Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A bántalmazás témaköre még mindig tabu a tárgyalótermekben

bontoper.jpgMeglehetősen furcsa bírói gyakorlatra mutat rá egy budapesti válófélben lévő kisgyermekes anyuka esete, akivel éveken át brutálisan bánt a férje, és az arra vonatkozó kérelmét, hogy az apát távol tarthassa a gyerektől a bontóper lezárultáig, másodfokon is elkaszálta a bíróság.

Az első fokon ítélkező bíró szerint a nő a megelőző távolságtartással csak a bontópert szerette volna befolyásolni, és az anya szerint is a tárgyalás inkább arról szólt, hogy neki milyen felelőssége van a helyzet kialakulásában. Jogvédők szerint a jelenlegi gyakorlat egyáltalán nincs tekintettel arra, hogy az áldozatok milyen súlyosan traumatizált állapotban vannak, mire eljutnak a válásig, és kérik a bíróság segítségét.

„A bíróság szemében mintha láthatatlan lenne a bántalmazás” – mondta a hvg.hu-nak Éva, akit a férje éveken át vert, és aki szerint mind a válópere, mind a megelőző távoltartási meghallgatás során nem foglalkozott a bíróság a szexuális erőszak kérdésével. Hogy a férj a kislány szeme láttára szorongatta és fogdosta a nőt, a jegyzőkönyv szerint – a férj verziójának megfelelően – valójában „békülési kísérlet” volt, hogy egybetartsa a családot. Spronz Júlia, a jogvédő PATENT Egyesület jogásza megerősítette, hogy a bántalmazás kérdéskörének boncolgatása általában még mindig tabu a tárgyalótermekben.

Tapasztalata szerint rendszeresen előfordul, hogy a hosszú elnyomás után önmagukon erőt vevő áldozatok, akik a hatóságok segítségével keresnének védelmet, nem csak érzéketlenséget, elutasítást találnak a bíróságon, hanem egyenesen megalázzák őket. Szerinte ez történt Évával is, aki csak magát és gyermekét akarta biztonságban tudni férjétől, amíg a gyermekelhelyezésről a válás során nem születik döntés.

„A bíró azzal kezdte, hogy mennyire elszaporodtak a megelőző távoltartással kapcsolatos kérelmek, amióta erre lehetőség van” – mondta a megelőző távoltartási tárgyalásról a nő ügyvédje, aki a hvg.hu-nak anonim nyilatkozott. Éva szavahihetőségét már meghallgatása legelején elvitatták. A bíró felvetette, hogy a nő csak azért akar távoltartási végzést szerezni a férje ellen, hogy azzal visszaélve a bontóperüket befolyásolja. Ráadásul a bíró szerint pont Éva indítványa állt a házastársak békéjének útjába.

„Többször is megkérdezte, hogy nem állunk-e el, mert miattunk nem lehet békésen megegyezni” – mesélte az ügyvéd, aki szerint a megegyezés ilyen esetekben mítosz. „A bántalmazóval nem lehet békülni – magyarázta Spronz Júlia. – Kevesen fogják fel, hogy mindig a bántalmazó az, aki hatalmat gyakorol, nem pedig az, aki elszenvedi.”

Igaz, a férj azt vallotta, sosem bántotta a feleségét, csak felemelte a hangját, mert Éva sokat hisztizett, és így igyekezett őt megnyugtatni. Ennek ellenére, még a házasságuk előtt készült egy kép a nőről, amelyen számos véraláfutás látható az arcán. „Ezt tényleg maga csinálta?” – kérdezte a bíró a bántalmazótól a kép láttán, amit aztán nem fogadott el az erőszak bizonyítékaként, mert túl réginek találta. A bántalmazást a bíró nem tekintette „akut problémának”, pedig két éve folyamatosan tart.

Spronz Júlia elmondta, hogy a távoltartási meghallgatásokkal kapcsolatban a jogsegélyszolgálatukon több a negatív, mint a pozitív visszajelzés. Havi öt, Éváéhoz hasonló esettel fordulnak hozzájuk. Júlia szerint általános joggyakorlat, hogy az eljárás csak nevében megelőző, valójában nagyon is csak akut problémákkal foglalkoznak.

