Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A diagnosztikai tévedés megítélése a bíróságokon

muhibaperek.jpgA kártérítési perek jelentős részét képezik azok az eljárások, amelyek az orvos tévedése folytán az egészségügyi szolgáltató felelősségének megállapítására irányulnak. A tanulmány az orvosi műhiba perek egyik altípusával, a diagnosztikai tévedésekből eredő kártérítési igényekkel foglalkozik. A diagnosztikai tévedés egyes típusait és a felróható magatartásokat mutatja be jogesetek elemzésén keresztül.

Az orvosi műhibák gyakran történnek olyan módon, hogy a kezelést igénylő betegséget nem, vagy nem időben ismerik fel, más esetekben téves diagnózist állítanak fel. Ha a betegség felismerése kellő időben azért nem történt meg, mert valamilyen indokolt vagy szükséges vizsgálatot elmulasztanak a kórházban, a felelősség megállapítható és kártérítés jár. Abban az esetben, ha minden szükséges vizsgálatot elvégeztek, s így állapítanak meg téves diagnózist, ez nem eredményezi a kórház felelősségét.

A kialakult bírói gyakorlat szerint a diagnózis felállítása során elkövetett tévedés, hiba önmagában nem alapozza meg a kártérítési felelősséget, csak abban az esetben, ha a diagnózis felállítása során az orvos nem úgy járt el, ahogy az a bíróság által alkalmazott gondossági mérce szerint elvárható. A diagnosztikus tévedés esetében a bíróságnak elsősorban a diagnózis felállításához vezető folyamatot kell vizsgálnia, a tévedés megtörténte önmagában nem teszi felróhatóvá az orvos eljárását.

Az egyik leggyakoribb téves diagnózis, amikor a terhesgondozás során nem ismerik fel a genetikai betegségeket, mint pl. Down-kórt, a nyitott gerincet, végtaghiányokat. Gyakori orvosi műhiba a szülészet területén, amikor a szülés levezetése során nem időben döntenek a császármetszés mellett, mert vagy nem végeznek megfelelő CTG-észlelést, vagy a különböző császármetszési okokat nem megfelelően értékelik. Szintén gyakori szülészeti műhiba, hogy a nagy súlyú magzatot nem látják előre, ami miatt a magzat elakad a születéskor és ez különböző bénulásos tüneteket eredményez.

A bírói gyakorlat alakította ki a kellő és szükséges vizsgálatok fogalmát. Míg kezdetben azok a metódusok tartoztak e körbe, amelyek célszerűek és indokoltak, később azok, amelyek adott szituációban lehetségesek voltak, mostanra több ítéletben a bíróság akként foglalt állást, hogy a nem kizárt diagnosztikai módszerek alkalmazása is elvárt az egészségügyi szolgáltatótól.

A töretlen bírói gyakorlat értelmében nem kizárólag a diagnosztikai tévedés vizsgálata szükséges, hanem a tévedéshez vezető egész folyamatot, diagnosztikai módszereket, vizsgálatokat és kezeléseket összességében kell a bíróságnak értékelnie. Önmagában diagnosztikai hibára alapított kártérítési felelősségről csak akkor beszélhetünk, ha az orvos nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben tőle elvárható.

A diagnosztikai tévedés eredménye lehet, hogy a mulasztás nem a gyógyulástól, hanem a gyógyulás esélyétől fosztja meg a beteget.

Az új Polgári Törvénykönyv hatályba lépése előtt az egészségügyi szolgáltatásokkal összefüggésben keletkezett kártérítési igények vonatkozásában - ide értve mind a vagyoni károk, mind a személyhez fűződő jogok megsértésével összefüggésben bekövetkezett nem vagyoni károk megtérítését a bíróságok a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályait alkalmazták, amelyek lényegében megegyeznek a szerződésen kívül okozott kárért való felelősség szabályaival.

Tekintettel arra, hogy az új Ptk. szabályozása elválasztja egymástól a szerződésszegéssel és a szerződésen kívül okozott károkra vonatkozó felelősségi szabályokat, jelentősen megszigorítva az előzőt, az egészségügyi szolgáltatásra, mint speciális jogviszonyra tekintettel az egészségügyi törvény 2014. március 15. napjától akként módosult, hogy a szerződésen kívül okozott kárért való felelősség szabályainak alkalmazására tér át. Ez az áttérés biztosítja a jelenlegi bírói ítélkezési gyakorlatnak megfelelő status quo-t.

