Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Minden nap dráma a koraszülött osztályon

korababa.jpgMagyarországon az újszülöttek 9-11 százaléka idő előtt látja meg a világot, ami az uniós átlag kétszerese. Jól képzett egészségügyi személyzet, csúcstechnológia és szülői törődés kell ahhoz, hogy ezek a rendkívül sérülékeny babák egészségesen érjék el a felnőttkort.

A koraszülések hátterében rengeteg ok állhat. A rosszabb anyagi helyzetben élő kismamák esetében jellemzően több a terhesség közbeni komplikáció, és azok is a veszélyeztettek közé tartoznak, akik kivárnak a gyermekvállalással. A lombikprogram miatti többes ikerterhességek is növelik a kockázatot.

„A hetvenes évek közepén még mintegy 190 ezer volt évente az élve születések száma, ma ez 90 ezer körül van, miközben a koraszülések aránya nem változott” – érzékelteti a probléma nagyságát pécsi kísérőnk, Ertl Tibor, az Egészségügyi Szakmai Kollégium Neonatológiai Tagozatának elnöke. Az arányok mutatják, demográfiai szempontból is mennyire fontos, hogy ne veszítsük el az idő előtt a világra jötteket. Szerencsére egyre több a boldog befejezés: míg a professzor pályája kezdetén százból három koraszülöttet vesztettek el, ma ezerből ötöt.

Koraszülött és koraszülött között is rengeteg különbség akad: idesoroljuk a 37. hét előtt született, illetve 2500 gramm súly alatti csecsemőket. Csak nagyon nem mindegy, hogy egy baba a 24. avagy a 30. hétre született. A legnagyobb veszélyben az 1500 grammos súly alatt születettek vannak, mondja másik kísérőnk, a Pécsi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Neonatológiai Tanszékének vezetője, Funke Simone. Ők alapvetően éretlenek a méhen kívüli életre: amellett, hogy szerveik fejletlenek, a bőrük is olyan vékony, hogy a kihűlés mellett kiszáradás is fenyegeti őket.

Az ilyen kisbabáknak elengedhetetlen a többhetes, nem egy esetben több hónapos tartózkodás a Perinatális Intenzív Centrumokban (PIC), amelyből 21 működik országszerte. Bár egy kórház esetében az intenzív szóról mindenkinek kapkodó személyzet és hangos utasítások jutnak eszébe, mi sem áll távolabb a PIC-ekben uralkodó csendtől.

A személyzet halkan végzi a dolgát a termekben, néha pittyen egy-egy műszer. Mindez a terápia része, hiszen annál nagyobb az esély maradandó károsodások kialakulására, minél több hirtelen inger éri a babákat az anyaméh biztonsága után, magyarázza Funke Simone, de „amikor kell, akkor futunk”. Érkezésünk előtt pár órával erre is szükség volt, hiszen egy 24 hétre világra jött újszülöttet kellett villámgyorsan stabilizálni, légzését biztosítani, infúzióval ellátni.

Egy néhány évvel ezelőtti uniós fejlesztésnek hála, a magyar PIC-ek csúcstechnológiájú műszereket, többek között korszerű lélegeztetőgépeket és monitorokat, valamint inkubátorokat kaptak. Az előbbiek segítségével ellenőrzik a baba légzését és szívfrekvenciáját, melyek időben jelzik a légzéskimaradásokat. Az utóbbiak pedig szabályozzák a megfelelő hőmérsékletet, páratartalmat, mérik a testsúlyt is, így az érzékeny babákat a lehető legkevesebb alkalommal kell alávetni stresszel járó vizsgálatoknak.

