bírósági gyakorlatban ez utóbbi lehetősége nem gyakran jelenik meg).”

Az új Ptk. rendelkezései is megtartják a feldúltság elvén alapuló házasság felbontására irányuló szabályokat. Új rendelkezése az új Ptk.-nak, hogy az életközösség helyreállítására való kilátás lehetőségét az életközösség megszűnéséhez vezető folyamat, illetve a különélés időtartama alapján kell vizsgálni. Az Európai Családjogi Bizottság, azaz a Commission on European Family Law (CEFL) bontójogi elveinek vizsgálatával foglalkozott egy tanulmány összehasonlítva a magyar bontójogi elvekkel. A magyar feldúltsági elvhez képest a CEFL bontójogi elvének egészen más az alapja, „a házasság felbontásának két típusát ismeri: a házastársak közös megegyezésén alapuló bontást és az egyik házastárs beleegyezése nélküli bontást. Sem a vétkesség, sem a feldúltság elvét, sem ezekre történő utalást nem tartalmaz a CEFL javaslata, s nem ismer további bontóokokat sem.”

A CEFL javaslat foglalkozik a meggondolási idővel is, amelyet a tanulmány szerint a magyar szabályozás nem ismer. Álláspontom szerint ehhez hasonló a magyar szabályozásnak a házassági perben meglévő speciális eljárásjogi szabálya. Véleményem szerint a magyar szabályozásban meglévő határidők – miszerint az első tárgyalást követően három hónapon belül kérheti bármelyik fél az eljárás folytatását, és a kérelem benyújtását követő 30 napon túlra tűzheti ki az eljáró bíró a következő tárgyalást – elegendőek a felek valós szándékának átgondolásához. Amennyiben a felek már az első tárgyalásra a házasság felbontásának komoly és végleges szándékával érkeznek, abban az esetben szinte a tárgyalás után rögtön beérkezik valamelyikük kérelme a folytatás iránt.

Új rendelkezése a házasság felbontása iránti eljárásnak, hogy a házastársak a házassági bontóper megindítása előtt vagy a bontóper alatt – saját elhatározásokból vagy a bíróság kezdeményezésére – kapcsolatuk, illetve a házasság felbontásával összefüggő vitás kérdések megegyezésen alapuló rendezése érdekében közvetítői eljárást vehetnek igénybe. A kommentár szerint a bíróságnak a közvetítői eljárást nyilván akkor kell kezdeményeznie, ha a körülmények alapján egyértelmű, hogy a felek között még nem mérgesedett el a viszony, hajlandóságot mutatnak arra, hogy a vitás kérdéseket békésen rendezzék, vagy közöttük csupán részletkérdésekben van vita.

A felek saját elhatározását nem lehet befolyásolni, azt nekik kell eldönteniük, hogy mikor és miért, illetve milyen céllal, a valós megegyezés szándékával igénybe vesznek-e közvetítői eljárást. Álláspontom szerint az már nehezebb kérdés, hogy a peres eljárásban eljáró bíró hogyan tudja eldönteni, hogy közvetítői eljárást kezdeményezzen-e a felek között. A bírónak kell eldöntenie, hogy ő maga a peres eljárásban el tudja-e érni ugyanazt az eredményt, ugyanannyi idő alatt, ugyanannyi költséggel, mint ha a felek megegyezésének megszületését egy erre szakmailag felkészült közvetítő segíti. Bizonyára vannak olyan esetek, amelyekben az eljáró bíró a közvetítői eljárás kezdeményezésével a bíróság számára időt és munkát takarít meg, mert a felek alkalmasak arra, hogy egy közvetítő segítségével megállapodásra jussanak, amelyet az eljáró bírónak csak jóvá kell hagynia.

A másik embertípus esetében viszont a bírósági eljárás csak tovább húzódna, mert álláspontom szerint akár az ellenkezőjét is kiválthatja a közvetítői eljárás, akár a felekben tovább mérgesítheti a viszonyt. Én személy szerint nagyon kíváncsi lennék, hogy ha egy családjogi esetet bíróként kellene tárgyalnom, akkor meg tudnám-e állapítani a felekről, hogy mint bíró kezdeményezzem-e nyugodt szívvel a közvetítői eljárást vagy sem.

A „Mindennapi családjog” sorozat egyik kötetében foglaltak szerint „a család végleges felbomlásának folyamata nem a házasság felbontására vonatkozó elhatározással kezdődik meg, és a teljes különválás nem zárul le a házasság bírói felbontásával. […] A család szétesésének nyílt vállalását: a válást megelőző események azonban minden esetben hatással vannak a gyermek életére is. Ez nem azt jelenti, hogy a gyermek érdeke a válás mindenáron történő elkerülése, a teljesen feldúlt, működésképtelen házasságok fenntartása lenne. Az ilyen kapcsolatok mesterséges fenntartása ugyanis szintén károsító hatású, a gyermekben szerepjátszást, megalkuvást, távolságtartással járó befeléfordulást vagy éppen valamelyik szülővel kapcsolatos nem kívánatos azonosulási kényszert válthat ki.”

„A gyermek elhelyezésével és tartásával kapcsolatos jogviták elbírálása – a felbomló házasságok és élettársi kapcsolatok nagy száma miatt – számszerűségében és társadalmi jelentőségében is a családjog legfontosabb kérdései közé tartozik. A nem túl részletes (a gyermekelhelyezés tekintetében kifejezetten szűkszavú) jogszabályi rendelkezések mellett ezeken a területeken az évtizedeken keresztül „míves gondossággal” kialakított, az utóbbi években szemléletében sokat változott bírói gyakorlatnak kiemelkedő szerepe van.”

A jogszabályi környezet szerencsére mára megváltozott a hivatkozott szakirodalomban korábban megfogalmazott véleményhez képest, ugyanis a jelenleg hatályos Ptk. – amely a családjogi rendelkezéseket is magában foglalja – már részletesebb szabályozást tartalmaz éppen azáltal, hogy a korábbi bírói gyakorlatban kialakult szabályokat emelte törvényi szintre. Jelenlegi munkám során azt tapasztalom, hogy a bírósági panasznapon megjelenő felek harmada, közel fele a – hétköznapi szóhasználatban továbbra is használt kifejezéssel - gyermekelhelyezés (szülői felügyelet gyakorlása) és gyermektartás rendezését szeretné elindítani.

Az alábbi jogesetnél – ahol véleményem szerint esélytelen lett volna az ügyben közvetítői eljárással bármiféle eredményt is elérni – a feleség kísérletet tett a közös megegyezésre, amint az az iratokból is egyértelműen kiderül, azonban mivel a férj a legkisebb hajlandóságot sem mutatta az ezirányú együttműködésre, így megkezdődött a per. Véleményem szerint 2006. tavaszán egyik fél sem – beleértve jogi képviselőiket is – gondolt arra, hogy jogerősen csak 2013 októberében fog befejeződni a kettejük „kapcsolata”.

A megtörtént jogeset ide kattintva olvasható.

Dr. Potháczky Dóra

 
 


Utolsó kép


Hirdetés



Archívum

Naptár
<< Július / 2017 >>


Statisztika

Most: 10
Összes: 1804499
30 nap: 21392
24 óra: 603