Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nem érvényesülnek a fogyatékkal élő gyermekek jogai

fogyatek.jpgAz OECD összesített adatai szerint a magyar általános iskola alsó tagozatában (első osztálytól negyedik osztályig tartó periódusban) a letanítandó órák száma 60 percben számolva évente 616, míg ez a szám a vizsgálattal érintett 21 európai országban éves szinten átlagosan 768. A hazai iskolák felső tagozatán (ötödiktől nyolcadik osztályig) átlagosan évente 710 a kötelező órák száma, amely Európát vizsgálva évente átlagosan 882. A hazai középiskolai oktatásban az éves kötelező óraszám átlagosan 832, e téren a legalacsonyabb értéket Portugáliában mérték, ahol átlagosan 805 kötelező óraszám van évente, míg a legtöbb (1036) Franciaországban. Összességében, a vizsgált OECD államok közül Magyarországon a legalacsonyabb a tanítási órák száma.

A szaktárca kifejtette, hogy a fogyatékossággal élő gyermekek iskolai terhelésének időkeretét az Nkt. és a hozzá kapcsolódó jogszabályok a korábbi szabályozásban foglaltakkal azonos mértékben állapítják meg. Az Nkt. 27. § (8) bekezdése rendelkezik arról, hogy a tanuló annyi egészségügyi és pedagógiai célú habilitációs rehabilitációs tanórai foglalkozáson vesz részt, amennyi a sajátos nevelési igényéből eredő hátránya csökkentéséhez szükséges. Az EMMI rend. 138. §-a értelmében a kötelező egészségügyi és pedagógiai célú habilitációs, rehabilitációs tanórai foglalkozás megszervezésére meghatározott heti foglalkoztatási időkeretet abban az esetben, ha a tanulót külön osztályban tanítják, osztályonként kell biztosítani. Az órakeret azoknál a fogyatékossági típusoknál – látássérülés, mozgássérülés, hallássérülés, autizmus – magasabb, ahol az eredményes fejlesztéshez a tanulóval való egyéni foglalkozás szükséges.

A heti hét-tíz órás keret tehát az osztály tanulói között kerül felosztásra, nem egyéni többletterhelést jelent. Abban az esetben, ha a sajátos nevelési igényű tanuló nevelés-oktatása a többi tanulóval együtt történik, az időkeretet kilenc főre kell meghatározni és biztosítani, de ha az azonos heti időtartamú foglalkozásra jogosult tanulók száma négy vagy kevesebb fő, a meghatározott heti óraszám ötven százalékát kell biztosítani.

Új eleme a szabályozásnak, hogy az általános iskola felső tagozatán – a nevelőtestület döntése alapján – a habilitációs, rehabilitációs tanórai foglalkozások legfeljebb ötven, a középfokú iskolában legfeljebb hetvenöt százaléka a sajátos nevelési igényű tanulók tehetséggondozására, a tantárgyi követelmények eredményes teljesítését szolgáló felzárkóztatásra is fordítható.

A fogyatékossággal élő gyermekek iskolai nevelésének, oktatásának szervezésénél a tartalmi szabályozás alapdokumentuma – a Nemzeti alaptanterv mellett – a Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének irányelve és a Sajátos nevelési igényű tanulók iskolai oktatásának irányelve kiadásáról szóló 32/2012. (X. 8.) EMMI rendelet (Irányelv). Az Irányelv kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az iskolai nevelés, oktatás a tanulót ne terhelje túl, ennek érdekében – többek között – tartalmazza.

Az Oktatási Hivatal elnöke hivatkozott arra, hogy a Hivatal által korábban ellátott közoktatási hatósági ellenőrzési feladatok – melyek közé tartozott többek között a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 95/A. § (4) bekezdés a) és c) pontjában foglalt, az egyenlő bánásmód követelményére, valamint a tanulói óraterhelésre vonatkozó rendelkezések vizsgálata is – átkerültek a kormányhivatalok hatáskörébe. A 2012. szeptember 1-jén hatályba lépett nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 38. § (l)-(2) bekezdésének a) és c) pontja úgy rendelkezik, hogy az illetékes kormányhivatal a miniszter által jóváhagyott munkaterv alapján a köznevelési intézményben hatósági ellenőrzés keretében vizsgálja az egyenlő bánásmód követelményére és a tanulói óraterhelésre vonatkozó rendelkezések megtartását.

