Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fizetős lesz-e az egészségügy?

szabo-timea.jpgMúlt héten egy egészségügyi konferencián egy magánkórház operatív vezetője felvetette az egészségügyi alapdíj bevezetésének lehetőségét. A javaslat nagy érdeklődés mellett, nagy megdöbbenést is keltett, a kormány azonban nem reagált érdemben a felvetésre. A Párbeszéd ezért Balog Zoltán minisztertől vár azonnali választ arra, hogy a kormány készül-e arra, hogy bevezeti a nyugdíjasokra és kisgyerekes anyákra is érvényes kötelező alapdíjat.

Lantos Gabriella szerint a kötelező egészségügyi alapdíjért cserébe mindössze egy minimumszolgáltatáshoz lehetne hozzáférni, aki minőségi ellátást akar, annak többet kellene fizetnie.

A Párbeszéd szerint egy olyan országban, ahol négy millióan élnek a létminimum alatt, ahol több százan fagynak meg saját fűtetlen otthonaikban,és ahol 50 ezer gyerek éhezik, bármilyen alapdíj bevezetése sokak halálos ítéletét jelentené. Az emberek többségének ugyanis egyszerűen nincsen pénze ilyen díjak fizetésére.

Tudvalevő, hogy a súlyos szegénységben a hátrányok halmozódnak, vagyis még fenyegetőbb a lecsúszás veszélye akkor, ha a szegénységben élő embereknek az egészségügyi ellátáshoz is saját erőforrást kell előteremteniük. 

A kormány az elmúlt hat évben tudatosan kezdte szétverni az egészségügyi ellátórendszert. Félő, hogy ezt annak érdekében teszi, hogy később bevezethesse a több-biztosítós rendszert. A Párbeszéd ezért tartja fontosnak, hogy a kormány színt valljon a kérdésben.

Szabó Tímea, társelnök, országgyűlési képviselő - OS

 
 


Utolsó kép


Hirdetés



Archívum

Naptár
<< Július / 2017 >>


Statisztika

Most: 7
Összes: 1806431
30 nap: 20703
24 óra: 576