„Ha a meghallgatás előtt öt napig nem vernek agyon, akkor nem foglalkoznak veled. A joggyakorlat csak a közvetlen bántalmazást értékeli veszélyhelyzetként, pedig a direkt fizikai erőszakhoz vezető lépések felismerhetőek a szakemberek számára” – mondta a jogvédő, aki szerint a traumafeldolgozásban ilyenkor nyilván nem segít az igazságszolgáltatás, sőt, pont az ellenkező hatást éri el azzal, hogy a szavahihetőséget megkérdőjelezi, és az ügyfelet megalázza. Spronz szerint ezzel szemben a nő javára meghozott végzés visszaadja a bántalmazott igazságszolgáltatásba vetett hitét, és a gyógyulásban is segít.

A húszas évei végén járó Éva nem sokkal a most másfél éves gyermekük születése előtt házasodott össze férjével. Kapcsolatuk már ekkor sem volt felhőtlen, mert a férfi már a házasságuk előtt verte Évát. Egy alkalommal kékre és lilára ütötte az arcát, de orvosi látlelet nem készült róla, mert a bántalmazott nők többségéhez hasonlóan Éva is szégyellt orvoshoz menni. A férj nemcsak ütött, folyamatos lelki terrorban, illetve anyagi függésben is tartotta társát.

A nő elmondása szerint a férj a mai napig is rendszeresen terrorizálja őt verbálisan, társaságban is mocskolódik és megalázza. „Majd megmondom a gyerekemnek, hogy az anyja egy kurva” – hangzott el például a férj szájából az utcán, ő ellenben a meghallgatás során tagadta ezt a viselkedést. A nő szerint nyilván a gyermekének is árt, ha előtte üvöltözik vele az apa.

„Amikor terhes voltam, már írtam a Lea Otthonnak” – kezdte Éva menekülésének történetét (A Lea Otthon befogadja a nehéz sorsú fiatal anyákat és gyermekeiket, akiknek nincs hová menniük – a szerk.). Először másfél hónappal a szülés előtt költözött el a férjétől, mert hiába könyörgött neki, hogy a babaszobából költöztesse ki a barátját, és vegyék meg végre a babakelengyét.

Átmenetileg a szüleinél talált menedéket, de a férj egy héttel a szülés előtt rendezte a dolgokat, Éva visszament hozzá. A házasság azonban továbbra is rossz volt, és ha Éva a válást említette, a férj bedühödött. „Mondogattam neki, hogy el fogok válni, de erre azt mondta, hogy a gyerek marad, mert mi vagyunk a család” – mesélte el Éva.

Legközelebb akkor költözött vissza a szülőkhöz, amikor a befizetetlen számlák miatt épp kikapcsolták a villanyt. „Félek tőled. Beadtam a válást. Ez nem bűncselekmény, hanem menekülés. És nem foglak beengedni, mert őrült vagy” – írta férjének egy SMS-ben, aki nem hagyta magát. Még aznap éjjel, betörve a szülőkhöz, félrészegen megjelent a vidéki kisvárosban.

Éva elment a rendőrségre feljelentést tenni, ahol le akarták beszélni a jegyzőkönyv felvételéről, de az ügyvédje ragaszkodott a feljelentéshez. Végül a büntetőeljárást közvetítői eljárásra utalták, és mivel a férfi annak során bocsánatot kért az elkövetettekért, meg is szüntették azt.

Éva ezután visszatért Pestre, hogy befejezze a folyamatban lévő képzését, és hogy elhelyezkedhessen. Ezalatt egy barátnőjénél lakott. Eleinte nem akarta, hogy a lánya találkozzon az apával, de attól tartva, hogy ez hátrányt jelenthet a bontóper során, a gyerek miatt újra találkozni kezdett a férfival. „Amíg nem dönt a bíróság, addig közös felügyeleti jog van” – magyarázta a lépést az ügyvéd.