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatója jelezte azt is, hogy részletes, átfogó tanulói időmérleg vizsgálat egy évtizeddel ezelőtt készült Magyarországon így pontos ismeret nincs arról, hogy hogyan is tölti egy tanuló a napját, ugyanakkor az egyik kiemelt projekt kutatásaiból részleges friss információk vannak e témáról. Az 5. és 8. osztályosok adatai azt mutatják, hogy egy nap 30%-a telik tanulással, amely tartalmazza a kötelező, és a nem kötelező jellegű foglalkozásokat, illetve házi feladat készítését is. Házi feladat készítésével egyébként átlagosan 1-1,5 órát töltenek el a gyerekek ebben a korosztályban. Ugyanakkor az életkorral és az évfolyammal együtt növekszik a gyerekek terhelése is. Megjegyezte azt is, hogy az 5. osztályosok napi idejének 14%-át adja a TV nézés és a számítógépes játékok, a társas kapcsolatok (kortársak és család) összességében a napi tevékenységek 23%-át teszik ki. Aggasztó azonban, hogy alvásra nem jut kellő idő sem az 5. osztályosok, sem a 8. osztályosok körében.

Ezek az adatok arra hívják fel a figyelmet, hogy komplexebben vizsgálatot igényel a kérdés, tehát nem csak azt kell nézni, hogy mennyi idő jut az egyes tevékenységekre, hanem például azt is, hogy ezek a tevékenységek mit is takarnak, vagyis a játék, a pihenés és a szabadidő hogyan valósul meg. Kiemelte azt is, hogy a különböző társadalmi csoportokban eltérően jelennek meg a problémák, az alacsony státuszú szülők gyermekeinek oktatásában az iskolának hatékonyabb hátránykompenzációs tevékenységet kell végezni és így éppen az iskola segítheti hozzá, biztosíthatja a gyerekeknek a játék, a pihenés és a szabadidős tevékenységeik megvalósulását.

Részletes kutatás a témában 2002-ben történt. Akkor a tanulói terheket négy összetevővel mérték: az iskolai tanórákon eltöltött idő; az iskolában, és az iskolához kapcsolható programokra történő felkészülési, valamint a közlekedésre fordított idő; az iskolai tanórákhoz kapcsolódó, iskolában és iskolán kívül igénybe vett különórák ideje; az otthoni, iskolai felkészülésre szánt idő. Az adatok szerint 2002-ben az általános iskola 4. és 6. évfolyamán a tanulók hetente átlagosan hozzávetőleg 40 órát elfoglaltak, a 8. évfolyamon pedig heti 45 órát. A gimnáziumokban átlagosan 49,5-54 órát tesz ki az iskolával és különórákkal kapcsolatos kötött idő.

A szakközépiskolákban évfolyamról évfolyamra nő a munkaterhelés, mértéke hasonló, mint a gimnazistáké. A szakiskolákban átlagosan 45 óra a heti munkaterhelés nagysága. Ki kell emelni, hogy a munkaterhelés iskolatípusonként nagyon különböző, főként az iskolán kívüli foglalkozások igénybe vételében vannak számottevő eltérések. A kutatás 2002-ben azt is kiemelte, hogy a tantárgyi terhelés mértéke különböző, a tanulók „tetszési indexét” minden iskolatípusban a testnevelési óra vezette. Tanulók és szülők egyöntetű véleménye volt, hogy az erre fordítandó iskolai órák számát növelni kellene. Ez az a tárgy, amelyre nem kell hagyományos módon készülni a diáknak, s ezért önmagában is felüdülést, könnyebbséget jelent. Emellett a tanulói időfelhasználás szerkezetének átalakulása háttérbe szorította a sport-jellegű (mozgás, testedzés) programokat, így emiatt is felértékelődött az iskolai időkeretek között jelenlévő testnevelés szerepe.

A kötelező tanórai órakeret az elmúlt években változott, a 2010/2011-es tanévhez képest a 2013/2014-es tanévre 1-8. évfolyamon 2,5-3 órára növekedett. Ugyanez a növekedés a 11. és 12. évfolyamon is megfigyelhető. Ettől eltér a 9. és 10. évfolyam kötelező tanórai időkerete, ezeken az évfolyamokon jelentősebb, 4-5 órás emelkedést hoztak az új kerettantervek. A mindennapos testnevelés bevezetésével – az éves testnevelés óraszámok tekintetében – Magyarország európai viszonylatban a 4-5. helyen áll, Szlovéniával együtt. A felmenő rendszerben történő bevezetés azt eredményezi majd, hogy néhány éven belül az első helyre kerül hazánk ebben a tekintetben.

Jellemzően a munkaterhelés közel kétharmadát az iskolai tanórák, több mint 20 százalékát a tanórákra való felkészülés adja. Az utazási idő, a kötött idő 5 és 10 százalékát teszi ki, azonban a szakiskolákban ez meghaladja a 10 százalékot. A különórák átlagos időterhe 4-10 százalék közé esik. A legnagyobb a leterheltségük a 10. évfolyamos gimnazistáknak. A szakközépiskolákban évfolyamról évfolyamra nő a munkaterhelés, a 12. évfolyamosok átlagosan heti 4 órával több a lekötött idővel bírnak, mint 10. évfolyamos társaik. A különbség legnagyobb részt az otthoni tanulásra fordított idő megnövekedéséből ered, de valamivel magasabb az iskolai óraszám-terhelés is, és a különórákra fordított idő is növekszik. A 10. évfolyamos szakiskolások kötött ideje átlagosan 45 óra, ami megegyezik a 8. évfolyamos általános iskolásokéval. Ugyanakkor a belső szerkezete jelentős eltérést mutat. A szakiskolásoknál a tanórák száma, és az utazási idő viszonylag magas, míg a különórákra és otthoni készülésre fordított idő viszont igen alacsony.