A felperes az ő ért vagyoni sérelmekért az új Ptk. szerint kártérítést, az őt ért nem vagyoni sérelmekért pedig sérelemdíjat követelhet. A sérelemdíj fizetésére kötelezés feltételei – a fizetésre köteles meghatározása, a kimentés módja stb. – azonosak a kártérítési felelősség szabályaival, de alapvető különbség, hogy a sérelemdíjra jogosultság megállapításához csak a jogsértés tényét kell bizonyítani, további hátrány igazolására nincs szükség. Így a sérelemdíj a személyiségi jogi sérelem esetén jár a sértettnek függetlenül az eset körülményeitől, a sértettre és másokra gyakorolt hatásától, illetve az eset más körülményeitől függ. A sérelemdíjat a bíróság egy összegben határozza meg, járadék formájában nem állapíthatja meg. A sérelemdíj iránti igény nem átruházható és nem örökölhető.

Figyelemmel arra, hogy az új Ptk. személyiségi jogok megsértésének szankcióira vonatkozó rendelkezéseit a hatálybalépését követően történt jogsértésekre kell alkalmazni, az egészségügyi szolgáltatókkal szemben megállapított sérelemdíjnak még nincs kialakult és egységes joggyakorlata.

A műhiba-perekben a bizonyítási eszközöknek, a bizonyítási tehernek és a bizonyítékok mérlegelésének kiemelkedő szerepük van. A gyakorlatban a szakértői bizonyítás nélkülözhetetlen, de a bizonyítás kiterjed az okirati bizonyítékokra (orvosi dokumentáció) és a tanúvallomásokra is mind a jogalap, mind az összegszerűség tekintetében.

A felelősségi elemek közül a perben a jogellenességet, a kárt és az okozati összefüggést a felperesnek (betegnek) kell bizonyítania. Amennyiben ezen felelősségi elemek megállapíthatóak, a felróhatóság hiányának bizonyítása (exkulpációs bizonyítás) az alperes (szolgáltató) feladata.

A bírói gyakorlatban a vagyoni károk körében általában az egészségügyi szolgáltatási többletköltség, rezsiköltség, élelem feljavítás költsége, közlekedési díj stb., míg a nem vagyoni károk körében kiemelten az élethez, testi épséghez, egészséghez fűződő jog, gyógyulási esély csökkenése fordul elő. Hozzátartozói nem vagyoni kártérítést általában a teljes családban élés joga, az egészséges családban élés joga alapozza meg.

A Kúria a közelmúltban meghozott elvi határozatában kimondta, hogy a vagyoni károk körében a szülők a károsodottan született gyermek teljes felnevelési költségét igényelhetik. Az egészséges létből és a fogyatékosságból eredő költségek elkülönítésének ugyanis nincs jogi alapja.

A Kúria a tárgybeli döntésében kifejtette, hogy a jogvita eldöntése nem a lét és a nem lét szétválasztásán alapul, hanem annak vizsgálatán, hogy az alperesnek a jogellenes és felróható magatartása milyen vagyoni és nem vagyoni károkat eredményezett figyelemmel az 1/2008. Polgári Jogegységi Határozatnak arra a megállapítására, hogy a szülőknek a fogyatékosan megszületett gyermek léte miatt megnehezült élete jelenti polgári jogi értelemben azt a – vagyoni és nem vagyoni kárt -, amely – pénzben kifejezve – az orvosi mulasztás folytán az egészségügyi intézményre áthárítható.

Az önrendelkezési jog megsértésének következménye, hogy felmerülnek a gyermek felnevelési költségei, amelyek az orvosi hiba hiányában nem merültek volna fel, mert megfelelő tájékoztatás esetén az anya a törvényben biztosított jogával élve dönthetett volna a terhesség megszakításáról.

Ennek hiányában a kártérítés alapjául szolgáló magatartás következtében, a gyermek születésével okozatosan merülnek fel a felnevelésével kapcsolatos valamennyi már bekövetkezett és a jövőben felmerülő költségek, kiadások, amelyek az anya, illetőleg a szülők vagyonában más által okozott olyan vagyoni hátrányok, amelyek vagyoni kárként érvényesíthetők.

A teljes tanulmány ide kattintva elolvasható.

Dr. Doros Szabina

 
 


Utolsó kép


Hirdetés



Archívum

Naptár
<< Július / 2017 >>


Statisztika

Most: 14
Összes: 1805294
30 nap: 21221
24 óra: 806