Miközben a technológiai feltételek terén nemzetközi összevetésben sem kell szégyenkeznünk, a személyzettel más a helyzet. „Japánban minden 1500 gramm alatti koraszülöttre jut egy ápoló, nálunk az ebben a teremben fekvő öt babával csak Marcsi foglalkozik” – mutatja Funke Simone. Az emberhiány egyik oka az elégtelen finanszírozás, de a doktornő azt sem rejti véka alá, hogy lenne még hely a centrumban, csak éppen jól képzett jelentkező nincs rá. Az egyre kritikusabb szakdolgozóhiány ide is begyűrűzött, pedig a pécsi helyzet még jobb az országos átlagnál, mivel egészségügyi képzési központról van szó.

A PIC-ben végzett munka az egészségügy egészén belül is a legtöbbet követelők közé tartozik fizikálisan és érzelmileg. Amellett, hogy a parányi babákkal való bánás óriási empátiát és körültekintést igényel, folyamatosan készen kell állni a válsághelyzetekre, tudni kell kezelni a szülők jogos félelmeit és megbirkózni a néha elkerülhetetlen tragédiákkal.

„Nagyon szép hivatás megmenteni a gyerekek életét”, mondja motivációiról Várszegi Mária, aki csecsemőgondozóként a szülőszobára szeretett volna kerülni, ám a sors ide hozta. „Csak úgy lehet ezt 12 órás műszakban csinálni, ha elhivatott valaki”, fogalmaz Fajkis Ildikó osztályvezető diplomás ápoló, aki lassan negyedszázada, 1992 óta dolgozik az osztályon, és innen tervezi a nyugdíjba menetelt is. Ő a szülőszobán kezdte, de néhány hónap múlva felkérték a koraszülött intenzívre azzal, hogy akkor sincs semmi baj, ha nem megy neki. „Egy hét múlva már önálló éjszakai ügyeletet vittem” – idézi fel a kezdeteket.

A technika és a személyzet mellett még egy kritikus része van a koraszülött-gondozásnak, ez pedig a szülői törődés. Furcsa mód a szülő fontosságát csak az elmúlt évtizedekben ismerték fel az idő előtt világra jött babák fejlődése szempontjából, korábban a fertőzésveszély miatt a lehető legnagyobb izolációra törekedtek. Az anya fontosságára két kolumbiai orvos, dr. Martinez és dr. Rey jöttek rá a hetvenes évek végén: mivel a bogotai kórházban nem állt rendelkezésre kellő mennyiségű inkubátor, a gépet az anyával „helyettesítették”. A koraszülöttek közötti hetvenszázalékos halandóság meredeken csökkenni kezdett.

Későbbi kutatások aztán igazolták, hogy az anya és az apa jelenléte akkor is életfontosságú, ha megvannak a szükséges technikai feltételek. Testük közelsége, a jól ismert, biztató, becéző hangok pozitív hatással vannak a koraszülött testi és lelki fejlődésére. Ebből a felismerésből született meg a „kengurumódszer”, amely nevének megfelelően azt jelenti, hogy az anya és az apa bőrfelületével a lehető leghosszabb időn keresztül érintkezik az újszülött.

A kengurumódszer Magyarországon is terjed, Pécsett az év eleje óta alkalmazzák, így mi is találkozunk „kenguruztató” anyákkal. Egyikük november végén hozott világra hármas ikreket a lombikbébiprogram keretében. A szülők hat éve próbálkoztak a terhességgel, és miután végre megfogant három beültetett embrió, úgy döntöttek, hogy nem választanak közülük.

A sárbogárdi anyuka már a 23. héttől kezdve bent feküdt a klinikán. „A 24. hetet kellett mindenáron elérni, a 28.-at mondták biztos határnak, így lett végül 33”, meséli. „Elbírtam volna őket még néhány hétig” – teszi hozzá. A két „idősebb”, Nóra és Panka elhagyhatta már a centrumot, az 1400 grammal született Zsombor van még itt: a terv most a karácsonyi családegyesítés.

Egy másik, szintén kenguruztató anyukának nem volt ennyi ideje felkészülni: a magzatburok megrepedése után két nappal, a 30. hétre született meg gyermeke. Szerencséjére már volt némi előképzettsége, hiszen náluk mintegy családi hagyomány a koraszülés: mind az édesapja, mind ő, mind a bátyja korábban jött világra.