Az iskolai tevékenységhez kapcsolódó, nem tanórai jellegű foglalkozások átlagos időtartama önmagában nem magas (heti 1,8-5,4 óra között mozgott 2002-ben), ám iskolatípustól, valamint a szülők anyagi helyzetétől függően jelentős különbséget mutat. Jellemzően a szakiskolások veszik legkevésbé igénybe, míg a gimnazisták a leginkább. A különórák átlagos ideje ugyanakkor a településtípustól is függ. A városokban átlagosan magasabb a különórákra járók száma, mint a kistelepüléseken.

Az osztályok számára engedélyezhető időkeretben nagyobb módosulás tapasztalható a három tanévben. A 2013/2014-es tanévben ez az időkeret megduplázódott az előző évhez képest. (Az összevetés azonban csalóka, hiszen az új törvény fogalmi változásokkal is együtt járt.) Míg az alsó évfolyamokon 24,5 (4. osztályban 27,5) óra volt, addig 2013-ban 52 (4. osztályban 56) óra lett az engedélyezhető időkeret. Ez az időkeret az, amelyek az iskolák az egész napos iskolai program megvalósítására fordíthatnak. A felső tagozaton is jelentős a változás, de nem akkora, mint az alsósok körében. Az 5. és a 6. évfolyamokon 31-ről 51 órára, míg a 7. és a 8. évfolyamokon 35,5-ról 56 órára emelkedett az engedélyezhető időkeret. A 9. és a 10. évfolyamon 57 órára, míg a 11. és 12 évfolyamon 58 órára emelkedett ez az időkeret 43,4 és 51,5 óráról.

A friss kutatási eredmények a tanulók egy átlagos napjának/hetének modellezésében a kötelező órakeretek mellett figyelembe veszik még az utazási időt, az iskolán kívüli különórákat, valamint az otthoni felkészülési időt. A 2002-es vizsgálat időmérlege azt mutatta, hogy a kötelező tanórák jelentik a munkaterhelés hozzávetőleg kétharmadát. A kutatók becslése szerint, ha ezt a terhelési szerkezetet átszámítják a jelenlegi kötelező órakeret számaival, akkor összességében 1-3. évfolyamon 37,5 óra, 4.-6. évfolyamon 42, 7. és 8. évfolyamon 46,5, 9. évfolyamon 52,5,10. évfolyamon 54,11.-12. évfolyamon 52,5 óra az iskolai kötött idő. A különböző iskolatípusok tovább differenciálhatják ezt az átlagértéket. Megbízható és hiteles adatokat csak egy új időmérleg vizsgálat mutathat.

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet 2013-ban végzett több mint 20 ezer 9. osztályost érintő felméréséből az derül ki, hogy a tanulók átlagosan kétharmada jár valamilyen iskolai vagy iskolán kívüli külön foglalkozásra. Míg a gimnazisták csaknem négyötöde tartozik ebbe a csoportba, addig a szakközépiskolások 63%-a, a szakiskolásoknak pedig a fele. A gimnazisták esetében a különórákra járók között relatíve magasabb azoknak az aránya, akik iskolán kívüli foglalkozásokon vesznek részt, míg az érintett szakközépiskolások és szakiskolások esetében az iskolai külön foglalkozásoknak valamivel nagyobb az aránya. A különórák közül a sport és az idegen nyelv a két leggyakoribb. Sportolni minden második fiatal jár szervezetten, ezen belül azonban a képzéstípusok szerint eltérés figyelhető meg: míg a szakiskolások harmada tartozik ebbe a csoportba, addig a gimnazisták több mint fele. Az idegen nyelvi képzést tekintve is a gimnazisták vannak előnyben, csaknem 30%-uk jár az iskolában tanórán kívül, vagy az iskolán kívül nyelvi képzésre, míg a szakiskolások alig több mint 15%-a.

A nemzetközi gyakorlatban a kötelező tanítási idő adatgyűjtésére lehet támaszkodni (Eurydice és az OECD). Tekintettel arra, hogy a tanítási órák hossza országonként eltérő lehet (az európai gyakorlatban minimálisan 35, maximálisan 50 perc egy tanítási óra időtartama), az adatok összehasonlíthatósága miatt 60 perces órákra számolták át az adatokat. A kötelező óraszámok tekintetében Magyarország az európai országok között abba a csoportba tartozik, ahol az 1-8. évfolyam összóraszáma igen alacsony, csak Horvátországot és Bulgáriát előzi meg. Az országok közötti különbség igen nagy, nyolc olyan ország is van, ahol 7000 óránál is magasabb az összóraszám, míg hazánkban alig haladja meg ez az érték az 5000-et. Az óraszámok akkor mutatják megbízhatóbban a tanulói terhelést, ha a tanítási napok számát is figyelembe veszik. Európai viszonylatban ez az adat 141 és 200 nap között mozog. Ennek oka, hogy a tanítási szünetek eltérő hosszúságúak, valamint néhány országban a tanulók nem heti öt napot járnak iskolába (például Franciaországban négy napos az iskolai hét). Becslések szerint a tanítási napok száma átlagosan 180 körül mozgott az elmúlt tanévben, Magyarország (182 tanítási nappal) ebből a szempontból átlagosnak tekinthető.

