Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Csak nagyon ritkán érdemes Babakötvényt választani

babakotveny.jpgGyermek megtakarításoknál megkerülhetetlen tényező a köznyelvben babakötvényként emlegetett Start számla. Elsőre nagyon jól hangzik minden, hiszen garantált kamatot kapunk, meg állami támogatás is jár, mi kell ennél több? Aztán ha kicsit alaposabban megvizsgáljuk ezt a gyermek megtakarítást, akkor találunk 7 kellemetlen meglepetést.

A megtévesztő állami támogatás

Pozitívan nézve, nagyon jó dolog, hogy segít az állam, és a befizetéseink 10%-át hozzáadja állami támogatásként. Viszont a maximális támogatás egy évben 6 ezer, vagyis havi 500 forint. Egyrészt ez nagyjából semmit nem ér, azon kívül, hogy államilag támogatottnak lehet hívni a Start számlát. Másrészt pedig (sajnos) sokan úgy számolnak, hogy csak 60 ezer forintot tesznek félre évente, mert itt érik el a maximális támogatást. Ebből a megtakarításból viszont a gyermeknek nem fog összejönni egy egyetem elvégzésének a költsége, de még egy lakás önerő sem.

A fiatalok életkezdési támogatásáról szóló törvény nincs kőbe vésve

Sajnos az utóbbi időben rekord mennyiségű új törvény, és törvénymódosítás ment végbe. Önmagában ez nem feltétlenül rossz, de valahogy a fontos ügyekben nem éppen kedveztek az átlagember számára. Sőt, biztos mindenkiben élénken él a magánnyugdíjpénztári mizéria is. Hiába tűnik egy-két szempontból kedvező megoldásnak a Start számla, egy tollvonással az egész megtakarítás teljes mértékben módosulhat. Arról nem is beszélve, hogy már kizárólag a Magyar Államkincstárnál (vagyis az államnál) lehet ilyen számlát indítani. Ez nem túl bizalomgerjesztő.

A rögzített kamat hátránya

Azt tény, hogy szeretjük a garanciát. Megnyugtat, és biztonságérzetet ad, de érdemes abba is belegondolni, hogy mi a garancia ára. Jelen esetben egy infláció feletti plusz 3%-os éves kamatról beszélünk, ami idén éppen 3%. Gyermekünknek pénzt gyűjteni a legjobb esetben is 18-19 évünk van, ilyenkor pedig nagyon sokat veszítünk a 3% kamattal, ahelyett, hogy 7-8%-os éves hozamokat zsebelnénk be. Az eltérés akár milliós nagyságrend is lehet a lejáratkor.

Külföldön nem jár kamat

Ezt a pontot talán nem is kell túlragozni. Sajnos az utóbbi időben nagyon sokan úgy döntöttek, hogy nem Magyarországon szeretnének élni, és ezért családostul külföldre költöztek. Ha volt közük olyan, aki Start számlát indított, akkor azzal kellett szembesülnie, hogy a „szuper” gyermek megtakarításuk éves kamata 0% (!!). Egészen addig, amíg hivatalosan is haza nem telepednek. A pénzt kivenni persze nem lehet.

A hozzáférhetőség

Az a pénz, amit befizetünk, és azok kamatai csak a gyermek 18. születésnapja után lesznek elérhetőek. Optimistán szemlélve ez sem rossz, hiszen így nincs meg az esélye, hogy hamarabb elköltjük valami kevésbé fontos dologra.  Mindazonáltal a gyermek nem csak az érettségi után tanul, sokan már a középiskola alatt is eltöltenek egy évet külföldön és tanulnak. Na, ezt biztosan nem lehet finanszírozni a Start számlán gyűjtött pénzből.

Nem szabadon felhasználható

A Start számlának a lejárati összegét csak az itt található törvény szerint lehet felhasználni. Bár relatív elég tág kört fogalmaz meg, de ettől függetlenül rengeteg a kérdőjel ezzel kapcsolatban. Ezekre valószínűleg csak akkor kapunk választ, amikor lejárnak az első Start számlák. De még azt sem lehet tudni, hogyan kell igazolni, hogy mire költöttük a pénzt. Összegezve tehát sok a szabályzás, és még az sem egyértelmű.

Nincs szülői felügyelet

Most, hogy a felhasználásnál tartunk, akad még egy gyakorlatias hiba. Mindannyian voltunk 18 évesek, és tudjuk, hogy egy-egy döntést sokkal könnyelműebben meghoztunk akkor, mint most tennénk. Tegyük fel, hogy a 18 éves gyermekünknek a Start számlán összegyűlik 3 millió forint, amit mi oktatásra szántunk, de a gyermek máshogy gondolja. Ő inkább egy autót szeretne venni belőle. Mi pedig nem tehetünk ellene semmit.

Ebben a cikkben összeszedtem 7 olyan gyakorlatias tulajdonságot, amely megmutatja, hogy a Start számla (babakötvény) messze nem olyan jó, mint azt sokan gondolják. A nehezen megkeresett pénzünket pedig óvatosan kell megforgatni, és az ideális megtakarításokat kell megtalálni.

Király Anita

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


Utolsó kép


Hirdetés



Archívum

Naptár
<< Július / 2017 >>


Statisztika

Most: 11
Összes: 1807441
30 nap: 20745
24 óra: 720