A férj alakította ki a látogatási rendet, hogy mikor és hol találkozzanak. Éva azért tartja magát ehhez, mert nem akarja őt feldühíteni, de a kislányát sem akarja elengedni az apjához, mert fél, hogy nem kapja őt vissza. Ezt a helyzetet megoldandó kérvényezték a megelőző távoltartást, amelyet első fokon elutasított a megalázó meghallgatás után a bíróság, mert nem találták bizonyíthatónak az erőszakot.

A nő feljelentést is tett férje ellen zaklatás, kapcsolati erőszak és információs rendszerek megsértése miatt. Ez utóbbi pont azért került bele a feljelentésbe, mert a férj feltörte az asszony Facebook-fiókját, elolvasta és lementette annak levelezéseit. „Azt mondta a bíró, hogy nem volt szép dolog, hogy nem szóltunk arról a férjnek, hogy feljelentettük” – mesélte az ügyvéd a megelőző távoltartás tárgyalásáról. A bíró azt is megkérdezte, hogy „miért viselkednek óvodás módjára”. Többek között a férj testvérének a levele sem érdekelte a bíróságot, amelyben „közveszélyesnek” titulálta a testvérét.

Az ügyvéd jelölt meg négy tanút, a bíró egyiket sem hallgatta meg azzal az indoklással, hogy „a tanúk az együttélés idejéből származó eseményekre hivatkoztak volna, amely a bontóper tárgya”, továbbá családtagok, ezért nem is lennének elfogulatlanok. „Egyszer, amikor megpofozott, egy barátja is szemtanúja volt, de ő úgysem tanúskodna” – válaszolta Éva a kérdésünkre, hogy az erőszaknak van-e olyan tanúja, aki nem családtag.

Az ügyvéd elmondása szerint a meghallgatás során „mi voltunk a nők, ők voltak a férfiak”. A végzésben Éva legtöbb adatát elírták, és az ügyvéd ezekkel együtt kérte a jegyzőkönyv kijavítását is, utóbbit azonban nem hajtották végre.

A bíróság szerint például az, hogy a nő ott volt az apósa születésnapján, „ténykérdés”, és nem érdemel javítást, Éva hiába nem jelent meg az ünnepségen, csak utána ment oda a gyermekét elaltatni. Apróságnak tűnhet, azonban az indoklás szerint ez bizonyítja, hogy jó kapcsolat volt Éva és az apósa között, „ezért a kapcsolattartás békésebb módon való megvalósítása lehetséges lenne a felek között”.

A bíró olyan – szakemberek szerint „tiltólistás” – kérdéseket tett fel a bántalmazott nőnek, mint például, hogy minek ment hozzá, ha félt? Miért ment vissza? Miért most tesz bejelentést? Szakértők szerint egy folyamatosan traumát átélő embertől nem elvárható, amit egy egyenlőségen alapuló kapcsolatban élő embertől elvárnánk, hogy döntéseit józan megfontolás alapján hozza. Aki félelemben él, önbizalomhiánnyal küzd és tehetetlennek érzi magát, annak mindez sokkal nehezebb. A bíró a viselkedésével Spronz Júlia szerint nem csupán nem védte meg az áldozatot, hanem azt üzente, hogy szabad bántalmazni.

Évának mára új, támogató párkapcsolata van. Az a jogvédők szerint szerencsés körülmény, hogy amikor elmenekült otthonról, még nem volt mellette az új párja. „A bírók nem szokták szeretni, ha az anyának van újabb kapcsolata, mert arra következtetnek, hogy milyen feslett erkölcsű”. Mivel a távoltartási kérelmüket azóta másodfokon is elutasították, a gyámhivatalban bíznak, akinek döntenie kell a kislány ideiglenes elhelyezéséről, amíg a bontóper is le nem zárul.

Kocsis Andrea

 
 


Utolsó kép


Hirdetés



Archívum

Naptár
<< Július / 2017 >>


Statisztika

Most: 20
Összes: 1804275
30 nap: 21467
24 óra: 612