A testi, érzékszervi, vagy szellemi fogyatékosságuk miatt hátránnyal küszködő diákoknak joguk van az állapotuknak megfelelő ellátáshoz, fejlesztéshez. Ehhez nyilvánvalóan nem elégséges akkora heti óraszám, mint a haladásban nem akadályozott tanulók esetében. Ezért rendelkezett úgy a jogalkotó, hogy számukra habilitációs, rehabilitációs többlet órát biztosít, amelyet a gyakorlatban sokszor a rendes tanórával egy időben, azzal párhuzamosan tartott speciális szakemberigényű foglalkozáson biztosítanak, előfordul azonban, hogy csak a kötelező órák után tudja az iskola megszervezni a fejlesztést, felzárkóztatást.

A Fodor József Iskola-egészségügyi Társaság elnökének és főtitkárának véleménye szerint a szülők, az oktatásügy és a társadalom közös felelőssége, hogy a gyermekek számára biztosítsák a szabadidő eltöltéséhez a megfelelő lehetőségeket. A gyermekek játékhoz, pihenéshez fűződő jogát együtt kell értelmezni az egészséghez fűződő jogukkal, nem akármilyen játék és nem akármilyen pihenés szolgálja az egészségüket. A nevelési-oktatási intézmények által szervezett szabadidős, sport és művészeti foglalkozások hozzájárulnak az esélyegyenlőség biztosításához. Az iskolák között ugyanakkor jelentős különbségek lehetnek a délutáni szabadidős programok biztosításában. Tapasztalatuk szerint éppen a fogyatékosokat nevelő intézményekben folytatnak élénk művészeti tevékenységet alapítványokkal együttműködve (zenés, játékos foglalkozások, színjátszás stb), de az ép tanulók részére is szükséges lenne az iskolai délutáni szabadidős programok szélesítése, valamint osztályszintű délutáni közösségi programok szervezése a gyermekek igényeinek megfelelően.

Álláspontjuk szerint az iskolában eltöltött idő önmagában nem jelzi a tanulók túlterheltségét. Felhívta a figyelmet arra, hogy a tanórai foglalkozások számán túl a gyermekek teherbíró képességét befolyásolja pl. az étkezés rendszeressége és minősége, a sportolási szokások, a társas kapcsolatok minősége, vagy, hogy képességeinek megfelelő képzést választott-e a gyermek. A tanulók túlterhelésének ellensúlyozását jelenti a 2012 óta fokozatosan bevezetésre kerülő mindennapi testnevelés is. Segít a fizikai és mentális egészség fenntartásában, javítja a tanulási képességet is, több idő szükséges azonban a sportot követően a tisztálkodásra, 10 perc alatt nem tudnak megmosakodni, átöltözni és eljutni a következő órára. Gyakorlati tapasztalataik azt mutatják, hogy a tanulók részére átadandó ismeretanyagot a Nemzeti Alaptanterv 2012. évi megújításakor sem sikerült csökkenteni: ez a tanulók túlterhelésének további csökkentése érdekében még szükséges feladatnak látszik a jövőre nézve.

Az Országos Gyermekegészségügyi Intézet főigazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy a rekreációs, egészségfejlesztési, kulturális, morális nevelés részeként tartott iskolai alkalmakat (pl. tornaóra, hittanóra) az esetek jó részében osztályozzák, ami a bemeneti-kimeneti mérésnek egy meglehetősen elvárás-központú alkalmazása megkérdőjelezi a belső motiváció kialakulásának sikerét.

Az ELTE Fejlődéslélektani Tanszékének egyik korábbi vizsgálata szerint (Kollár, 1997) a magasabb évfolyamok felé haladva a tanulók terhelése emelkedik, pszichoszomatikus állapota és iskolához való viszonya romlik. A tanulás érdemjegyekkel mért eredményessége a befektetett időhöz és energiához képest alacsony. A vizsgálat a terhelés növekedésével emelkedő számú veszélyeztető tényezőt azonosított a rendszertelen étkezés és a kevés alvás területén. A tanulók saját érdeklődésére alapozott délutáni elfoglaltságok, a differenciált követelményeknek, a teljesítményt elváró, ugyanakkor támogató iskolai légkör, a sikerélmény, a teljesítményszorongás mérséklése segíthet a káros hatások mérséklésében. A magasabb szintű teljesítmény elérésének eszközeként a pozitív motiválás a célszerű, mivel a rossz bizonyítvány és a tanulmányi kudarcok büntetése a teljesítmény csökkenéséhez vezetnek. A tanulók közti különbségek kezelésére fokozottabban kellene élni a fakultatív tárgyak, és tárgyon belüli differenciált tananyag lehetőségével.

