Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az egyetlen esélyt veszik el a szegény, de okos gyermekektől

122058_g.jpgAz Útravaló Ösztöndíjprogram alprogramjaként bevezette az Emberi Erőforrások Minisztériuma A Macika Ösztöndíjprogramot, mely több alprogramból tevődött össze. Az Útravaló Ösztöndíjprogram célja egyfelől a hátrányos helyzetű tanulók iskolai sikerességének elősegítése, másrészt a természettudományos érdeklődésű tanulók tehetséggondozása. A rendelkezésre álló keretösszeg alprogramonként 50 – 210 millió forint között került kiírásra.

 A támogatás vissza nem térítendő támogatás, amelynek igénybevétele a szakmai beszámoló és pénzügyi beszámoló elfogadását követően 15 napon belül, vagy – a pályázó indokolt kérelme alapján – a beszámoló elfogadását megelőzően támogatási előleg formájában történhet. Amennyiben a pályázó támogatási előleget igényelt, a támogatási előleg folyósítása félévente egy összegben történik.

Az elnyerhető támogatás a 2015/2016. tanév I. vagy az I. és II. félévére, a 2015. szeptember 1-től 2016. június 30-ig tartó időszakra vonatkozik. Amennyiben a pályázó a 2015/2016 tanév I. (őszi) félévére nyújt be támogatási igényt, a támogatási időszak: 2015. szeptember 1-től 2016. január 31-ig. Amennyiben a pályázó a 2015/2016 tanév I. és II félévére nyújt be támogatási igényt:
– a 2015/2016. tanév I. (őszi) és II. (tavaszi) félévére: 2015. szeptember 1-től 2016. június 30-ig.

Elméletileg.

A gyakorlatban azonban az idei évben megszűntek a kifizetések.

Kétségbeesett szülői megkeresés érkezett a Tabunyitogató - Családok Érdekvédelmi Magazinjához, kérve, hogy járjunk utána annak, mi történik a Macika Program kifizetéseivel. Szerettük volna felhívni a Program ügyfélszolgálatát, a felmerülő kérdések tisztázásának céljával, de erre már csak hétfőn lesz lehetőségünk, tekintettel arra, hogy pénteken csak délig dolgoznak. (Ma péntek van.) … Mert megtehetik.

A kormány megint játszik, most a hátrányos helyzetű, de okos gyermekektől veszi el az egyetlen lehetőséget a kitörésre. Az idei, második féléves ösztöndíj nem került kifizetésre a minisztérium részéről. Nemcsak a gyermekek nem kapták meg az ösztöndíjaikat, de még a mentorokként a programban közreműködő pedagógusok sem kapták meg az őket megillető bérezésüket.

Vannak ám érdekességek ebben a programban, amely – szintén elméletileg – folyamatos. Tehát, ha egy hetedik osztályos tanuló sikerrel bekerül a programba, a nyolcadik évfolyamon már nem kell újra pályáznia, hanem mindössze egy nyilatkozat kitöltése elegendő, annak vonatkozásában, hogy a következő tanévben is kéri a programban való részvételt, mert továbbra is megfelel az összes pályázati feltételnek.

Az idei tanévben ugyanakkor változásokon ment keresztül a program, azzal, hogy a Macika Ösztöndíjprogramot beépítették a Széchenyi 2020 programba. Ezzel együtt a program hazai finanszírozású programból Eu-s finanszírozású programmá változott. Az ösztöndíjak folyósítása pedig átkerült az Emberi Erőforrások Támogatáskezelőtől a Türr István Kutató és Képző Központhoz, amelyet most már meg is szüntetett a kormány.

Mint az Átlátszó. hu megírta, a TKKI hemzseg a korrupciós botrányoktól. A legszegényebbeknek szánt pénzeket kezelték ők, de úgy, hogy ezen pénzeknek csak az egyharmada jutott el a célcsoportokhoz, a többi szőrén-szálán eltűnt. Július elsejétől azonban a TKKI megszűnt, beolvadt a Macika ösztöndíjprogramot eredetileg kiíró minisztériumba.

Nem is csoda, hogy megállt a pénzek folyósítása. Ha van még egyáltalán belőle. ….

Próbáljuk meg értelmezni, mi történhetett. Magyar finanszírozású, minisztérium által koordinált projekt a hátrányos helyzetű, de okos tanulók tanulmányi előmenetelének biztosítására ösztöndíjprogramot hirdetett. Az ösztöndíjprogram mindaddig jól működött, amíg a minisztérium felügyelte a pénzek folyósítását. Valószínűsíthető, hogy elkezdett kongani a kassza, hiszen a programot uniós finanszírozásúvá tették, beolvasztva azt egy Eu-s projektbe, egyben átadva a pénzkezelési jogot a kormány pénzmosodájaként aposztrofálható TKKI-nek, ahol aztán meg is szűnt a pénzek kifizetésének nyomon követhetősége, és az ösztöndíjak folyósítása egy az egyben megállt, a folyósító intézményt pedig a kormány megszüntette.

A Korrupcióinfo. hu számolt be arról, hogy a kormány az oktatási reformot is ellopta a gyermekektől, az erre szánt költségeket szintén hasonló háttérintézményekkel kezeltetve, mint a TKKI.

Hadházy Ákos facebook oldalán további információk látnak, folyamatosan napvilágot látva, arra vonatkozóan, hogy a kormányzat hogyan, milyen utakon nyeli el a hátrányos helyzetű társadalmi rétegeknek szánt támogatásokat, légyen az magyar, vagy uniós – nem számít. Ilyen eltüntetett pénzekről beszélhetünk az Erzsébet táborok, és az Út a Munka Világába projekt esetében is, ahol – minő véletlen – szintén felmerül a TKKI neve. Nem volt tehát véletlen, hogy a „bürokráciacsökkentés” mázába csomagoltan gyorsan eltüntették a TKKI nyomát is, nemcsak az intézményt szüntették meg.

Ezt idáig már kezdjük érteni.

Válaszok azonban nincsenek, annak vonatkozásában: most hogyan, és miből tanuljanak a szegény, de okos gyermekek? Hétfőn telefonon fogjuk keresni a minisztériumot kérdésünkkel. Amennyiben választ kapunk, közzétesszük. Ha nincs válasz, azt is. Hiszen az is válasz, ha nincs válasz.

Ugyanakkor, vonatkozó kérdésünkkel keressük Hadházy Ákost is, kérve őt arra, hogy álljon a szegény sorsú, de okos és tehetséges gyermekek mellé, ne hagyja elveszni őket. Hiszen ebben a történetben kb. 2 - 3 000 gyermek van érintve.

 
 


Utolsó kép


Hirdetés



Archívum

Naptár
<< Július / 2017 >>


Statisztika

Most: 14
Összes: 1804503
30 nap: 21391
24 óra: 607