Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Önhiba

bohoc.jpgNyílt levél Orbán Viktorhoz, Magyarország miniszterelnökéhez

Tisztelt Miniszterelnök úr!

Bocsássa meg nekem ezt a megszólítást, mert azt kell, mondjam, már nem tisztelem Önt, és bár a minisztereinek Ön valóban az elnöke, nekem azonban nem az.

Én csak egy kisember vagyok, akin Ön nemcsak átnéz, de át is lép, egy vagyok azok közül, akiket Ön elméletileg nem hagyott az út szélén. Merthogy rokkant vagyok, egy a többszázezer sorstársam közül, olyan ember tehát, aki az Ön elnökletének évei alatt vált rokkantnyugdíjasból először rehabilitációs ellátottá, majd most már „önhibájából” megrokkantként lassan földönfutóvá. Habár, hülyeséget beszélek: futni már 20 éve nem tudok – lassan járni sem, mankó nélkül -, tehát egy földönjáró állampolgár vagyok, egészen addig a napig, amíg az utolsó gyógyszeremet ki tudom váltani az életben maradásom érdekében.

Ez a nap, az Ön hűbérúri rendszerén belül működő Nemzetgazdasági Minisztérium szerint idén márciusban el fog érkezni. Miért pont akkor? Mert márciusban bizottsági felülvizsgálatra kellene jelentkeznem úgy, hogy az idei friss orvosi vizsgálatok eredményét is viszem magammal. Igen ám, csakhogy a klinikák betegirányításának telefonvonalai folyamatosan foglalt jelzésre vannak állítva, minek okán időpontot kérni a kezelőorvoshoz lehetetlen, lévén már nyárig egyáltalán nincs szabad időpontjuk. Mint megtudtam, ennek az az oka, hogy az Ön uralma elől borzasztó sok orvos menekült el külföldre (földön futó módon), minek következtében a kevesebb orvosi jelenlét, bármilyen hihetetlen is ez Önnek, kevesebb rendelkezésre álló rendelési időt eredményezett.

Ha ez nem volna elegendő ahhoz, hogy idén márciusig ne sikerüljön friss orvosi megállapításokat szereznem, még fokozza a helyzetet az is, hogy az egyéb, szakirányú, speciális vizsgálatok elvégzésére, szintén a földön futó orvosok külföldre áramlása okán szintén több hónapnyi várakozási idő van számomra előírva. Hiszen egy rokkant nem azért rokkant, mert egyetlen betegsége van, a több betegséget pedig több kórházban kezelik (az Ön, területi illetékességeket rosszul felosztó rendszerének köszönhetően), olyan orvos pedig (természetesen, a „szakértői” bizottsági orvoson kívül) nincs az országban, aki, ha ért a kardiológiához, egyben ért az oprtopédiához, a reumatológiához, a haematológiához, a belgyógyászathoz, és az onkológiához is, egyben. Merthogy nekem csak ennyi orvosi szakvéleményt volna szükséges letennem a bizottság elé, friss módon, idén márciusban ahhoz, hogy a bizottság el tudja dönteni, rokkant vagyok-e még, avagy nem.

A Nemzetgazdasági Minisztérium ugyanakkor azt közölte a mai nap folyamán, az LMP írásbeli kérdésére, hogy, idézem az OS közleményből: Mostantól az egészségügyi okból munkaképtelen emberek önhibájukból munkanélkülinek minősülnek, így már kizárhatóvá válnak a rendszerből, és megfoszthatók egyetlen jövedelemforrásuktól. Az NGM válasza szerint erre a szociális törvény újfajta értelmezése ad lehetőséget.

Mostantól "nekik felróható okból" törölhetők a nyilvántartásból azok, akik az orvosi szakvélemény alapján nem tudják elvállalni a nekik felajánlott munkát. Mint a válaszból megtudtuk, az eredetileg ezeknek az embereknek szánt speciális közmunkaprogram se működik: ami volt, már lezárult, az országos kiterjesztés pedig elmaradt. Vagyis ezek a beteg, egészségkárosodott emberek nemhogy nem kapnak speciális közmunkát, még a segélyt is megvonják tőlük.

Minderre azért került sor, mert Orbán Viktor teljes foglalkoztatást akar, ehhez viszont lejjebb kell vinni az álláskeresők számát. A Belügyminisztérium ezért nyomás alá helyezte a munkaügyi hivatalokat, hogy tüntessék el a még meglevő álláskeresőket a rendszerből: aki egészségügyi okból közmunkára is alkalmatlan, azt egyszerűen töröljék a nyilvántartásból.

Hát, kedves Miniszterelnök Úr!