A diákok iskolai közérzete szempontjából a tanárokkal való kapcsolatuk a meghatározó. Ebben három tényező tűnik kiemelkedőnek, a tanár-diák kapcsolat személyes jellege, a pozitív érzelmi kapcsolat, és a diákok iskolai teljesítménytől független megítélése. Mindehhez az szükséges, hogy a tanítás interaktív módon történjen, mód nyíljon arra, hogy a diákok személyes véleményt és saját élményeiket megmutathassák a tanórákon, és a tanórákon kívüli kötetlenebb találkozásokra is módja legyen a tanároknak a diákjaikkal.

29 fejlett ország gyermekeinek jólétét 5 dimenzióban vizsgálva, hazánk az összesített rangsor 20. helyét foglalja el. Különösen rossz a helyzet a magatartás, erőszak, és pszichoaktív szerek használata vonatkozásában, ahol a 24., illetve a lakhatás és környezet szempontjából, amelyet tekintve a 22. helyen van az ország.

A Korai iskolaelhagyás témában a TEMPUS Közalapítvány által koordinált QALL – Végzettséget mindenkinek vizsgálat pontosan körüljárja, mely faktorok befolyásolják a hazai közoktatás és benne a gyermekek, fiatalok lehetőségeit, felhívják a figyelmet a minőségi elemek fontosságára, bemutatják az oktatási és szociális tényezők, ill. kimenet közötti szoros összefüggést. A Legyen Jobb a Gyermekeknek Nemzeti Stratégia tanulmányaiból jól ismert, hogy a gyerekek jelentős százaléka él segélyezési küszöb alatti egy főre jutó jövedelemmel rendelkező háztartásban, ahol a szülők semmilyen - sem humán, sem anyagi - kapacitással nem rendelkeznek az oktatás, a továbbtanulás, a hosszútávú életcélok felállítása, az egészséges életmód, beleértve a táplálkozást, biztosítása tekintetében. A marginalizálódás nemritkán kapcsolódik a kriminalizációval és bűnelkövetéssel. Az iskolai egészségnevelés területei között hangsúlyozta, hogy a fizikai aktivitás esetében a kormányzat a mindennapos testnevelés bevezetésével a gyermekkori elhízás megelőzése és csökkentésére irányuló populációs szintű intézkedést hozott, mely az elhízáson kívül a tartásjavítás fejlesztését, a tartáshibák megelőzését és mentális problémák csökkentését szándékozott csökkenteni.

A mentális betegségek megjelenése, felismerése illetve kezelésének és még inkább megelőzésének igénye össztársadalmi probléma. A WHO szerint 2020-ra 50%-kal emelkedik a lelki beteg gyermekek száma. Az egészséges évek veszteségének (DALY) 30 %-a ered a lelki egészség zavaraiból. Az önkárosító magatartásformák (dohányzás, alkohol, drog, önsértés) és a pszichoszomatikus betegségek formájában a lelki eredetű problémák egyaránt megjelenhetnek. Már 1993-ban a gyermekek 23,4%-a állt kezelés alatt magatartás problémák miatt. Ismert, hogy a 16 év feletti népesség 30,5%-a panaszkodik depressziós tünetekről. A lelki egészséget befolyásoló tényezők: társadalmi lemaradás (alacsony iskolázottság), túlzott szerepelvárás, kimerülés, stressz állapotok, bántalmazás elhanyagolás, negatív megküzdési technikák. A tanulók részére átadandó ismeretanyagot a Nemzeti Alaptanterv 2012. évi megújításakor sem sikerült csökkenteni.

A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint az Nkt. megváltoztatta a korábbi oktatásszervezést és olyan változtatásokat írt elő, amelynek bevezetése a megfelelő feltételek hiányában nem hozhatott megfelelő eredményt. Ezek közé tartozik az intézményrendszer államosításával egyidejűleg elrendelt intézmény szerkezeti átalakítás is. 2013. január l-jén ugyanis nemcsak állami fenntartásba vették az intézményeket, hanem, ezáltal megszűntek azok az általános művelődési központok, amelyekben egy szervként működtek az óvodák, iskolák, könyvtárak, művelődési intézmények stb. Azok az intézmények szűntek meg, amelyek biztosítani tudták a tanulók zavartalan továbbhaladását az óvodától az érettségiig, illetőleg biztosították a megfelelő kereteket ahhoz, hogy a tanulók hozzájuthassanak a tanulás mellett a szórakozáshoz, a pihenéshez, a sporthoz.