Az orvostudomány a koraszülött-kezelés terén is korábban elképzelhetetlennek tűnő eredményt ért el az elmúlt évtizedekben, a korábbi 28. hét helyett a „határ” a terhesség 23-24. hete. Eddigre fejlődik a koraszülött annyira, hogy az anyaméhen kívül is esélye legyen a túlélésre, ám a túlélés csak a képlet egyik oldala.

„Legalább ennyire fontos az egészséges élet”, fogalmaz Funke Simone, és minél kisebb a koraszülött, annál nagyobb a szövődmények esélye. Látás- és halláskárosodás, krónikus tüdőbetegség, agyvérzésből eredő agysérülések: ezek a leggyakoribb egész életet végigkísérő betegségek, kialakulásuk esélye pedig a 23-25 hetes koraszülöttek körében a legnagyobb.

Az esetek egy részében lehetséges a szülés idejének „kitolása”, hogy minél messzebb kerüljön a magzat a veszélyzónától: szteroidok segítségével meg lehet gyorsítani például a tüdő érését, ha sikerül elkezdeni a szülés előtt legalább 48 órával a kezelést, magzatvízcsorgás esetén, pedig ha nincs fertőzés, szoros felügyelet mellett esetenként heteket is lehet nyerni.

Korábban sok szövődményt, elsősorban tüdőkárosodást és agyvérzést okozott a mesterséges lélegeztetés, épp ezért most egyre inkább arra törekednek, hogy inkább segítsék, ösztönözzék a koraszülötteket, kihasználják spontán légzésüket, és csak végső esetben használnak lélegeztetőgépet.

A korai látás- és hallásvizsgálatok szinten nagy előrelépést jelentenek, hiszen így lehetőség nyílhat az időben történő beavatkozásra. Egy baba épp egy szemészeti műtétről érkezik vissza a PIC nyugalmába: jövője kapcsán ígéretes az az energia, amivel segít a műtét idejére behelyezett cső eltávolításában a személyzetnek.

A fejlődésnek köszönhetően ma már az 1500 gramm alatt születettek kétharmada maradandó szövődmények nélkül hagyhatja el a PIC-et, miután az orvosok érettnek ítélik a nagyvilághoz; ennek időpontja többnyire akkora esik, amikor a babának „normális esetben” meg kellett volna születnie. A centrum dolgozóinak közvetlen felelőssége ezen a ponton véget ér, ám nem mondanak búcsút a gyermeknek és szüleiknek. Az első követő vizsgálatra három hónap után kerül sor, majd egy- és kétéves korban is alapos vizsgálatnak vetik alá a csecsemőt fejlődésneurológusok és egyéb specialisták bevonásával.

Amellett, hogy ezáltal pontos képet kapnak a gyermek fejlődéséről, az esetleges rendellenességeket is kiszűrik, és elindíthatják a korai fejlesztést. A szülők szociális helyzete itt is rányomhatja a bélyegét a baba jövőjére, mert esetükben jóval nagyobb százalékban marad el a kritikus fontosságú fejlesztés. Ez még akkor is így van, ha az önkormányzatok és egyéb hatóságok kifejezetten segítőkészek.

Hosszúra nyúlt látogatásunk végén még megszemléljük a PIC falait borító gyermekfotókat: mindegyikük egy-egy drámai történet boldog befejezéséről, illetve egy élettörténet kezdetéről mesél. Közülük sokan szüleikkel később is meglátogatják a centrumot, vannak, akik minden évben tortát hoznak születésnapjukon.

Stemler Miklós

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


Utolsó kép


Hirdetés



Archívum

Naptár
<< Július / 2017 >>


Statisztika

Most: 7
Összes: 1806431
30 nap: 20703
24 óra: 576