Önnek valóban igaza van, ami ezt az elképzelését illeti. Én ugyanis – több, százezer társammal együtt, valóban önhibából rokkantam meg. Mégpedig az Ön hibájából. Felsorolom, melyek ezek a hibás miniszterelnöki döntések, melyek százezrek megrokkanásához vezettek, hazánkban:

Először is szeretném megemlíteni a betegségek elkerüléséhez vezető, első számú utat, mégpedig az egészséges étkezést, és annak szükségességét, melyet az Ön hibájából igénybe venni nem tudok. Pusztán azért, mert az olíva olaj fél literének forint ellenértéke 7 - 800 – 1 400 forint, míg a jövedelmemből megvásárolható noname étolajat már 350 forintért meg tudom venni. Mit gondol, melyikkel fogok főzni a családomnak, ha adott összegű fizetésem van? Mégpedig Ön által adott egy teljes havi „fizetésről” beszélek, amely az Ön órabérének (még csak nem is a napibérének) a töredéke.

De! Azt kell mondjam, hogy az egész éves illetményem a töredéke annak, amit Ön két hét alatt megkeres, miniszterelnökként. Ha azt mondom, hogy az éves adóbevallásban szerepeltetett összes jövedelmem nem éri el az évi 500 ezer forintot, akkor mit gondol, mennyire tudok egészségesen étkezni ahhoz, hogy egyrészt gyógyuljak, másrészt ne alakuljon ki újabb és újabb betegségem? Ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy Ön az, aki megszabja a rokkantaknak adható havi- és így éves pénzmennyiséget, így joggal jelenthető ki, mindez az Ön hibája. Azaz: az én egészségtelen étkezésem, és az ennek következtében esetleg létrejövő állapotrosszabbodásom valóban önhiba. Mégpedig az Ön hibája.

Az is önhibának minősül, hogy bár a hivatalos, az Ön szakértői által megállapított rokkantsági fokozatom: rehabilitálható - hiába van olyan zárójelentésem, amely kimondja, hogy állapota végleges, nem gyógyítható, mégis azt állítják, évek óta a pöcsétes papírok, hogy rehabilitálható vagyok. Az Ön holdudvara ugyanakkor mindössze egyetlen egy dologról feledkezett meg, mégpedig pontosan akkor, amikor ezt a „rehabilitálható” minősítést elterjesztették az országban: a rehabilitációs program létrehozásáról, amin, ha részt vesz a rokkant, az agyi képességeinek, a betegségeinek és a rokkantsági fokozatának megfelelő munkakör betöltésére képessé válik.

Nos, azt kell mondjam, az én betegségeimre nem is tudtak volna eleve rehabilitációs programot létrehozni, hacsak nem képesek bármiféle műszerrel befolyásolni az időjárást, annak érdekében, hogy a munkahelyre be tudjak járni, és botor módon, talán még haza is tudjak közlekedni. Ehhez minden egyes munkanapon 18 fokra van szükségem. Max. 25-re,mert sem többet, sem kevesebbet nem visel el a szervezetem. Hja, igen, csak zárójelben jegyzem meg: vidéken,  a munkába járáshoz, valószínűleg az én önhibámból nem léteznek akadálymentesített vasútállomások, autóbusz pályaudvarok, illetve tömegközlekedési eszközök sem. A helikopterem pilótája pedig nem szállít engem sehová, jelenleg Tahitin nyaral. .... Tudom, tudom: önhibámból. ….

Az egyik betegségem ugyanis egy olyan autoimmun betegség, amelyet az időjárási külső körülmények oly mértékben befolyásolnak, hogy ha például, kimegyek a napsütésre, akkor életmentést kell végrehajtani rajtam, a vízzel telt hólyagok a bőrömön ugyanis csak megelőzik a tüdőm bevizesedését. Melyik munkahely lesz képes számomra ezt a körülményt, mint a munkába járás feltételeit biztosítani? Igaz ugyan, hogy csak télen is dolgozhatnék, hiszen akkor nem süt a nap. Igen ám, csakhogy, ha megfúj a szél, vagy hidegben várakozom, azonnal tüdő-, vagy arcüreg-, méh-, illetve ízületi gyulladást kapok. Ami meg azt jelenti, hogy egyetlen munkanapra jutó hideg időjárást követő napon már alaphangon járni fog nekem egy 3-6 hetes táppénz, mire felgyógyulok majd annyira, hogy egy újabb munkanap alkalmával ismét megfázíttassam magam a munkába járás ideje alatt (ugye, jól tudom, Miniszterelnök Úr, hogy ez, tulajdonképpen munkahelyi balesetnek minősül egyébként?)