Véleménye szerint a tanulók helyzete alapvetően megváltozott már 2010-ben. Ennek indoka, hogy a közoktatásról szóló törvényből kivették a „buktatás tilalmát,” valamint feloldották a szöveges értékelés kötelező voltát. A tanulói terhelés nyilvánvalóan megváltozott azáltal is, hogy az úgynevezett kompetencia alapú oktatást felváltotta a „hagyományos” követelmény-centrikus felkészítés és számonkérés. Az egész napos „iskolaotthonos” oktatás lényege, hogy a tanuló részére biztosítani kell a másnapi tanítási napra történő felkészítést, biztosítani kell a pihenést és szórakozást, valamint az étkezést. Ebben az ellátási formában a tanuló nem kap házi feladatot, mivel az iskola feladata a felkészítés. A köznevelésről szóló törvény azonban nem az egész napos oktatást tette általánossá, hanem elrendelte az iskolában való benntartózkodás kötelezettségét. Ez azonban nem jár együtt azzal a feladattal, hogy a tanulót felkészítsék a következő tanítási napra. Az iskolában történő benntartózkodás feltételeit nem vizsgálták meg előzetesen, így nincs válasz arra a kérdésre, hol tud a tanuló pihenni, szükség esetén megmosakodni, ruhát váltani.

Az Autisták Országos Szövetsége (AOSZ) tapasztalatai szerint, sajnálatos módon az autizmussal élő gyermekek fizikai- és információkommunikációs akadálymentesítése a gyakorlatban nem valósul meg. Ezt mind általános jelleggel, mind pedig a kulturális rendezvények, rekreációs programok, sport- és turisztikai rendezvények vonatkozásában is kijelentik. Civil szervezetek kezdeményezésére és szervezésében pozitív példaként említik, hogy megvalósulnak esetenként például autizmus barát filmvetítések, ám ezek nem rendszeresen igénybe vehetőek, a többségi társadalomba való integrálódást nem segítik elő, hiszen ezeken kifejezetten az érintettek vesznek részt. Véleményük szerint ilyen vetítéseket a többségi társadalom által látogatott mozikban is rendszeresen lehetne szervezni, s biztosan volna igény a többségi társadalom részéről is arra, hogy az ilyen vetítésekre váltson jegyet, a „normál” előadások helyett. A turisztikai tevékenységgel kapcsolatos problémákra a közelmúltban az Erzsébet Program által biztosított üdülési lehetőségek igénybevétele folytán felmerült nehézségek világítottak rá. A szülők jelzései alapján kiderült, hogy a programban részt vevő szálláshelyek nem voltak felkészülve autizmussal élők fogadására, annak ellenére, hogy vállalkoztak a fogyatékos személyek igényeinek megfelelő feltételek biztosítására

A gyermekek játékhoz és szabadidőhöz való jogának érvényesülése kapcsán az AOSZ jogalkotói és jogalkalmazói kezdeményezésről, intézkedésekről nem tud beszámolni. Az intézmény kijelölés során nem veszik figyelembe azt az elvet, hogy az SNI-s gyermekre és családjára nem hárulhat aránytalan teher, így sokszor távoli intézményekben helyezik el az érintett gyermeket arra hivatkozással, hogy ott az állapotának megfelelő ellátásban részesülhet, ami napi több óra utazással jár. Számos esetben nem valósul meg az érintettek közösségi integrációja, mert nem kapják meg a szocializációjukhoz megfelelő támogatást, így a kommunikációban és a szociális készségek elsajátításánál nem kapnak segítséget. Nem tudnak a kortársakkal kapcsolatot teremteni, amely a szabadidő eltöltésénél is elszigetelődéshez vezet. Viszonylag kevés autizmus barát rendezvényt szerveznek, vagy olyat ahol az autizmus szempontokat figyelembe veszik. Az ilyen rendezvények, programok főleg a civil szervezetek által valósulnak meg.

Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) információi szerint nem létezik kidolgozott stratégia alapján működő rendszer, mely az értelmi fogyatékossággal élő gyermekek játékhoz, sporthoz, szabadidős tevékenységhez való hozzáférését biztosítaná. Az értelmi fogyatékossággal élő fiatal sportolók verseny-és élsportja vonatkozásában a támogatási rendszer véleményük szerint sérti az egyenlő bánásmód követelményét. A Magyar Olimpiai Bizottság Sportösztöndíj Szabályzata értelmében a Magyar Speciális Olimpia Szövetség esetében a sportösztöndíj keret teljes egészében csak a sportszakemberek támogatására fordítható. A jelenlegi sportösztöndíj szabályozási rendszer szerint kizárólag az értelmi fogyatékossággal élő sportolók nem részesülhetnek eredményeik alapján ösztöndíjban, hátrányt szenvedve így a fogyatékossággal élő és ép sportolókkal, valamint az edzőkkel szemben is. Az értelmi fogyatékossággal élő gyermekek, fiatalok számára civil kezdeményezések mentén biztosított az integrált sport lehetősége.

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. (FSZK) ügyvezetőjének tudomása szerint a fogyatékos gyermekek sporthoz, játékhoz, szabadidős tevékenységhez való hozzájutását biztosító átfogó stratégia hazánkban nem létezik.

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) elnöke szerint Magyarországon az akadálymentesítés terén komoly előrelépés történt az utóbbi években. A legnagyobb eredmény talán a látássérültek közlekedése terén érzékelhető. Konkrét törekvések vannak az akadálymentesítésre a könyvtárak és múzeumok részéről is. Az ezen a területen működő intézmények igyekeznek magát a környezetet úgy alakítani, hogy a szolgáltatások a látássérültek számára hozzáférhetőek legyenek, és emellett minden tőlük telhető személyes segítséget próbálnak megadni. Egyre szaporodik a látható – tapintható kiállítások száma és az így bemutatott tárgyak köre. A kulturális rendezvények és a turisztikai szolgáltatások területén ugyanakkor teljes akadálymentesítést biztosítani lehetetlen.

A fizikai és infokommunikációs akadálymentesítés részbeni megvalósulása ugyanúgy korlátozza a játékhoz, a művelődéshez, a szabadidős tevékenységhez, a rekreációhoz, a sportoláshoz és a turisztikai tevékenységhez való jog gyakorlását, mint más egyéb tevékenységekét. Az akadálymentesítés hiánya miatt nem tudják igénybe venni az internet kínálta művelődési- és kikapcsolódási lehetőségeket és a játék programokhoz való hozzáférést. A speciális, direkt részükre kifejlesztett, általuk használható gyermekjátékok száma kevés és hozzáférhetőségük sem megoldott. A sporttevékenységben, a kulturális rendezvényeken, a múzeum-, színház- és könyvtárlátogatásokon a felnőttekkel azonos feltételek mellett vehetnek részt, és ugyanez vonatkozik a rekreációra is.

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) ismeretei szerint, a fogyatékossággal élő gyermekek és fiatal felnőttek jogainak érvényesülésére vonatkozóan nincs olyan stratégia, illetve jogi relevanciával bíró rendelkezés, amely kifejezetten erre a területre vonatkozna. A meglévő jogszabályok ugyan általánosságban előírják a fogyatékos emberek és azon belül a gyermekek jogainak biztosítására vonatkozó intézkedések állami kötelezettségét, azonban e jogszabályok végrehajtása legtöbb esetben nem történik meg. Így például, annak ellenére, hogy az Országos Fogyatékosügyi Program (10/2006. (II. 16.) OGY Határozat) hatályát vesztette, mind a mai napig nem készült el az Országos Fogyatékosügyi Program, illetve az annak végrehajtásáról szóló középtávú Kormány Intézkedési terv, az 1998. évi XXVI. törvény ilyen irányú rendelkezése ellenére sem. Véleményük szerint ebben a Programban, illetve intézkedési tervben lehetett volna, kellene (lehetne) stratégiát alkotni, konkrét intézkedési tervet kidolgozni többek közt a fogyatékossággal élő gyermekek jogainak érvényesülését segítő intézkedésekről. Ismereteik szerint nem került az Országgyűlés által jóváhagyásra a sportról szóló stratégia sem. Nem kapták meg véleményezésre a sportról szóló stratégia tervezetét, mint ahogyan általában más, az életkörülményeiket érintő jogszabályok, jogi normák, stratégiák tervezeteit sem kapják meg véleményezésre 2010 óta.

Jelenleg gyakorlatilag a fogyatékos gyermekek és fiatalok szabadidő sportjának nincs – a speciális szükségleteket figyelme bevevő – szervezett rendszere és támogatása.

Addig, amíg egy mozgássérült gyermek és családja, sorstársi közösség anélkül nem tud részt venni egy eseményen, hogy előzetesen ne kelljen tájékozódnia a körülményekről, addig nem tekinthető megvalósultnak az akadálymentesítés. Ma Magyarországon nem léteznek olyan szálláshelyek, melyek nagy létszámú (akárcsak 30-50 fős) mozgássérült gyermekcsoportokat képesek fogadni úgy, hogy mindenki számára biztosított legyen a teljes akadálymentesség. Csak jelentős kompromisszumok árán, nagy létszámú szervezett személyi segítségnyújtással szervezhető fogyatékos gyermekeknek számára tematikus, sorstársi közösséget biztosító tábor vagy üdülés.

A kötelező oktatásban részt vevő gyerekek, ha a házi feladatot is figyelembe vesszük, gyakorlatilag teljes munkaidőben dolgoznak – sőt, szülői utasításra gyakran túlóráznak is. A gyerek játékhoz való jogát sokszor „elfeledett” jogként emlegetik, talán azért, mert a felnőtt világ szemében inkább luxusnak tűnik, mint létszükségletnek. Viszont a játék a fejlődés lényegi feltétele: azok a gyerekek, akik valamilyen oknál fogva nem játszhatnak, fontos szociális és egyéni készségeket és kompetenciákat nélkülöznek.