Tehát, nemcsak rehabilitációs programok nem léteznek kis országunkban az elméletileg rehabilitálható rokkantak részére, de olyan munkahelyek sincsenek, amelyek alkalmaznák a különleges-, illetve mimóza-betegségekkel bíró rokkantat, mégpedig távmunka szerződéssel. Tudom, ez is önhiba, kedves Miniszterelnök Úr. Mégpedig az Ön hibája. Mert, ha nemcsak a TAO pénzek elkülönítésére adna támogatást a munkáltatók számára, hanem egyrészt az akadálymentesített munkahelyek létrehozására, illetve a távmunkahelyek kiszélesítésére is, akkor talán nekem, és sorstársaimnak is volna lehetősége elhelyezkedni. Vagy nem mondtam volna, hogy mozgásomban eleve korlátozott vagyok? Akkor most mondom. Tudom, önhibámból történik mindez velem.

Ehhez tartozik az az elbaltázott egészségpolitika, amelynek bevezetése szintén az Ön nevéhez fűződik, és amely felszámolta a minőségi orvosi gyógyítást hazánkban. Minek okán én, aki a magánrendeléseket megfizetni nem tudok, magánklinikára is akkor jutok el, ha felvesznek oda, bentlakásos, diplomával takarítónak, az Ön által létrehozott TB rendszerben a gyógyulás lehetőségét nem kaphatom meg, sőt: már az állapotom szinten tartása is veszélybe került. És ez szintén önhiba, mégpedig az Ön hibája, hiszen nem én vontam ki az egészségügyi ágazatból a milliárdokat, hanem Ön parancsolta így csatlósainak.

Tudja, Miniszterelnök Úr, egy rokkant akkor is tudna gyógyulni, ha ki tudná váltani a gyógyulását elősegítő gyógyszereket, minden hónapban. Itt álljunk meg egy pillanatra, és gondolkodjunk el: már az életmentő gyógyszereknél is csak némelyiken maradt állami támogatás, a gyógyászati segédeszközökön egyáltalán nincs, ugyanakkor a rokkantnyugdíjat megszüntették (mondván, még nem vagyok 40, tehát rehabilitálhatnak), azonnal harmadolva így azt a jövedelmemet, amelyből a gyógyszerek kiváltása után még tudtam rezsit fizetni – igaz, enni már nem, csak, ha családtagjaim besegítettek a konyhapénzbe. Amint elhagytam a 40-et, és még több betegséget diagnosztizáltak nálam, ami, bármilyen hihetetlen, még több számú, államilag nem támogatott gyógyszer kiváltásának rémével fenyeget, már azt mondják, az Ön parancsára: nemhogy rokkant nem vagyok, de már rehabilitálható sem, tekintettel arra, hogy a megrokkanásom a saját önhibámnak tudható be.

Kedves Miniszterelnök Úr!

Arra kérem Önt, hogy az életkörülményeinket cseréljük el csak egy hónapnyi időtartamban, és vigye magával mindehhez az én betegségeimet is, melyet nagyrészt az Ön hibájának köszönhetően meggyógyíttatni nem tudok, és nem kis mértékben szintén ennek köszönhetően szereztem. Én pedig kapjam meg – akár az Ön rejtett őrületével együtt is – az Ön életkörülményeit, a jövedelmi viszonyaival együtt.

Úgy gondolom, Ön fél hónap alatt halna bele az én körülményeimbe. Azt azonban biztosan tudom, hogy az „önhibámból való megrokkanásom és munkaképtelenségem” által immáron profin végzett túlélései gyakorlatomnak köszönhetően, az Ön egy havi jövedelméből, egy hét leforgása alatt tudnék olyan munkahelyet teremteni, ahol rajtam kívül legalább 10 másik, szintén „önhibájából” megrokkant betegtársam is el tudna helyezkedni.

Mert pénzből lehet pénzt – és munkahelyet – csinálni. Pénz nélkül viszont csak az „önhiba” marad.

Bízom abban, hogy megérti levelem üzenetét, és az Ön hibáján ebben a kérdésben elgondolkodik, valamint, tekintettel a választások közeledtére, legalább választási ígéretek szintjén igyekezni fog ennek orvoslására. Mert az „Önhibájából” megrokkant szavazó is szavazó. Meg annak a családtagjai is. Igen, elképzelhető, hogy az „önhibájából megrokkant” szavazó a szavazás napjára már halott lesz, az Ön hibarendszeréből adódóan, de a halott rokkant örökösei sem fogják áldani annak nevét, aki arra kényszerítette őket, hogy elhunyt szerettüknek a szociális temetést, vagy még azt sem tudják majd biztosítani, ha itt lesz ennek az ideje.

Szívesen beszélgetek még Önnek az önhibáról. Kívánja, hogy folytassam?

Köszönettel az Ön által biztosított kilátástalanságomért:

Egy, „önhibából” megrokkant, most már nem is nyilvántartott rokkant, aki márciusban eltűnik az Ön, nem éppen hibátlan rendszeréből.

 
 


Utolsó kép


Hirdetés



Archívum

Naptár
<< Június / 2017 >>


Statisztika

Most: 10
Összes: 1807439
30 nap: 20743
24 óra: 719