A Gyermekjogi Bizottság a 31. cikk végrehajtásának feltételeként rögzíti széles körben történő elismertetését annak, hogy a gyermekeknek spontán szükségletük a játék és más rekreációs tevékenységekben való részvétel (még a legmostohább körülmények között is), valamint a kellő pihenés; a gyermekeknek a cikk gyakorlásához joguk van a stressztől, a társadalmi kirekesztésről, előítéletektől és hátrányos megkülönböztetéstől mentes környezetre; biztosítani kell számukra a kellő szabad/pihenő időt, valamint a felnőtt ellenőrzéstől és igazgatásától mentes teret; a saját „világuk” megteremtésének lehetőségét, amellyel a saját közösségük kulturális és művészeti örökségének megismerésére és megértésére, az abban való részvételre, és annak alakítására is nyílik lehetőség.

Mindezt nehezíti – egyebek mellett – a cikk fontosságának bagatellizálása, mindemellett a (formális) tanulásban való teljesítés kényszere; a túlzsúfolt napirend; a gyermekek számára nyújtandó kulturális és művészeti lehetőségek támogatásának hiánya, amely különösen súlyosan érinti a fogyatékossággal élő, a zárt intézményekben nevelkedő vagy más okból (pl. rossz szociális és gazdasági helyzet) hátrányt szenvedő gyermekeket.

A fogyatékossággal élő gyermekek teljes integrációjának elérése valósul meg akkor, ha a gyermekek (a fogyatékossággal élők és a nem fogyatékossággal élők) lehetőséget kapnak arra, hogy együtt játszanak. Az iskoláskorú, fogyatékossággal élő gyermekek számára olyan képzéseket kell kialakítani, amelyek megtanítják őket játszani, és a szórakoztató/rekreációs és szabadidős tevékenységekben való részvételre. Egyenlő esélyeket kell biztosítani a fogyatékossággal élő gyermekek számára ahhoz, hogy mindenféle kulturális, művészeti és sporttevékenységben részt vehessenek. Úgy kell tekintenünk ezekre a tevékenységekre, mint olyan médiumra, amely egyaránt lehetőséget teremt az önkifejezésre és a kielégítő életminőség megvalósulására.

A fogyatékossággal élő személyek játékhoz, pihenéshez fűződő jogának érvényesülése tekintetében megállapítható, hogy bár megindult egyfajta társadalmi szemléletváltozás, további intézkedések szükségesek annak érdekében, hogy a fogyatékossággal élő személyek számára szükséges esélyegyenlőségi feltételek megteremtése ne jótékonysági, hanem emberi jogi kérdés legyen. Számos intézkedés megreked a stratégiai szervezés szintjén, melynek következtében nem válik érzékelhetővé szervezett, átfogó kormányzati, állami intézkedési szándék és törekvés a fogyatékossággal élő személyek valódi integrációjának elősegítésére. Kifogásolható a jogkövetkezmények hiánya, a stratégiai célterületek alulfinanszírozottsága. A jogszabályi szinten biztosított jogok abban az esetben tudnának maradéktalanul megvalósulni, ha lehetőség nyílna arra, hogy a meghirdetett kulturális, sport és szabadidős programok esetében kötelező elem lenne az egyenlő esélyű hozzáférés biztosítása. Már a kulturális, sport és szabadidős, turisztikai programok szervezésekor, valamint az ezek helyszínéül szolgáló létesítmények tervezésekor figyelembe kellene venni a Fogyatékos személyek jogairól szóló ENSZ egyezményben foglalt alapvető elveket, nevezetesen az „egyetemes tervezés”, az „ésszerű alkalmazkodás” és a „semmit rólunk, nélkülünk” elvét.

Mindaddig, amíg nem valósul meg a fizikai és info-kommunikációs akadálymentesítés, a játékhoz, sporthoz, szabadidőhöz való jogok érvényesülése, érvényesítése sajnálatos módon másodlagos kérdések maradnak. A fogyatékossággal élő gyermeket nevelő családok társadalmi integrációja kevéssé valósul meg, így elszigetelődnek a többségi társadalomtól, ezért a többségi társadalom számára szervezett programokból kimaradnak, nem tudják igénybe venni ugyanazokat a lehetőségeket. Sok esetben erőforrások hiányában – anyagilag és pszichikailag is leterheltek a szülők – nincs lehetőségük a gyermeküket valódi, pláne integrált szabadidős programokra vinni. Mindezek kompenzálásához erőteljes paradigmaváltásra, fokozott társadalmi tolerancia és szolidaritási készségekre van szükség.

AJB-7619/2013. sz. Jelentés

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


Utolsó kép


Hirdetés



Archívum

Naptár
<< Július / 2017 >>


Statisztika

Most: 12
Összes: 1804501
30 nap: 21391
24 óra: 605